Előfordult önök közül akár csak egyetlen emberrel, hogy nem fizette be a közlekedési bírság csekkjét? Andreával igen, ahogyan ebben a cikkben részletesen megírtuk, a lazasága miatt elmentek a pesti fotográfusért hajnali háromkor a rendőrök, hogy elvigyék a pálhalmai börtönbe. Mindössze 8 ezer forint miatt rács járt neki. Megtörtént.
Sőt, az is megtörtént a minap, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság olyan autós bv-s elzárására tett indítványt, aki viszont befizette (!) a helyszíni bírság csekkjét, amit igazolni is tud a szelvénnyel. Tudom, mert én magam vagyok az, ennek a furcsa történetnek a részleteit itt olvashatják. Akkor megígértem, hogy kiderítem: hogyan történhet ilyen blama Magyarországon. Itt a folytatás.
Szabálytalanul kihelyezett tábla után bírságolnak?
Kezdjük a legelején: december 11-én az alábbi képen látható égig érő paszuly (Várakozni tilos tábla) figyelmen kívül hagyása miatt kerékbilincset kapott az autóm. Ezt 11 500 forintért szedték le, majd pluszban kaptam 10 ezer forintról helyszíni bírságos csekket, amit a törvényes határidőn belül szintén befizettem. Innen indult az ügy.
Szerintem vitatható a 4,5 méter magas tábla szabályossága, az pedig tény, hogy a parkolóhelyről lekopott az útburkolati jel.
Fotókat és kérdéseket küldtem az autóscsapdával – legyen így: a helyszínnel – kapcsolatban a VI. kerületi önkormányzatnak:
– a kerület illetékesei szerint szabályos ez így?
– amennyiben nem az, intézkedtek már a korrigálásról? ha nem, mikor javítják a hibát?
– ha szabályosnak gondolják, akkor a cél elérésének megfelel? azaz jól látható?
– miért nem festik vissza a hosszú ideje lekopott útburkolati jeleket?
– az ügyben bírságoló közterületes szerint „ők már szóltak” a hibáról az önkormányzat illetékesének. ennek ellenére miért húzódik a javítás?
Máig nem kaptam választ ezekre az április 15-én elküldött kérdésekre.
Mit mond az ügyről a kormányhivatal?
A P.K.K.B. végzése szerint a VI. kerületi kormányhivatal tett „elzárásra történő indítványt” a bíróságon „helyszíni bírság be nem fizetése” miatt. Zsebemben a befizetést igazoló csekkszelvény, ezért megkerestem a fő-fő kormányhivatalt: hol lehet a hiba a rendszerben, aminek következtében egy postán letudott csekk ellenére az önkormányzat, a kormányhivatal és a bíróság gépezete valakinek a börtönbe juttatásán dolgozik együttes erővel, valós alap nélkül?
A válaszuk egyértelmű: a bírságot kibocsátó közterület-felügyelet tájékoztatta őket úgy, hogy nincs befizetés. Ez után ők a kötelességüket végezték.
Ha már leveleztünk, megkérdeztem tőlük, hogy melyik büntetés-végrehajtási intézetbe küldik (vagy viszik, lásd Andrea ügyét) az autóst. A nőket Pálhalmára, a férfiakat Baracskára. Kíváncsi voltam arra is, hogy 2014-ben mennyi autóst zárattak be befizetetlen közlekedési bírság miatt, de ez a kérdés már válasz nélkül maradt. Ötöt? Ötezret?
Lekezelő az újságíróval a bíróság sajtósa?
Felhívtam a Fővárosi Törvényszék sajtósát, elmondtam neki a történetet, majd a dokumentumok csatolásával küldtem neki 8 kérdést. Ha már a Kormányhivatal titkolja, hogy mennyi autóst csukatnának rács mögé, mondja meg a bíróság: mennyi ilyen végzést hozott 2014-ben? Mennyi autós vonult be ténylegesen a börtönbe? Na és mi a helyzet a konkrét üggyel? Ki hibázott?
Villámgyorsnak számító háromnegyed óra múlva jött a válasz-e-mail. Az elmúlt bő évtizedben többhetes hivatalos levelezésekhez szoktam, csak nem új rekord született?
„Megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. Az Ön által feltett kérdések egy részének megválaszolásában a Fővárosi Törvényszék nem rendelkezik kompetenciával, azokkal kérjük forduljon a kérdéseiben említett intézményekhez. Egyéb kérdései vonatkozásában a Fővárosi Törvényszék által meghozott végzésben foglaltak az irányadók.”
