Gyerekkorom óta nagyon vonzódom az utazáshoz. Első külföldi utam 1968-ban (még vonattal) Párizsba vezetett, ahol feleségem távolabbi rokonai éltek. Akkor voltak egyébként a nagy diáktüntetések is. Első utunkat is megvariáltam: Párizsból Bázelbe, majd Milánón át Velencébe utaztunk, onnan Bécsen át haza.
Mivel a Kádár-rendszerben a magyar turista csak 3 évenként kaphatott konvertibilis valutát, a közbenső évekre maradtak a szocialista országok, melyek vonattal megtett útjait nem részletezném, azt leszámítva, hogy 1971-ben és 1974-ben Olaszországba utaztunk a circulare vasúti jegy lehetőségeit maximálisan kihasználva (hasonlóan működött, mint a pesti villamosbérlet).
Első Trabantomat 1975 tavaszán vehettem át a Merkúrtól. Ekkor már négy éve újságíróként dolgoztam egy regionális hírlapnál, így sajtóigazolványom számos múzeumba lehetővé tette az ingyenes belépést. Ez is segítette, egyéb trükkök mellett, a szűk valutakeret ésszerű felhasználását. Első komoly külföldi utunk Dobsina, Krakkó, Auschwitz, Varsó, Hell-félsziget, Szcecin, NDK (Rügen-sziget), Kelet Berlin, Prága volt. Velünk utazott akkor 12 éves fiam és sógornőm lánya. A Trabantban négy hely van, így tudtuk azt ésszerűen és költséghatékonyan kihasználni.
Az első kaland, durván 2600 km
Trabantunkkal az első nyugati utunk Rijekába (Fiume, Horvátország) vezetett, ahol közösen kempingeztünk feleségem húgával és két gyermekével. Ők vonattal jöttek és maradtak ott valamivel tovább. Mi hárman jó tíz nap elteltével Trabanttal továbbindultunk, a Wurzen-hágón (1073 m) át Ausztriába, majd a Großglockner panorámaúton és ott a Hochtor-hágón (2369 m) át jutottunk el Ausztria középső részére, majd Liechtensteinen át Svájcba, ahol a Furka-hágó (2436 m) és a Susten-hágó (2262 m) útba ejtésével Zürich, Schaffhausen-vízesés, München, majd Csehszlovákia volt a hazavezető út.
Ezen a szakaszon két műszaki problémával is meg kellett küzdenem. Svájcban vettem észre, hogy akadozik az üzemanyagrendszer. A kempingbe érve üggyel-bajjal küszködve kiszereltem a tankot, kitisztítottam a csapot és szűrőjét, visszaszereltem mindent ugyanúgy, ahogy szétszedtem, és megoldódott a dolog. A másik eset Schaffhausen felé ütött be: váratlanul és hirtelen felcsapódott a motorháztető. Fékeztem és megálltam. Kiderült, hogy a motorháztető zárószerkezetének csavarjainak elkopott a fészke, így megszűnt a rögzítés. Dróttal segítettem a dolgon és innen már akadálytalanul folytattuk az utat hazáig.
Valahogy így nézhetett ki az útvonal (a szerk.)
Mivel és mennyit?
Boskovitz Lajos, budaörsi aranykezű autószerelő volt, aki külföldi útjaimra felkészítette a Trabantom, és hozzá vittem az autót minden komolyabb javítás alkalmával.
A nálam idősebb Boskovitz Lajos mester sajnos 2015-ben eltávozott közülünk. Megérdemli, hogy ezúton is megemlékezzek Róla. Összesen négy Trabant boldog tulajdonosa voltam, amikkel körülbelül 400 ezer kilométert tettem meg, mintegy kétharmadát hazai utakon. A négy leghosszabb külföldi út (Skandinávia, Anglia, Szovjetunió, görög-török út) egyenként 8 ezer kilométer felett van.
A rendszerváltás idején csődbe ment a helyi AFIT autószerviz egyik fiókszervezete. Felszámolását követően előnyös áron sikerült megvásárolni egy Trabant Limuzin karosszériát. Lajos ebbe a karosszériába építette át és generálozta Trabant Kombi autóm motorját és egyéb szerelvényeit.
Időközben, 2006-ban nyugdíjas lettem, többnyire hazai kempingeket kerestünk fel. Negyedik Trabantomat kéz alatt vásároltam az ezredfordulón. Az szolgált 2005-ig. Akkor megvásároltam Boskovitz Lajostól a lányának generálozott 1200-as Ladáját, mert lánya új Škodát vett. Ekkor búcsúztam a megkedvelt Trabantoktól, a mind nehezebb alkatrész-utánpótlás okán.
A mogyoróbarna Ladában azonban a mai napig csupán 60 ezer kilométert tettem.
