Szunyókáltak a rendőrök, ellopták a traffipaxot 9


Azt hinné az ember, ilyen csak francia filmvígjátékokban történhet, de nem: egy szolgálatban lévő rendőrjárőrtől ismeretlen tettesek ellopták a traffipaxot Róma belterületén.
A páros pénteken éjjel vonult ki a Via Casilinára, hogy ellenőrizzék a forgalmat. Előírásszerűen felállították a traffipaxot, majd a hideg elől visszaültek a kocsiba; és várakoztak, addig-addig, amíg egyszer csak elnyomta őket az álom. 
Hajnal kettő óra körül riadtak fel; a traffipaxnak addigra lába kélt. Főnökeik először azt gondolták, elkábították a rendőröket, de aztán kiderült, erről szó sem volt: a kellemes melegben egyszerűen elszundítottak.
A traffipaxot tavaly szeptemberben vásárolta a római rendőrség.
Az álmos zsaruk ellen vizsgálatot indítottak, amelynek a vége akár felfüggesztés is lehet.
Nem csak Olaszországban fárasztó a szolgálat: Észak-Amerikában egy parkőrt filmeztek le, amint egyenruhában horkolt szolgálati autójában. Hogy ehhez mit szóltak főnökei, az a képre kattintva kiderül.
Szunyókáltak a rendőrök, ellopták a traffipaxot 10