Idétlen KRESZ-szabályok

Négyméteres minimális követési távolság, 40 km/órás sebességkorlátozás lakott területen és egyéb mókás részletek következnek a 70 évvel ezelőtti KRESZ-ből.

1944-ben még teljesen mások voltak a közlekedési szabályok, mint ma. Az akkori technikai háttérre szabott előírások ma már komikusnak tűnhetnek, pedig a  maiak között is számos olyan van, amely már megérne egy felülvizsgálatot. De nézzük, mi kellett anno ahhoz, hogy egyáltalán a kormány mögé ülhessen valaki.

A vezetőnek – egyebek között – „józannak kellett lenni” és „minden körülmények közt éber gondosságot, kötelességtudást és fegyelmezettséget kellett tanúsítania”. A mai esélyegyenlőségi őrületben biztos kiverné a biztosítékot, hogy taxit és teherautót csak férfi vezethetett. Előbbit 20, utóbbit 22 éves kortól.

Az autókkal kapcsolatban is voltak mókás előírások, például a rendszámot az autó alvázába is beütötték – kivétel ez alól az államfő és a királyi hercegek autója, a melyre nem kellett még rendszámot sem szerelni. Ja, és nekik mindig elsőbbségük volt, rendőri felvezetés, kék villogó nélkül is.

Autót külföldre vinni sem volt egyszerű, a mutatványhoz „nemzetközi okmányok”-at kellett beszerezni a Magyar Automobil Clubtól, vagy a Magyar Touring Clubtól. Érdekes, hogy a jármű külföldre vitelének engedélykötelezettsége és a Magyar Autóklubnak a járműkivitel engedélyezésével kapcsolatos jogosultsága még az 1970-es években is megvolt.

Biztonság

A járműveken alapkövetelmény volt a „megbízható és erős kormánykészülék, hogy gyorsan és biztonságosan lehessen vele a járóművet kormányozni”, valamint az egymástól függetlenül működtethető két fékberendezés is. A négy (!) fékkel rendelkező járműveket egyenlő oldalú háromszög jelzéssel kellett ellátni. Irányjelzésre oldalanként egy, karos (kicsapódó, vagy lengő) berendezés szolgált.

Mások voltak a sebességhatárok is, lakott területen akkor 40, országúton 60 km/óra volt a személyautóknak, autóbusz és teherautó 35 km/óra közötti sebességgel száguldhatott városban, városon kívül 60-nal. A pótkocsi gyötrelmes vánszorgássá változtatta az utazást, vontatmánnyal csupán 16 km/órás tempót engedélyeztek a korabeli szabályok. Képzeljük csak el az érdi emelkedőt, 16-tal szaggató bolgár kamionosokkal… De a kereszteződésekben sem adtak esélyt a balesetnek, ott 6 km/óra volt a megengedett legnagyobb sebesség.

Jó érzékkel már akkor rátapintottak a megfelelő követési távolság meghatározásának fontosságára, így azt a következőképpen határozták meg: „Személyszállító járóműnek 4 méternél, teherszállító járműnek pedig 6 méternél nagyobb távolságban kell követnie az előtte haladó járművet”. Mai szemmel merész, de akkor, úgy látszik, belefért. Mint ahogy az is, hogy a tompított fényszórót lakott területen csak akkor lehetett használni, ha a közvilágítás nem volt kielégítő.

Elsőbbség

Korábban már volt róla szó, hogy az államfőnek mindig elsőbbsége van. Rajta kívül a mentők, tűzoltók szolgálatban lévő járműveinek minden körülmények között szabad utat kellett biztosítani és lehetőség szerint kellett kitérni a királyi hercegek, a kormányfőhatóságok, a közbiztonsági szervek, a posta járművei, az autóbusz, továbbá a zárt sorokban menetelő katonai vagy egyéb alakulatok elől is.

Behajtani tilos

A jelzőtábla korabeli leírását is érdemes megemlíteni, amely szó szerint így hangzott:: „A tilos irányt illetve a behajtási tilalmat az egyirányú közlekedési útszakaszon olyan piros színű korong jelzi, melynek középső részén téglányalakú fehér, illetve sárga színű mező van.”

De a félénk állatokkal való találkozásnak is megvoltak a szabályai: „Ijedező állatokkal való találkozás esetén a vezető a gépjáróművét lassítani, és a szükséghez képest megállítani, fenyegető veszély esetén pedig a motor működését is megszüntetni köteles. Ha e találkozás olyan útvonalon történik, amelynek oldalát mélység, vagy meredekebb lejtő határolja, a gépjáróművel ily esetben a mélység, illetőleg a lejtő oldalán kell megállni, még akkor is, ha az az úttest bal oldalán van.”

Élmény ilyet olvasni. Vagy nem?