A versenyt a pontversenyt vezető José María López nyerte meg, Ficza Ferenc a 14. lett. A rajt után az ötödik kanyarban Hugo Valente telibe találta Michelisz kocsiját, szerencse is kellett ahhoz, hogy Norbi nem esett ki az ütés következtében. Yvan Muller sokáig támadta, majd le is hagyta a második helyért Huffot, aztán bejött a safety car, miután Demoustier a gumifalba csapódott. A hatodik körben indult újra a verseny, Tarquini kicsúszott, Norbi pedig nem sokkal később már a 11. helyen autózott. Valentét megelőzve aztán már a pontszerző hely is megvolt, majd Ekblom következett az áldozatainak listáján. Norbi a kilencedik körben Catsburgot is megelőzte, eközben Huff visszavette a második helyet Mullertől, de boxutca-áthajtásos büntetést kapott a manőveréért – újabb helyezés Michelisznek, aki Coronelt is „beültette a hintába”, így a 14. körben már a hatodik volt! Norbi Chiltont is keményen támadta az ötödik helyért, de az utolsó körben az autója irányíthatatlanná vált, mert a bal hátsó kerék megadta magát, így csak a tizedik helyre csúszkált be a Hondával. (michelisz.hu)