Elektromos Škodát nem vezettünk

A Pilis rejtekében, egy eldugott, határmenti kis faluban várja új gazdáját Magyarország alighanem egyetlen rendszámmal rendelkező elektromos Škodája. A Favorit Eltrára egy apróhirdetésben bukkantunk, és ha nem hagytuk ki tavalyelőtt a prototípus Volgát, ezt sem hagyhattuk ki!

A tulajdonos, Antal, nem egyszerű figura. Gépészmérnöki végzettsége mellé orvosi diplomát is szerzett, azt mondja, a gépeknél érdekesebb az emberek működése. A belsőégésű motornál pedig az elektromos autót találta érdekesebbnek, ezért három évvel ezelőtt eldöntötte, hogy beszerez egyet. De inkább át is adom neki a szót:

„Úgy volt, hogy azt mondtam: ha négyszáz forint fölé emelkedik a benzin ára, akkor villanyautót veszek magamnak. Nézegettük már előtte is, van itt a faluban egy autószerelő-villanyszerelő barátom, vele együtt nagyon rákattantunk. Elkezdtem nézni a villanyautókat: milyen fajták vannak, mennyiért lehet őket megvenni. Főleg az eBayt nézegettem, ott akartam elkapni valami jót. Hirdették ezt a Škodát; utánaolvastam, mi ez.

’91-’92-ben gyártották a csehszlovákok. Már megindult a gyártás: a svájciak rendeltek ezer darabot, a németek rendeltek százat, de amíg ezek elkészültek, addig nem sikerült megoldani, hogy a Škoda saját hazájában forgalomba engedjék az autókat. Így hát leállították a gyártást, aztán mára már nem is sok maradt belőle. Ezt az eBayen vettem, Drezdából, nulláról indult a licit, a hibás, mozgásképtelen kocsinak végül 1500 euróra ment fel az ára, összesen 2000 euróból itthon is volt tréleren. Ezen kívül egy másikat láttam még eladót – 5500 eurót kértek érte.

A hazai forgalomba helyezés elég nagy macera volt: kiderült, hogy nincs ilyen kocsi az országban hivatalosan egy sem. Rendszám nélkül jár még kettő Somogy megyében egy farmon; így, hogy nekem kellett homologizáltatnom, még 150 ezer forint elment. Kijavítottuk a hibát: motorvezérlő hibája volt, Amerikából, szintén eBayen hozattam egy másikat, itt a szerelő barátaimmal kicseréltük. Az akksikat is felújítottam, Vácon százezer forintért deszulfátorral helyrehozták őket. Sajnos ezek a géles ólomakksik már akkor ötévesek voltak, ráadásul a kocsi egy évet állt Drezdában, mielőtt elhoztam. Nullára volt lemerülve minden akku, a szervizben felhozták őket olyan 80%-osra. Eddig bírták.”

Hát bizony, sajnos eddig bírták. A próbaút elmaradt; bár az akkuk a gyújtáskapcsoló elfordítása után üresben meg tudták forgatni a motort, sebességbe rakva már nem volt annyi erejük, hogy megmozdítsák a kocsit. A nulla fok körüli hőmérséklet sem volt éppen ideális, meg hát ezeket az akkukat cserélni kell, nincs mese. Részben ezért eladó a Favorit; Antal már nem akar többet rákölteni. És azért is eladó, mert – a sors gonosz fintora – ólomakkukkal az autó nem alkalmas arra, amire használni szerette volna: nem tud feljönni Szentendréről Szentlászlóra. Ugyan csak hét kilométer a táv, az ólomakkunak nem is ez a sok, hanem a meredek emelkedő. Lítiumakkumulátor kellene, de az további bő másfél millió forint lenne, ennyivel meg nem éri meg megtolni a viccesen keveset futott, mára mégis megöregedett csehszlovák veteránt.

A tartós nagy terhelést jól viselő lítiumakkuval más lenne a helyzet. Mivel a Favoritban a gyárban csak a motort cserélték ki, megvan az ötfokozatú kézi váltó és a kuplung: egyesben valószínűleg a falra is felmászna a kocsi. Még azzal a szerény, csalóka húsz lóerővel is, amit a 84 volttal a villanymotor leadni képes. Új ólomakkukkal (14 darab hatvoltos munkaakku kell bele) alföldi spórolós autónak azért még jó lenne a Škoda – feltéve, ha valaki túl tudja tenni magát a szörnyűséges, látványra talán teddihengerrel felvitt sárga festéken, amit ki tudja miért követett el szegény autón az előző tulaj.

Hétköznapi használatban kettesben indul a Favorit, utána át lehet tenni négyesbe. A végsebessége 80-85 km/h, de egy kis átalakítással lehetne több, a motor elbírna egy kicsivel nagyobb feszültséget, amit nagyobb teljesítménnyel honorálna. Még fűtés is van benne: a szellőzőlevegőt melegíti fel egy fűtőszál.

A mindössze 22 ezer kilométernek megfelelően a kocsi műszaki állapota amúgy kitűnő. A nyikorgó ajtók, a csúnyán megfakult KGST-műanyagok és persze az első és hátsó akkucsomag meg a szerelvények körül mindenhol jól látható, érzékelhető esetleges kivitelezés jóval nagyobb vizuális elrettentő hatást jelent, mint amit a Škoda érdemelne.

„Egymillió-kettőben van most nekem, ezer euró volt csak az új motorvezérlő. 750-ért most odaadnám az autót. Ketten már meg akarták venni, az egyik vevő majdnem el is vitte most, karácsony előtt, munkába járáshoz használta volna, csak az utolsó pillanatban céges autót kapott. Pedig megérné: hatszázezer egy új ólmos akksipakk, amivel öt évet tudok járni, 50-60 kilométeres autonómiával. A fővárosban, ahova dolgozni járok, ott vannak az ingyenes töltőoszlopok, ingyen autózhatok öt évig, vagyis nem ingyen: abból a hatszázezer forintból. Kiszámoltam: ez kábé másfél literes fogyasztásnak felel meg. És ha állok a dugóban, nem fogyaszt semmit. Hát melyik autó tudja ezt? És nem kell olajat cserélni, nem szennyezem a környezetet, és csendes az autó – sem szmog, sem hang.”

Antalt nem törték meg a Favorittal megélt kalandok. Most egy W124-es dízel Mercivel jár, de már tervezgeti a jövőt, ha elmegy a Škoda:

„Azon gondolkozunk, hogy először egy Priust, aztán, ha használtan már nem öt-, hanem hárommillió forint körül lesz a Nissan Leaf, úgy két év múlva, akkor azt veszünk helyette.” Drukkolunk ehhez az elszántsághoz!