Feltette honlapjára az ORFK a 2014-es balesetes statisztikák közül a 3 legfontosabbat, plusz pár egyéb, autósokat érintő grafikont. Sajnos a 3 kategóriából 3-ban rosszabbak az adatok, mint 2013-ban.
Emelkedett a balesetben meghaltak száma
2006 óta tartó, közel évtizedes tendencia tört meg azzal, hogy 2014-ben nőtt a közlekedési balesetben meghaltak száma (611 ember). Különösen 2007 és 2011 között javult látványosan ez a mutató, öt év alatt gyakorlatilag megfeleződtek a tragikus halálesetek. Amint az alábbi grafikon mutatja, a tavalyi szám meghaladta a 2012-est is.
Az Európai Bizottság éppen a magyar elnökség idején, 2011. március 28-án tette közzé az új Fehér Könyvet, mely 2020-ig meghatározza a legfontosabb EU-s közlekedéspolitikai feladatokat. Például az elvárásait a tagországokban használt járművek károsanyag-kibocsátásáról, vagy éppen a halálos balesetek kívánatos csökkentéséről.Utóbbiakkal kapcsolatban rendkívül ambiciózus a cél: „A közúti baleseti halálozást 2050-re szinte nullára kell csökkenteni. E céllal összhangban az Európai Unió arra törekszik, hogy 2020-ra felére csökkenjen a közúti sérülések száma (2010-hez képest – L.Cs.). Gondoskodni kell arról, hogy az Európai Unió a közlekedésbiztonságban és -védelemben világelső legyen valamennyi közlekedési mód tekintetében.”
Az elmúlt évek kedvező számainak ismertetésekor a rendőrség többször maga is kiemelte: „Magyarország hatályos közlekedésbiztonsági programja a halálos áldozatok számának visszaszorítását tűzte ki fő céljaként.”
Nőtt a halálos balesetek száma
Nem feltétlenül mozog párhuzamosan az előzővel ez az adat, de tavaly emelkedett a halálos balesetek száma is az útjainkon.
Egyre több a sérült
Itt 2013 volt a fordulópont. Megismerve a tavalyi adatokat, most már tudjuk, nem csak egyszeri rossz esztendő lett a tavalyelőtti, ugyanis 2014-ben tovább folytatódott a személysérüléses balesetek számának növekedése. Érdekes, hogy két éve emelkedik, de a rendőrség ragaszkodik a csökkenő trendjelöléshez – lásd a barna csíkot. Nem két hete, nem két hónapja, hanem két éve növekszik.
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy ezen belül miként alakultak tavaly a súlyos és a könnyű sérüléses balesetek. 2013-ban ezek is emelkedtek a megelőző évhez képest: a súlyosak számában 6,02 százalékos (4355-ről 4617-re), míg a könnyű sérülésesekében 1,23 százalékos növekedés volt (10 278-ról 10 404-re).
Csökkent az ittasan okozott balesetek száma
Van jó hír is, bár a fentiek ismeretében – ami a lényeg – ezt óvatosan állítjuk. Mindenesetre tény: az elmúlt éveket jellemző hullám 2014-ben lefelé mozdult.
Nem közölték az ellopott gépjárművek számát
Pedig a Vezess.hu közérdekű adatigénylés keretében december 30. óta kéri az ORFK sajtóosztályától. A teljes darabszámot, a márkák és a típusok sorrendjét külön-külön számokkal, hiszen ezek az adatok a nyilvánosságra, olvasóinkra tartoznak. Eddig, azaz 5 hete nem árulják el, ehelyett közzétették az ellopott személyautókra vonatkozó grafikont.
A személyautókra vonatkozó szám kisebb, ezért jobban mutat, mint az általunk kért gépjárművekre vonatkozó szám. Utóbbi ad teljesebb képet a járműlopásokról, hiszen benne vannak a motorok, teherautók stb.
Amint pár napja megírtuk, az autóvadászokhoz 2014-ben rekordszámú autólopást jelentettek be. Ezeket összegző írásunk márkákra és típusokra, valamint a legveszélyeztetettebb helyekre vonatkozó toplistákat is tartalmaz, a rendőrség egyelőre adós ezekkel.
Ebben a cikkben pedig azt mutatjuk, miként tud túljárni az autótolvajok eszén.