Sorozatunk első darabjában a Golf-kategória joggal neves négy szereplőjére alkudtunk, és egymilliós kedvezményt is sikerült lefaragni a listaárból anélkül, hogy felálltunk volna a székünkből. Másodjára leendő kisautó-vevőnek adtuk ki magunkat, itt már alacsonyabbak a nyitóárak, mégis sikerült félmilliót lefaragni ezek árcédulájából is, bizonyítva, hogy érdemes civilizált ártárgyalásokba kezdve versenyeztetni az egyes ajánlatokat.

Ezek a cikkek ugyanakkor nem csak az autóvásárlóknak nyújtanak forintban mérhető hasznos tanácsokat, egyúttal a hazai autószalonokat is tesztelik: mennyire rugalmasak és szolgálatkészek a különféle márkák értékesítői egy náluk jelentkező vásárlóval, milyen módszerekkel próbálják saját magukhoz csábítani a sajnos még mindig kis számú magánvevőt?

Az első két körben a többség jól vizsgázott, profi hozzáállással (ami nem csak jelentős kedvezményt jelent) álltak a – kitalált – vásárlóhoz, aki elégedetten indulhatott volna szerződni a számára legkedvezőbbnek bizonyult ajánlatra.

Első körös kedvezmények: 0-1,3 millió forintig

Ezúttal kisméretű szabadidő-autókra alkudtunk. Kitaláltunk egy nevet, csináltunk hozzá email-fiókot, majd levélben árajánlatot kértünk 4 márka 2-2 fővárosi és vidéki kereskedésétől. A kategóriát tavaly uraló Opel Mokka mellett az itthon nagy becsben tartott Suzuki S-Cross, a régóta népszerű Nissan Juke, és az idén piacra lépő, szépséges Mazda CX-3 lett a kiszemelt.

Mindenhonnan 1,6-os benzines motorral és automata váltóval szerelt fehér színű autóra kértünk konkrét árajánlatot közepes felszereltséggel, és navigációval. Külön megkérdeztük, hogy a megrendeléstől számítva mennyi időn belül tudják leszállítani az autót.

Ismét álnév mögé bújva alkudoztunk, ezúttal a rendkívül népszerű kis-szabadidőautók árából.

4,49 milliótól indul a 2014-től forgalmazott S-Cross

4,49 milliótól indul a 2014-től forgalmazott S-Cross

A 16 árajánlat-kérésre 14 válasz érkezett egy napon belül. A leggyorsabban egy jónevű budapesti Opel-szalon munkatársa írt, telefonszámot kérve, hogy némi beszélgetés után szóban tehesse meg az ajánlatát. Számot azonban nem adtunk senkinek, a levélben kért írásos árajánlatok összemérése volt a cél.

Az első konkrét összeg vidékről jött egy CX-3 G120 Attraction AT-re, amelynek 6,52 milliós listaárára rámegy 159 ezer forint a navigációért, és ha Ceramic fehér színt kérünk, akkor újabb 96 ezer. Ebből jön le „a maximálisan adható 200 ezer forint kedvezmény”, írta az értékesítő. Nem túl vastag, de az esetek 90 százalékában minél újabb egy-egy modell, annál kevesebbet engednek az árából, így ezen nem lepődtünk meg.

Sorra hullottak be a levelek: egyesek segítőkészen telefonszámot kértek, mások a személyes árajánlat elkészítéséhez foglalkozásra, lakhelyre és egyebekre vonatkozó kérdéseket küldtek. Mindenkinek mindent megírtunk, de a beszélgetésbe nem mentünk bele: nyilvánvalóvá tettük, hogy itt és most ajánlatokat versenyeztetünk.

Fél nap sem telt bele, és máris igazán szép kedvezményeket kaptunk anélkül, hogy betettük volna a lábunkat bármelyik szalonba. A levélváltások első körében ezek lettek a legkedvezőbb ajánlatok (nem 100 százalékig ugyanarra a felszereltségre kalkulált mindenki).

4,45 millió az idén tavasszal bemutatott CX-3 alapára

4,45 millió az idén tavasszal bemutatott CX-3 alapára

Mazda CX-3 G120 Attraction AT (120 lóerő) –  Az előbb említett ajánlatnál nem érkezett kedvezőbb, csak hasonló, így a navis, de nem feláras fényezésű japán 6,68 milliós listaárából 6,48 millió forint lett. Sajnos nem tudtuk meg, hogy a karácsonyfa alá megérkezne-e a kocsi szeptemberi rendelés után.

