Melyik motorolajat szabad megvenni?

Vén családi autónkba kellett vennem egy flakon motorolajat a múltkor – csöpög a turbónál és az alsó nívón volt már a szint. A fene se emlékszik már, pontosan mit is töltöttünk bele a múltkor a szervizben, csak azt tudtam, hogy 10W40-es rész-szintetikus. Mivel már esedékes az olajcsere, nem agyaltam túl a dolgot, a csöpögő pálcával a kezemben felhívtam feleségemet, aki épp egy hipermarketben bolyongott, hogy hozzon egy liter olajat is. Mondtam neki, hogy 10W40 legyen, 1000-2000 forint között, és valami létező márka kell, nem nóném kicentrifugált fáradtolaj.

Pár perc múlva visszahívott: 3500 forint a legolcsóbb, Shell, hozza? Nem, nem kell négyliteres, mondtam, mire ő: de hát ez csak egy liter. Tényleg nincs másik márkás, olcsóbban? Nincs. Hát akkor száradjon rájuk, majd elugrok a benzinkútra, hagyjad. Egy Agip kút van hozzánk a legközelebb, 1300 forint volt a 10W40-es alapolaj náluk. Hát ez hogy lehet? Mitől kerül egy kútnál alig több mint harmadába az elvileg ugyanolyan minőségű kenőanyag, mint amennyiért az üzletek polcán lehet látni?

És egyáltalán: ha eljő az olajcsere ideje, mikor jár jobban az autós? Vigye ő az olajat? Vegye meg a neten? A benzinkútnál emelje le a polcról? Vagy bízza a szervizre? Utánaolvastam, beszaladtam néhány hiperbe és benzinkútra, valamint megkérdeztem Lacit, a Szerelőt – és összeállt a kép. Íme, mutatom:

Miből van az olaj?

A motorolaj tömegét manapság úgy 80%-ban az úgynevezett alapolaj teszi ki, az az ásványi, de ma már inkább legalább részben, esetleg teljes egészében mesterségesen előállított (szintetikus) kenőanyag, amihez további 20%-ban adalékokat kevernek a gyártók. Ezek az adalékok csökkentik a dermedéspontot, lassítják az oxidációt, lebegésben tartják a szennyező részecskéket (mint például a dízelekben a korom), gátolják a felhabzást és védik a súrlódó felületeket a kopástól.

Hogy melyik olaj melyik motorhoz való, bonyolult és felesleges megtanulni, inkább fordított logikával kell választani: az adott autó kézikönyvéből kell megnézni, hogy a különböző szabványok szerint melyik is kell a kocsinkba. Akit mégis érdekel, mit jelent a sok felirat a flakonon, itt megtalálja az ACEA, itt az API szabványok kifejtését. Minél újabb autónk van, annál fontosabb, hogy odafigyeljünk ezekre a kódokra, ugyanis az újabb és újabb szabványok követik az újabb és újabb motortechnológiákat; egy vén szívódízelnek nem lesz baja a legfrissebb, 2010-es API SN-től, de ha egy modern, változó geometriájú turbós, részecskeszűrős valami raktáron maradt API SL-t kap, bizony nem köszöni meg hosszú távon.

Alapvető a megfelelő SAE-viszkozitásindexű olaj kiválasztása, erre vonatkozóan szintén előírja a gyártó, mit kíván a kocsi. Arra érdemes viszont figyelni a szervizesek tapasztalatai szerint, hogy bizonyos piacokon azért más lehet az olaj kenőképessége a hőmérséklettől függően, 5W40 ide vagy oda. Az arab feliratú flakonok vagy az amerikai piacra készült, isten tudja, hogyan hozzánk került, nemritkán gallonos kiszerelésű olajok másképp viselkednek nagy hidegben és nagy melegben – célszerű arra törekedni, hogy hivatalos értékesítési csatornából származó, európai használatra tervezett és gyártott olajat vegyünk, ne engedjünk az alkalmi vételek csábításának.

Mennyire szent az előírt intervallum?

Paradox módon annak érdemes nagyon odafigyelve, az előírt intervallumokat nem túl lépve és évente mindenképpen olajat cserélni, aki ritkábban és rövid utakra használja a kocsiját. Aki hetente elteker Münchenig meg vissza, a mindig üzemmeleg motorral kevésbé használja el a kenőanyagot a motorban, mint aki naponta négyszer indítja be hidegen és rövid utakat tesz meg csupán a melóba, gyerekért, boltba.

