A BorgWarner autóipari vállalat Oroszlányban 15,5 milliárd forintos beruházást valósít meg, amellyel 600 új munkahelyet teremt; a fejlesztéshez a magyar állam 1,7 milliárd forint támogatást ad. Bogár Attila, a turbófeltöltőket és más járműipari alkatrészeket gyártó a BorgWarner Oroszlány Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: nem a mostani lesz az utolsó hasonló beruházása a cégnek Magyarországon, és a továbbiakban is számítanak az állam támogatására. A vállalat több mint 15 éve kezdte meg a gyártást Magyarországon, olyan termékeket állítanak elő, amelyek segítik a gazdaságos üzemanyag-felhasználást, a széndioxid-kibocsátás csökkentését és a teljesítmény fokozását. Oroszlányban kezdték el a működésüket a turbófeltöltőgyár megalapításával, majd 2015-ben két – emissziós technológiákat és fejlett összkerékhajtás-rendszereket előállító – gyár kezdte meg a termelést a településen – idézte fel. A BorgWarner 19 országban 74 helyszínen tevékenykedik, tavaly világszinten 8 milliárd dolláros árbevételt ért el, és 33 ezer embernek ad munkát világszerte. Bogár Attila szerint komoly verseny van a cégen belül a többi telephellyel is, ezért fontos, hogy milyen állami támogatásokat kapnak. Az oroszlányi cég jól áll ebben a versenyben, a következő két évben 600 új munkahelyet létrehozó beruházást hajtanak végre a telephelyen – közölte.