Emlékszünk mindannyian az autósok nyakába akasztott útdíj körüli év eleji káoszra? Akkor indult Zoltán kálváriája is.
„Január végén vásároltam két matricát, a személyautómra éveset, míg a kisteherre megyei éveset, ami tehergépkocsi volta miatt ugyebár dupla díjat jelentett” – kezdi a sztorit egy, a későbbiekhez képest apró bosszúség felidézésével a 30 éves vállalkozó. A probléma onnan eredt, hogy fordítva kapta a két jogosultságot, csakhogy ezt ott és akkor nem vette észre.
Eltette a bizonylatokat, és közlekedett mindkét járművel.
Jöttek a csekkek, csak jöttek és jöttek
Áprilisban pótdíjfizetési felszólítást hozott a postás, a boríték felbontása után derült ki számára a hiba: hónapok óta autópályázik érvényes matricák nélkül. Azonnal elment a legközelebbi kirendeltségre átíratni mindkét jogosultságot. A személyautósat a Passatja rendszámára, míg a tehergépkocsisat a Transporterére, természetesen a pótdíj befizetése után.
Ez után kezdtek felpörögni az események, jött még egy csekk, majd még egy, és így tovább. A leginkább meglepő Zoltán számára az volt, hogy ezek már mind második felszólítások voltak, az indoklásban pedig ott állt feketén, fehéren, hogy az elsőre a füle botját sem mozdította.
Zoltán nem izgult
Tavasszal már élt a jogszabály-módosítás a jóhiszemű használat során elkövetett esetekre kérhető pótdíj maximalizálásról. Valójában tavaly született a lehetőség az érvényes jogosultsággal egyáltalán nem rendelkezők számára, amin az idei cirkusz kirobbanása után módosítottak úgy, hogy a jóhiszeműen, ámde rossz matricával rendelkezők is élhetnek vele. Ennek lényege dióhéjban, hogy ilyen esetekben – vagy ha mondjuk valaki január 31-ig elfelejti megvenni a 2016-os matricáját – kérvényezheti 2 db 14 875 forintos csekk befizetésével az egész pótdíj-halmaz sztornóját. Kevesen ismerik ezt a lehetőséget, Zoltán azonban közéjük tartozott, így nem izgult. Megírta a kérvényt, és várt.
Csakhogy a pótdíj maximalizálása a fizetési felszólítás átvételétől számított 15 napon belül kérhető, csak addig, a második felszólítások azonban mind 30 nap után érkeznek, egyenként 59 500 forintos csekkel. A hatszor 60 ezer forint az addigra már befizetett összegekkel együtt 400 ezer forintnál járt.
Elindult a levelezés: posta, NÚSZ, autós, NÚSZ
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) készségesen tájékoztatott a postai ragszámokról, valamint az első feladások időpontjáról, meséli Zoltán. Ebből kiderült, hogy gyakorlatilag a kérdéses hat esemény első öt felszólítóját egy héten belül postázták.
„Nem vagyok hülye, hogy az első felszólításokat sorra nem veszem át, egyiket sem, aztán a második felszólításokat pedig mind átveszem.” Úgy érezte, a posta lehet a hunyó, állásfoglalást kért az ügyről. Ők bizony kihozták, állították, de kedvesen hozzátették, hogy ezt bizonyítani nem tudják.
Eközben tartotta a kapcsolatot NÚSZ ügyfélszolgálatával is, amely eleinte ragaszkodott a teljes bírságösszeghez. Végül bebizonyította akadályoztatását az első levelek kézbesítésének idejére, amely után a NÚSZ már elfogadta a pótdíj maximalizálását kérő levelét. Kimászott a 400 ezres ügyből 30 ezer forint befizetésével, de nagyon bosszús.
Mi a tanulság?
Figyelni, az elején. Habár Zoltán állítja, a matricákat értékesítő kutas kavarta össze a két rendszámot, és ő bizony nem kapta meg az első felszólításokat (ennek ellenkezőjét sem a posta, sem a NÚSZ nem tudja bizonyítani, viszont a fennálló jogszabályok miatt egyiknek sem kell), mégis magát okolja a hónapokig húzódó, zavaros ügyért. „Félreértés ne essék, nagy hibát követtem el, amikor nem ellenőriztem a vásárlás után a nyugtákon szereplő rendszámokat. Megúszhattam volna az egészet.”
Kibédi-Varga Lajos NÚSZ-szóvivő is erre kéri az autósokat. „Figyeljenek vásárláskor, ha kell, vegyék elő a jármű forgalmi engedélyét, ellenőrizzék, és úgy adják meg a jármű rendszámát és felségjelzését, a díjkategóriát és az érvényességi időt. A személyes vásárláskor az ügyfél az aláírásával igazolja az adatok helyességét, elektronikusan (interneten, mobilról) vásárolva pedig válaszüzenetével hagyja azokat jóvá.”
