A szovjet mérnökök előtt nem volt lehetetlen, nem egyszer próbálták megépíteni a minden terepviszonyhoz jól alkalmazkodó tehergépjárművet, kisebb-nagyobb sikerrel. A most következő 17 jármű mindegyike prototípus, sajnos legtöbbjük tesztelés közben elvérzett, nem készült belőlük széria.
Az 1956-ban elkészült ZIS-157-es motorja hátul kapott helyet, ezért annyira farnehéz volt, hogy a hátsó kerekei a mély hóban elsüllyedtek, míg az elsők volt, hogy a talajt sem érintették.
A dátum szintén 1956, a képen pedig a ZIS-E134 látható. Ennek az ék alakú járműnek mindhárom tengelye hajtott volt.
A ZIL-157R-nek az első és hátsó kerekei is kormányozhatóak voltak.
Szintén egy 2,5 tonnás ZIL-157R, picit más felépítménnyel és brutális abroncsokkal.
A 140 lóerős ZIL-136 kétéltű.
Szintén a ZIL-136.
14 üléses, páncélozott BTR-E152V 1957-ből.
Háromtengelyes ZIL-132, orbitális gumikkal.
Automata váltós ZIL-132 24 colos kerekekkel. A dátum 1961.
A 180 lóerős ZIL-132P kétéltű tesztje a Moszkva folyón. Szárazföldön 75 km/órás végsebességgel bírt, míg vízben 5-7 km/óra volt a plafon.
A KrAZ-2E26 (1976) hajtásáról 360 lóerős gázturbina gondoskodott.
Az S-3 névre keresztelt, gumitalpas terepjáró a 415-ös Moszkvics alvázára épült.
Ez a dömper 1959-ben készült, a NAMI-044E négy hajtott kerékkel gyűrt maga alá szinte bármit.
1964, ZIL-132S: végsebessége 55 km/óra volt, amiért pedig megbukott, az a nehéz irányíthatóság.
NAMI ET-8, 1960 környékéről. A 8 tonnás dög 60 km/órával tudott hasítani szilárd, egyenes talajon, homokban és mocsárban 10 km/óra volt a maximum.
