A Pandák még ma is ott állnak Toszkána szőlőbirtokain, ütötten-kopottan Róma szűk utcáin, Nápoly káoszában. Megölhetetlen, egyszerű, apró, guruló bodé, az olaszok Trabantja, ami nálunk már inkább ritkaság, mint némán tűrő, öreg igásló. A Fiat Panda első generációja 1979-re született meg az éppen formálódó Italdesign stúdió munkájaként, Giorgetto Giugiaro és Aldo Mantovani tervei nyomán. Az apró kocsit 1980-től 2003-ig gyártották, összesen több mint 4,4 millió darab készült el belőle. Főként négyhengeres benzinmotorokkal árulták, de létezett belőle dízel, kéthengeres benzines és elektromos hajtású variáns is.
740 kilogrammos tömege és 2,16 méteres tengelytávja segített legyőzni a természet vad kihívásait, de a számoknál fontosabb, hogy hamisítatlan olasz lelke van a gépnek. Olyan, mint a szomszéd lábtörlőjét szétrágó, kinti papucsot elhordó tacskókeverék, lehet rá rohadtul haragudni, de ha már befogadtuk, lehetetlen elzavarni a háztól.
Erre az érzésre tesz rá még egy lapáttal a következő negyed óra. Olyan nyolcvanas évekbeli nyári hangulatú szinti-zenével, amilyen már sosem lesz.
Kár, hogy az ilyen praktikus, könnyű, takarékos, olcsó kisautók lassan teljesen kikopnak az autógyártók kínálatából. Jó példa erre a Suzuki Jimny, amit Európában gyakorlatilag megöltek a szigorodó kibocsátási normák. Már a legkisebb autó is nagy és erős egy ilyen Pandához képest, az áráról nem is beszélve. Így marad a nosztalgia, és a vágy egy igazi, bárhol használható kis terepjáró iránt.