Ááá, dehogy segíti a sajtó munkáját rekordgyorsasággal a Fővárosi Törvényszék. Ez inkább kivételesen látványos lesza…sa a nyilvánosságnak, már bocsánat. Hol is van benne a végzésben mondjuk statisztika a 2014-ben lecsukott autósokról? Játsszunk ovisat, és írja le az újságíró, hogy törvényben meghatározott kötelességük válaszolni az újságíró adatkérésére? Tényleg itt tartunk?
Elnézést kér a Terézvárosi Önkormányzat
A kitáblázás esetleges szabálytalanságáról hallgató válaszlevél után újabb e-mail ment a kerület illetékesének, újabb kérdésekkel:
– ki követte el a hibát a befizetett csekk ellenére? (a kormányhivatal szerint a terézvárosi közteresek rosszul tájékoztatták őket)
– tavaly mennyi ilyen baki történt?
– mit tesznek, ha ilyen hiba miatt börtönbe visznek egy ártatlan autóst a rendőrök? volt már rá példa, hogy elnézést kértek egy autóstól?
Erre a kérdésre nem válaszoltak, mégis jelentem: tőlem végül bocsánatot kértek. „Az ügyből adódó kellemetlenségért elnézését kérem” – írta a jegyző, akinek hosszú levele végre elárulta, hol rejtezik a banánhéj.
Ebből kivágtam a lényeget, itt a magyarázat:
„Programhiba miatt – melyet azóta a program tulajdonosa felé jeleztünk, s ezt ki is javították – a program a befizetett összeget nem dolgozta be az adott ügyre, hanem a teljes összeget ‘Többlet befizetés’-ként hozta (korábban ezt csak a dupla befizetéseknél jelezte).
Tekintettel arra, hogy a ‘program szerint’ nem történt befizetés, az ügyirat 2015. 01. 11-én ‘végrehajtásra vár’ státuszba váltott, majd 2015. 02. 10-én megküldtük végrehajtásra a lakcím szerint illetékes Kormányhivatalhoz (BFKH VI. ker. Hivatala), a rendelkezésre álló bizonyítékokkal. (Az SZNYR-rendszerben a Kormányhivatalok lekérdezéssel láthatják a konkrét ügyre vonatkozó adatokat, a teljes adattartalmat, mivel az UNIKER program automatikusan megküldi a kiszabást követően, majd a befizetési adatokat is a befizetést követően.)”
Tömött borítékot kaptam a Kormányhivataltól
Ez már postán jött, két papír volt benne. Az egyik levél, amiben a VI. kerületi kormányhivatal vezetője értesíti a VI. kerületi önkormányzat főosztályvezetőjét arról, hogy befizettem a bírságot február 11-én. Nos, ez klassz, csak nem igaz. Már jóval korábban, január 9-én befizettem, de mindegy. Haladás, hogy már ott tartunk, elismerik a befizetést.
A másik papír a Pesti Központi Kerületi Bíróság újabb végzése. Ugye az elsővel indult az ügy, abban indítványozták a szerintük befizetetlenül maradt helyszíni bírság elzárásra változtatását. Ebben a másodikban már azt indokolják, hogy miért nincs lehetőség az átváltoztatásra – mert hát befizettem.
Nézem a papírokat, és kezdem azt érezni, az újságíró megpiszkált valamit, nyilvánosságot adott neki, erre összekapta magát néhány hatóság, és már nem akarnak elzárni indok nélkül.
Happy end? Ugyan, dehogy
Itt és most véletlenül egy újságírót érintett a programhiba, egy olyan valakit akart elzárni a bíróság, aki a törvény adta lehetőségeit használva pár levéllel kikényszerítette a hiba magyarázatát a hatóságokból.
Janklovics Ádám, a Vezess.hu jogi képviselője szerint ilyen súlyú, 10-20 ezres bírságról és 1-2 napos elzárásról szóló ügyekkel nem szoktak ügyvédhez fordulni a pórul járt autósok. Túl sokat kellene befektetni pénzben és időben az igazuk bizonyításáért.
No de mennyien lehetnek? Ismételten leírom: ezt az adatot valamiért egyik hatóság sem adta ki.
Itt van Andrea története, akiért 8 ezer forint miatt mentek el hajnalban a rendőrök.