„A BMW Group nem tervez magyarországi gyáregységet, az erre vonatkozó hírt megerősíteni vagy kommentálni nem áll módunkban!” – írta a Vezess.hu-nak szerda hajnalban Salgó András, a BMW Magyarország kommunikációs igazgatója.
Azután kerestük meg a BMW németországi központját, miután a vs.hu keddi cikkében állította: „magyarországi üzem építését mérlegeli a bajor BMW, de a konkrét helyszínről még nem született döntés”. A német cég ezzel cáfolta a beruházást.
Régóta terjengett a magyar sajtóban, hogy a BMW gyárhelyet keres a térségben. Merkel budapesti látogatását követően a vs.hu „magyar kormányzati, illetve német gazdasági forrásokra” hivatkozott.
A tegnapi cikkükben az is szerepelt: „szintén bizonyosnak tűnik, hogy a Mercedes a jelenlegi kecskeméti gyára mellé egy újabbat épít, amelyben egy új modell gyártása indulhat meg.” A Daimler szóvivőjének keddi közleménye cáfolta a belátható időn belüli gyárbővítést: „a lehetőség a kecskeméti gyár kibővítésére valóban létezik. Ez ettől még igaz. De ennél többről jelenleg nincs szó” – írja az Index.
Milyen autókat lopnak most? Itt a legfrissebb toplista!
Olvasta? Így trükközött a Suzuki-gyár tulajdonosa Magyarországon!
Bár nem lesz BMW-gyárunk, a márka erőteljesen jelen van az országban. A cégcsoport több mint kétszáz magyarországi beszállítóval van kapcsolatban, és jelenleg ötvennégy aktív partnerétől évente mintegy egymilliárd euró értékben vásárol különböző alkatrészeket.
Magyarországról öntvényeket, műszerfalegységeket, visszapillantó tükröket, zárakat és ablaktörlő szerkezeteket szállítanak a BMW-csoport gyáraiba, amelyeket a BMW, MINI vagy Rolls-Royce modellekhez használnak fel. Ezen cégek hozzávetőlegesen tízezer embernek adnak munkát, és ezzel a számmal tényleg kiemelkedünk a régióban. Románia tizenkilenc, Szlovákia huszonhat beszállítói partnert tud felmutatni.
Tudja, hogy miért rajonganak majd idén a magyarok? Itt a válaszok!