Technokrata szappanbuborék

Hasonló a helyzet a műszerfallal is, azt sem a vezető orra előtt, hanem középen kell keresni. Maga a műszerfal is unortodox, nem hagyományos, mutatós műszerek, hanem óriási TFT-kijelző mutatja, amire éppen szükségünk van. Többféle stílus közül lehet választani, van szögletes, modern és klasszikus, kerek rajzú műszer is. Alatta másik, érintőképernyős cucc trónol, amellyel mindent beállíthatunk, amit csak akarunk, gombok, kapcsolók alig zavarják meg a letisztult, szellős belső látványát. 

Ülései kényelmesek, nagyon nem tartják a benne ülőt, de erre nincs is nagy szükség. A fejtámla hajtogatható fülei viszont baromi jók. Simán lehet bennük úgy aludni, hogy nem fittyen oldalra az ember feje. Az anyósülés aljából villanymotor segítségével előcsalható lábtartó, vagy a masszázsfunkció viszont már súrolják a felesleges marhaság határát. 

Egyedül a klímavezérlés érdemelt volna meg saját gombokat, mert az érintőképernyőn több gombnyomással kell eljutni a hőmérséklet változtatásig, ami egész idegesítő és lassú dolog. Minden annyira futurisztikus benne, hogy szinte már sírok a sokak által lefikázott, fix közepű Citroën-kormány után. Nagyon kéne az még ide.

A C4 Grand Picasso belseje hatalmas, és a térérzetre a gigászi üvegfelületek, a légies, több darabból álló A-oszlopok is alaposan rájátszanak. Hely van benne gazdagon, minden úti cuccnak van helye, a második üléssorban az ülések egyesével tologathatóak előre-hátra, így ha vállban szélesebb figurák töltik meg a hátsó részt, akkor sem kell kényelmetlenül utazniuk. Ha pedig szalonnázni támad kedvük, a lehajtható, megvilágított kisasztalon azt is megtehetik. Akár sötétben is.

Milyen vezetni?

Elsőre rémes dolognak tűnik a Citroën kormánya mögött ülni, mintha több áttételen keresztül, mindentől elszigetelve irányítanánk a járgányt. Puha, finom, kellemes minden, a hagyományos értelemben vett vezetési élménynek csírája sincs az autóban. De ha elengedjük ezt a műmacsós baromságot, akkor rájövünk, hogy ezt az autót mégis baromi jó vezetni. Kezdjük azzal, hogy hiába vannak remek francia dízelmotorok, egy csendben morgó benzinessel elég nehéz versenyezni. És az 1,6-os, egész erősre – 165 LE – hegyezett, aránylag kis motor nemcsak ebben jó. 240 Nm-es csúcsnyomatékával meggyőzően mozgatja az autót, és nem is fogyaszt sokat, bár a katalógusban szereplő 5,6 literes átlagfogyasztás messze van a valóságtól. 

Még a normálisnál jóval takarékosabb vezetés mellett is simán eltűnik benne 8,6 liter de szerintem ez is innen van még a fájdalomküszöbön.  Hatfokozatú automatikus váltója jól passzol a sorba, kényelmes, okos darab, kulturált működéssel. Futóművének béketűrése is egész sokáig feszegethető, a legtöbb átlagos úthibával, egyenetlenséggel magabiztosan elbánik, de ha túlmegyünk a határain, azt rögtön megérezzük.

Városban a jól átlátható karosszéria, illetve a 360 fokos madártávlati kép mutatására is képes kamerarendszer, és a radarok segítenek megúszni karcolások nélkül, autópályán pedig a félautomata tempomat segít – fékezni nem tud, csak a motorféket használja, illetve hisztériás roham keretében visszaadja az irányítást, ha nem tudja kezelni a problémát. 

Kinek jó?

Annak, aki nem kap sikítófrászt az aránylag kis lökettérfogatú turbós benzinmotoroktól, szeret kényelemben, csendben autót vezetni, nem idegen tőle a technokrata környezet és temérdek embert és a hozzájuk tartozó cuccot kell szállítania, az boldog lesz ezzel az összeállítással.