Az új V6-os turbómotorok érkezésével nem lett unalmasabb a Forma-1, de az előzések száma visszaesett az előző idényhez képest. Az év első 12 versenyén 601 előzést számoltak össze, ez versenyenként ötvenes (50,1) átlagot jelent.
Helyszínről helyszínre változik a DRS-szel és anélkül végrehajtott előzések száma: Bahreinben 54 normál előzés mellett 24 DRS-szel végrehajtott manőver volt, míg Hockenheimben 53-szor előztek az állítható hátsó szárnnyal, 34-szer nélküle. Még a nem éppen az előzési lehetőségeiről híres Hungaroringen is 57 előzés volt, miközben tavaly csak 31, 2012-ben pedig 19. Több előzést csak 2011-ben számoltak össze, 75-öt – akkor szintén esett az eső.
Az idei szezon ötvenes előzési átlaga ezzel együtt messze nem jelent rekordot, de ebben szerepe van annak is, hogy az idén a Pirelli nem annyira bevállalós a keverékekkel, a korábbi kritikák miatt konzervatívabb hozzáállásra váltott a cég. 2011-ben 19 versenyen 1306, tavaly 20 versenyen 1404 előzés volt, ez átlagban 68,7, illetve 70,2 helycserét jelent. A legrosszabb évek 2000 és 2008 voltak, mindkét szezonban 137 előzéssel, 17 és 18 futamra elosztva (átlag 8,1 és 7,6).
Előzések 2014-ben (első 12 verseny):
Ausztrál Nagydíj 35
Maláj Nagydíj 42
Bahreini Nagydíj 78
Kínai Nagydíj 45
Spanyol Nagydíj 43
Monacói Nagydíj 34
Kanadai Nagydíj 47
Osztrák Nagydíj 58
Brit Nagydíj 31
Német Nagydíj 87
Magyar Nagydíj 57
Belga Nagydíj 44