A hiedelmek ellenére nem árt, ha szükséghelyzetben keveri kicsit az olajakat az ember. Elvileg nem lehet gond, ha összeöntjük az azonos tulajdonságokkal bíró MOL-t a Totallal az olajcsere-ciklus végefelé, ha megette kicsit a motor az olajat. Persze nyugodtabban alhatunk, ha inkább mindig tartunk a csomagtartóban egy literes flakont az utolsó olajcsere során betöltött olajból, és ugyanabból vesznek megint, ha kell.

Drágultak a hiperek

Nem biztos, hogy érdemes nekünk utánajárkálni az olajnak. A szervizek tapasztalatai szerint a hipermarketek valóban megemelték az árakat az utóbbi időkben. Korábban azt lehetett látni, hogy a hiperekben időnként volt nagyobb tételben egy-egy olyan olaj, neves márkáktól (Total, Mobil, Valvoline), ami nem volt elérhető az olajcégek kiskereskedelmi forgalmában máshol. Ez mintha megszűnt volna, a kínálat megegyezik a márkafüggetlen benzinkutakéval – és az ár is. A benzinkutaknál jellemzően nem drága az olaj, a saját márkás kenőanyagokon értelemszerűen nincs az a magas árrés, mint a csokiknál, üdítőknél.

Jó eséllyel a szervizben lévő olajjal sem járunk rosszul, a hordós kiszerelésben az olajcég ugyanazt a minőséget szállítja, mint a flakonosban – hacsak nem valami kevésbé elterjedt márkától akarunk olajat (Liqui Moly, Gulf, Motul, Repsol és társaik), nem érdemes bohóckodni az utánajárással, flakoncipeléssel. Érdemes viszont előre rákérdezni az árra, de ha literenként nem kapnánk drágábban, mint a benzinkútnál vagy a webshopban, és megbízunk a szervizben, hagyjuk náluk azt a kis árrést is, hadd szereljék boldogabban az autónkat!

Ha mégsem akarunk tömegterméket, hanem valami különlegességet akarunk levadászni, esetleg régivágású autós KGST-cowboyok vagyunk, és minden kényelmetlenséget vállalva mi magunk akarjuk beszerezni az olajat, közhelyszerű intelmekre érdemes figyelni. A hamisítás ipari méretekben zajlik, gyanús kis webshopokban ne rendeljünk, félévente gazdát cserélő zug-benzinkúton, zug-szervizben ne vásároljunk. A magyarok valamiért a mai napig természetfeletti képességet tulajdonítanak a Castrol márkának, ez a vallásos hit alighanem a rendszerváltás előtti időkre vezethető vissza, amikor az ÁFOR-termékek mellett a Nyugatot képviselte a hazai autóversenyzők által előszeretettel használt brit márka. Ezzel együtt semmi bizonyíték nincs arra, hogy a Castrol tudna valamit, amit senki más nem. Ugyanez áll a többi egykori vagy jelenkori felfuttatott márkára; csak a névért nem érdemes többet adni; hiába ment Senna Shell olajjal több mint húsz éve, hiába megy MOL-matricával a WTCC-n Michelisz Norbi Hondája, attól még a mi utcai kocsink a szponzorcégek utcai olajával nem lesz versenyautó.

Laci, a szerelő szerint egyébként az olaj közel nem annyira mágikus kulcsa a motor hosszú élettartamának, mint sokan hisszük. Elrettentő sztorival egyáltalán nem tudott szolgálni, olcsó olaj miatt hamar megálló kocsi nincs a praxisukban, csak az olajcserét teljesen elhanyagoló, esetleg olaj nélkül autózó kocsik pusztulnak el időnként. Csodaszámba menő ellenpélda ellenben annál inkább akad: itt van például a szomszédos település lelkészének benzines Opelje. A benzines Merivában már jóval több mint félmillió kilométer van, pedig 1500 forintos olaj megy bele. Néha. Időnként ugyanis kimaradt egy-egy, 35 ezer kilométeres vagy két(!)éves ciklus, és mégis: a kocsi köszöni, jól van, megbontás nélkül nyomta le a motor a félmilliót. Ki érti ezt!