Nissan Juke Tekna 1.6 Xtronic (117 lóerő)  –  Bőbeszédű, de rendkívül udvarias levélben győzködött a Juke-ra legnagyobb kedvezményt adó értékesítő arról, hogy egy személyes találkozó után még az elküldött ajánlatánál is jobban járunk, ha vele szerződünk. Ami ígéretes, hiszen igazán remek csomagot rakott össze: az 55 ezer forintos fényezéssel 5,84 milliós listaárből 690 ezer forintot elengedve 5,15 millió forint lett az akár raktárról is elérhető autó ára, de itt nem állt meg. Ajándékba ígért még 148 500 forint értékben négy téli gumit.

Opel Mokka Enjoy 1,4T AT6 (140 lóerő)  –  A 2010-től létező Juke után a mezőny második legrégebben, 2013-tól piacon lévő modelljére kaptuk a legzsírosabb kedvezményt. A 250 ezres navigációval 6,22 milliós autóból 835 ezret engedett az egyik legrégebbi Opel-kereskedő, így 5,38 millió forint lett a forgalomba állítás előtti végső ár. A népszerű autó megérkezésére e heti foglalózás után is 2016 márciusáig kellene várni.

Suzuki S-Cross 1,6 GL+ CVT (120 lóerő)  –  Esztergomban készül, ezért szinte napra pontosan megmondta az első kör győztes ajánlatát adó kereskedő, hogy az október 16-i gyártásból kapnánk autót, ami november legelejére várható átadást jelent. 5,6 millió forint a kocsi listaára a Suzuki honlapján, ezért több mint meglepőnek tűnik az ajánlat, amit éppen ezért szó szerint idézünk.  „A gépkocsi akciós vételára 4,3 millió forint, ezen felül az átírási illetékeket és az üzembe helyezési költséget kell fizetni, ami összesen 120 ezer forint. A gépkocsihoz tudok adni ajándékba egy 240 ezer forint értékű felnire szerelt Yokohama téligumi garnitúrát, továbbá egy 220 ezer forint értékű Clarion NX504E típusú multimédiás navigációs egységet.” A navigáció ugye alapkérés volt, tehát nem tekinthető ajándéknak, de a 4,3 millió forint így is pazar ajánlat.

A válaszadók közül egy szalon semmiféle kedvezményt nem adott, csak elküldte a listaárat, neki nem is írtunk újabb levelet, a többieknek viszont igen. Megkérdeztük tőlük, hogy a végső döntés előtt tudnak-e még valamennyit engedni?

A második körben kezdtek kiegyenlítődni az ajánlatok

13 újabb levél ment szét, ebben az árkategóriában nyilván nem vártunk már nagy dolgokat, többen be is dobták a törölközőt.

A győztes Mokka-ajánlat elküldője kedvesen megírta, hogy ez alá már nem tud menni, míg a fenti suzukis értékesítő nem válaszolt. Két Mazda-kereskedő azt kérte, küldjük el nekik a másik ajánlatát, megnézik, és annak függvényében tudnak tovább lépni, a Nissan értékesítői pedig hasonló ajándékokat húztak elő a kalapból.

4,25 milliótól indul a 2010 óta gyártott Juke

4,25 milliótól indul a 2010 óta gyártott Juke

Íme, márkánként a második körös, az elsőnél jóval szerényebb kedvezmények.

Mazda CX-3  – A legfiatalabb, és a piacon elég jól pörgő autónál jött el elsőként a pillanat, amikor további kedvezményt már csak a kiválasztott szalon személyes felkeresése után lehetett volna bezsebelni. Más ajánlatát nem akartuk elküldeni.

Suzuki S-Cross – Egy vidéki kereskedő 45 ezer forintot engedett pluszban az első körös ajánlatához képest, ami viszont nem volt annyira jó, mint az előbb kiemelt konkurenséé.

Opel Mokka –  Ugyanaz a helyzet itt is, jött újabb engedmény, de nem a legalsó árból. A második körben sok ajánlat kezdett beállni közel azonos szintre.

Nissan Juke – 100 ezer forintot engedett egy korábban is rugalmas kereskedő, míg egy másik 4 téli gumit ajánlott pluszban, de ezzel sem tudtak első helyre kerülni.

Összességében mind a négy kereskedőhálózat jól vizsgázott rugalmasságból, többen megírták, hogy a világ legtermészetesebb dolgának tekintik a versenyt, és állnak elébe. Hozzáállásukkal a magyar újautó-piac vásárlóinak – sajnos csak – mintegy 25 százalékát kitevő magánvevők is jól járnak.

Feltéve, ha okosan bekérnek a szalonlátogatás előtt pár árajánlatot, és kicsit versenyeztetik őket. Sok pénzt megtakaríthatnak.