A második kaland, mintegy 10 000 km
Második Trabanttal megtett túránk 1980 nyarán Európa legészakibb pontjáig (Nordkapp) vezetett. Ennek a mintegy tízezer kilométeres útnak egyik érdekessége az volt, hogy kilenc alkalommal szálltunk hajóra a Trabival. A másik pedig, hogy elővételben jegyet váltottunk a Keleti pályaudvarról Drezdáig közlekedő autósvonatra, hogy a 30 naposra tervezett út (az útlevélben akkortájt engedélyezett külföldi tartózkodás ideje 30 nap volt) Drezdáig terjedő részén ne kelljen használni a szerelő által beállított autót.
Feleségemmel és fiammal hárman hálókocsiban tettük meg az utat Drezdáig. Onnan elstartoltunk a Balti-tenger melletti Warnemündébe, ahol sátrat vertünk, majd életünkben először hajóra szálltunk.
Finnország, látkép a Kuopio TV toronyból
Finnország, látkép a Kuopio TV toronyból
Fotó megosztása:
Finnország, Helsinki szőrmevásár
Finnország, Helsinki szőrmevásár
Fotó megosztása:
Norvégia, a spirálalagút feletti kilátó
Norvégia, a spirálalagút feletti kilátó
Fotó megosztása:
Finnország, Naantali, behajózás
Finnország, Naantali, behajózás
Fotó megosztása:
Norvégia, híd amelyen átautóztunk Tromsö városába
Norvégia, híd amelyen átautóztunk Tromsö városába
Fotó megosztása:
Finnország, sátorbontás az Inari tónál
Finnország, sátorbontás az Inari tónál
Fotó megosztása:
Norvégia, automata benzinkút, fiam rakja be a bankjegyeket
Norvégia, automata benzinkút, fiam rakja be a bankjegyeket
Fotó megosztása:
Norvégia, egy fjord-panoráma
Norvégia, egy fjord-panoráma
Fotó megosztása:
Finnország, szabadtéri lapp múzeum
Finnország, szabadtéri lapp múzeum
Fotó megosztása:
Norvégia Nordkapp presszó és áruda
Norvégia Nordkapp presszó és áruda
Fotó megosztása:
Norvégia, híd amelyen átautóztunk Tromsö városába
Finnország, sátorbontás az Inari tónál
Gedsernél újra beülve a Trabantba átrobogtunk a dániai szigeten, irány Svédország, újra komphajóra szállva. A kemény valutával úgy takarékoskodtunk, hogy vadkempingeztünk, ami legális volt az egész Skandináv-félszigeten. Nyugati útjainkra mindig vittünk magunkkal Arol motorolajat, hiszen keveréket nemigen lehetett a kutaknál beszerezni. Tankolásnál mindig magam öntöttem a tankba a szükséges mennyiséget.
Finnország, Naantali, behajózás
Finnország, Helsinki szőrmevásár
Utunk jelentősebb (többéjszakás, kempingben töltött) állomásai: Oslo, Helsinki, Stockholm, majd visszafelé Koppenhága voltak. Nordkapp eléréséig még három ízben kellett hajóra szállni. A norvégiai (északra vezető) 6-os számú főutat két helyen is fjord szakította meg, továbbá akkor még a Mageroya-szigetre, a Nordkapphoz is csak hajóval lehetett eljutni, alagút nem volt.
Északra vezető utunk nyugtalanító percei jóval a sarkkörtől északra, egy 18 km-es, település nélküli kopár útszakaszon jelentkeztek. Hirtelen furcsa dübörgés hallatszott a motorház irányából. Megálltunk. Kiszálltam, előrementem és megkönnyebbültem. Az első lökhárító egyik felének rögzítése felmondta a szolgálatot, emiatt a lökhárító vége súrolta az utat. Jókora dróttal pótoltuk a rögzítést, ami kitartott hazáig.
Mageroya szigetén ért az egész út legnagyobb bosszúsága. Mire kiszálltunk a hajóból, sűrű köd ereszkedett le, Nordkapp és a Jeges-tenger láthatatlanná és fényképezhetetlenné vált. Visszafelé a hajóról leszállva keletre fordultunk és rövidesen átléptük Finnország határát. A „fehér éjszakák”, az Inari-tó melletti vadkempingezés, a szabadtéri Lapp Múzeum egytől-egyig felejthetetlen élmények.
Norvégia, automata benzinkút, fiam rakja be a bankjegyeket
Finnország, szabadtéri lapp múzeum
Visszafelé Rovanieminél (Finnország) léptük át a sarkkört. Kuopio TV-tornyából gyönyörködtünk az ezer tó látványában, majd következett Helsinki. Na, itt vesztettük el a csomagtartó elejére szerelt légterelő lemezt. De semmi gond, Helsinkiből tovább Turku és Naantali kikötője, majd Stockholm. A svéd fővárosban töltött napok után Malmö, aztán komphajóval Dánia és néhány nap koppenhágai időzés következett. Ezek után visszajutottunk az NDK-ba, itt tettünk még egy kitérőt. Mivel érvényes kék útlevelünk volt, egy napra betértünk Nyugat-Berlinbe. Végül a túra 30. napján Csehszlovákián át Magyarország felé vettük az irányt…folyt.köv.