Innen jön a benzin, gázolaj

2000-ig szinte semmi nem volt ezen a területen. Amikor aztán elkezdődött az építkezés, alig egy évvel az első kapavágás után már el is indult a próbaüzem.

24 órás műszak van a Dunatárban, a minimális személyzet három fő. Egy műszakvezető és két operátor kell a működéshez.

Három töltőszigeten lehet feltölteni a tartálykocsiakt. Fél óra alatt végeznek egy kocsival, amelyben már az adminisztratív munka is benne van.

Sem telefonnal, sem műanyag ruhában nem közelíthető meg a töltősziget.

Tudták, hogy egy-egy tartálykocsiban akár öt különféle rekeszbe is kerülhet az üzemanyag? Így egy autón szállítható akár kétféle gázolaj, és háromféle benzin is.

Bár teljesen automata a rendszer – a sofőr egyedül elég mindenhez – nagyobb forgalomnál egy felügyelő is szemmel tartja a tartálykocsik feltöltését.

Saját laborja is van a Dunatárnak, ahol nemcsak a saját üzemanyagok minőségét ellenőrzik, – addig el sem kezdik a lefejtést, míg meg nem vizsgálják, mit kaptak – hanem a kutakról érkező mintákat is itt vizsgálják.

A jól felszerelt laborban sokféle tulajdonságot tudnak mérni a kén-, illetve víztartalomtól, egészen a hidegen szűrhetőségig. Minden mért tulajdonságot dokumentálnak.

Az urak nem saját főzésű házi pálinkával kedveskednek az egybegyűlteknek, hanem a kétféle gázolaj – téli, és mezei – erősen különböző téli tulajdonságait szemléltetik. Az extra téli üzemanyag zavarodási pontja jóval alacsonyabb.

Minden sarkon forgatható, éjjel is látó kamerák pásztázzák az infrakapukkal is védett telepet. A látottakat két független rendszer menti.

Gőzvisszanyerő egység. Semmi benzinszagot nem érezni a környéken, olyan jól végzi a dolgát.

Több kilométernyi csövön jönnek, mennek az üzemanyagok. A Dunatárban nagyker tevékenységet is folytatnak, így a szabványos, kutakra kiadható minőségű, de adalékmentes üzemanyagot más kúthálózatoknak is adnak.

Ha valahol mégis baj lenne, ehhez hasonló – magyar gyártású – detonáció-zárakkal mentik a menthetőt. Így jó eséllyel megállítható a baj, nem terjed tartályról tartályra a tűz.

Egy egy hajó 1,5-2 millió liter kapacitású, de hogy mennyit hoz, az vízállásfüggő. 300-350 tankhajó, uszály érkezik ide évente. Alacsony vízállásnál nem tud annyit hozni, mint amennyi beleférne, magas a vízállásnál pedig sokszor nem férnek el a hajók a hidak alatt.

Két szivattyú fejti le a különböző üzemanyagokat,a melyek Ausztriából érkeznek. Másodpercenként 70 litert pumpál át magán egy szivattyú, miközben egy csepp sem folyhat ki a Dunába.

Saját fejlesztésű, és készítésű úszó szerkezet arra az esetre, ha kiömlene a lefejtés alatt álló üzemanyag. A merülőgát nem engedi szétfolyni a veszélyes anyagot, így aránylag könnyen mentesíthető a környék, ha baleset történne.

Veszélyes anyag, de nem sok esélye van, hogy a tartályból a természetbe jusson.

Gondolnák, hogy egy tartályra veszélyesebb a vákuum, mint a túlnyomás? Pedig így van, ha a kinti légnyomás túlzottan meghaladja a tartály belsejében uralkodó nyomást, akkor egyszerűen összeroppan.

Állóhengeres, duplafalú tartályokban tároljáka benzint, gázolajat. Masszív védőgyűrű van körülöttük, ha a tartály sérül, ebbe folyik az üzemanyag. Duplafalű, földalatti fekvőhengeres tartályok is találhatóak itt, de azok nem látszanak, mert a föld alatt vannak.

Tűzoltórendszer. A piros csövön érkezik a nagy nyomású habképző anyag, amely a hosszúkás réseken beszívott levegővel keveredve válik oltóhabbá. A stabil, saját oltórendszer a tartályba,illetve védőgyűrűbe tolja a habot. Kétévente kipróbálják, hogy rendesen működik-e.

20 000 köbméter üzemenygot képesek itt tárolni, 8 tartályban. 12 ezer köbméter benzin, és 8 ezer köbméter gázolaj a tárolókapacitás. Évente 600 millió liter üzemanyag fordul itt meg.

Az MFR tartályhajója és uszályok a Steaua partszakasza előtt

A Shell expediciós telepének romjai a ’44 július 14-i bombázás után

A Shell expediciós telepének romjai a ’44 július 14-i bombázás után