Evidenciának tűnik, ám a számok azt mutatják, tengernyi volt idén a baki. Több tízezer autós kapott bírságcsekket, de számos esetben volt lehetőség utólagos korrekcióra.
Karakterenként 1470 forint
A legtöbb bírságot rendszámtévesztés miatt küldte ki idén a NÚSZ, eddig csak emiatt 15 700 darabot. Ez nem jelent ugyanennyi befizetett csekket, ugyanis a pótdíj kiküldése után az ügyfélszolgálati irodákban személyesen be lehet állíttatni a helyes rendszámot. Igaz, a forgalmi és a vásárlást igazoló szelvény bemutatása után csak 3 karaktert lehet módosítani, és azokat is karakterenként 1470 forintért. Igen, jól látják, karakterenként kell fizetni, és csak hármat lehet módosítani, négyet nem!
Sokan eltévesztik a díjkategóriát is, nagyrészt a D1-ből kitépett D2 kategória miatt. Ide a 7 embernél több szállítására alkalmas személyautók, a legfeljebb 3,5 tonnás tehergépkocsik, és a lakóautók tartoznak, a tulajdonosaik közül rengetegen vettek D1-es matricát, amit jogosulatlan úthasználatként értelmez a NÚSZ. 1470 forintért ezen is lehet módosítani utólag, de ez már nem mentesít a pótdíj befizetésétől – idén 10 ezren jártak így.
A harmadik leggyakoribb hiba az utólagos vásárlás volt. A feledékenyek közül több mint 7000-en kérelmezték idén Zoltánhoz hasonlóan az összegyűlt pótdíjaik maximalizálását, 6200 autósnak adta meg erre a lehetőséget a NÚSZ. A hivatalos magyarázat szerint a jóhiszemű hibázók kaphatják meg. Most december közepe van, már megvásárolhatók a 2016-os jogosultságok, és egészen január 31-ig áll bírságmentesen a lehetőség.
Reméljük, senki nem hagyja a végére. Vásárláskor pedig nézze meg, mit ír alá.
Zoltán megúszta, de azért dühös
Kérdeztünk kettőt az ügyével kapcsolatban, alább a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. válaszai.
Zrt. formában működik a NÚSZ, tehát nem vonatkozik rá a közigazgatási eljárási törvény, amely szerint két kísérlet után még a kézbesítési vélelem beálltáról is értesítőt kell küldeni. Ezzel szemben a Ptk. vonatkozó szabályai az irányadók, miszerint egyszeri értesítés után 5 munkanapon belül beáll a vélelem, amiről értesítőt sem kell küldeni. Miért?
Az e-matricás rendszerben a jogosulatlan úthasználat szankciója nem közigazgatási bírság, hanem pótdíj. Ebben a formában polgári jogviszonyról beszélünk, vagyis erre az esetre nem vonatkozik a közigazgatási eljárási törvény. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet bekezdése szerinti, könyvelt küldeményként postára adott pótdíjfizetési felszólítást – ellenkező bizonyításig – a feladástól számított ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
A NÚSZ Zrt. ellenérdekelt az első kézbesítés sikerében, hiszen 30 nap után nem csak négyszeres pótdíjat fog beszedni, de még pótdíj maximalizálási kérelmet sem lehet indítványozni. Mit mondanak erre?
A NÚSZ alapvető célja a jogkövető magatartás elősegítése, a szabálykövető autósok védelme a bliccelőkkel szemben. Ehhez ugyanúgy hozzátartozik az edukatív jellegű intenzív tájékoztató tevékenységünk, mint a hozzánk forduló ügyfelek korrekt, pontos tájékoztatása, a jogszabályok adta kereteken belül az ügyfél szempontjából lehető legkedvezőbb megoldás megtalálása.
Költségvetési oldalról a díjbevételekre (és nem a pótdíjbevételekre) vonatkozó elvárásokat kell teljesítenünk, mindezek mellett pedig társaságunk működése szempontjából is szerencsésebb, ha minél több autós váltja meg helyesen az autópálya matricáját miatt. Hiszen a pótdíjazás eljárásrendjéből is látszik, hogy ez nemcsak az ügyfélnek jelent utánajárást, hanem jelentős adminisztrációs teher a NÚSZ-nak is.
A pótdíj maximalizálás lehetősége kifejezetten azon ügyfelek számára lett kidolgozva, akik abban a hiszemben autóznak, hogy érvényes jogosultsággal rendelkeznek, vagy elfelejtik a jogosultságot megvásárolni, és rövid idő alatt több esetben használják a díjfizetős szakaszt.
Az ügyintézés során, amennyiben az ügyfél bizonyíthatóan önhibáján kívül nem tudja átvenni az alap pótdíj felszólítást, a ezt figyelembe véve járunk el, így az ügyek általában az ügyfél szempontjából kedvezően zárulnak, ahogy panaszos esete is.