Jó kétezer kilométeres túrán vagyunk túl: meglátogattuk ugyanis egy Dusterrel a Bukaresti Autószalont. Persze már előre sejtettük, hogy önmagában ez a csekély jelentőségű autókiállítás kevés öröm lenne ennyi autózásért, ezért más programokat is szerveztünk. Jön majd az elképesztő, lehengerlő, felfoghatatlan (de tényleg!) Tiriac-kollekció, a fotók a bezárás előtti utolsó hétről a Transzfogarasi út mellől, mindenféle rendű és rangú vidéki Daciák gyűjteménye, de már a sima országúti közlekedés során is szereztünk egy egész csomó tapasztalatot, aminek olvasóink is hasznát láthatják, ha Erdélybe vagy Románia távolabbi szegletébe készülnek.
A sebességhatárok majdnem ugyanazok, mint itthon. Egyedül lakott területen kívül lehet jobban elereszteni a gyeplőt
TUDTA, hogy idén ötvenéves a Dacia? Bizony, a Renault 8 licencének megvásárlásával, a Dacia 1100 modell gyártásának előkészítésével 1966-ban alapították meg Romániában a márkát. E szép kerek jubileum tiszteletére kerekedtünk fel Földes Attila kollégámmal, hogy egy gyönyörű zöldmetál, dízel, 4×4-es Dusterrel egészen Bukarestig hatoljunk és megnézzük – többek között – a SAB-ot, vagyis a Salonul Auto Bucurestit.
A határon matricát kell venni!
A romániai autózás a matricavásárlással kezdődik. A Rovinieta nevű rendszer 2010 óta már kint is virtuális, igazi matrica nincs, csak egy hőpapíros bizonylatot kapunk, hogy befizettük az autópályákra és a DN (Nemzeti Főút) minősítésű utakra szóló, valójában a hosszabb túráknál gyakorlatilag kötelező díjat. Ennek mértéke hazai szemmel nagyon méltányos, személyautóra és 3,5 t alatti kisteherkocsira egy hétre 3, egy hónapra 7 euró. (Csak emlékeztetőül: nálunk a tíznapos matrica 2975, a havi 4780 forint, 3,5 tonna alatti furgonra, 8-9 személyes személyautóra pedig pofátlanul drága, 5950, illetve 9560 forint!)
Rögtön a határon túlestünk a kötelező matricavásárláson
Az elektronikus fizetés is megoldott, de mi vasárnap délután mentünk át a határon, és számtalan akkor is üzemelő bódé közül választhattuk ki a legszimpatikusabbat, szóval nem feltétlenül kell vacakolni online regisztrációkkal. A büntetés, ha valaki annyira hülye, hogy nem veszi észre a millió figyelmeztető táblát, nem vesz matricát, és megállítják a rendőrök, 250-500 lejről indul, ami kb. 1800-3600 forint – és csak havonta legfeljebb egyszer szabható ki. Megint csak emlékeztetőül: ez nálunk 14 875 forint, és akár naponta kiszabhatják (bár évente egyszer kérhető úgynevezett „maximalizálás”, ha elfelejtettük megvenni a matricát, ekkor dupla pótdíjjal meg lehet úszni, ha hetekig matrica nélkül jártunk).
Stoposok nemcsak a benzinkutak környékén tűnnek fel, hanem bárhol
A tankolással nem érdemes taktikázni, az árak kint is hasonlóak, valamivel talán olcsóbbak, mint itthon. A nagy hálózatok (köztük a MOL) benzinkútjai pont olyanok, mint itthon, amerre mi jártunk (főutak mellett), a kisebb kutaknál is simán fizethettünk kártyával, lejjel, de az eurót is elfogadták (volna).
Útépítések piros lámpákkal mindenütt
Az úthálózat (itt egy csodás kép róla, köszönet a Wikipédiának) rekonstrukciója elképesztő méretekben zajlik odaát. Ennek néhol már az eredménye is remekül látszik, a Pitesti-Bukarest sztráda vagy a Temesvár-Arad autópálya hibátlan, korlátozás- és rendőrmentes (volt akkor, mikor ott jártunk), de a Transzfogarasi út burkolata is közel tökéletes volt, minden itthoni károgás dacára. Néhol viszont iszonyú lassú a haladás, pont az építkezések miatt. Odafelé Nagyvárad, vissza Arad felé jöttünk – főleg az északi utakon, a Nagyvárad-Déva szakaszon szentségeltünk egy igazi helyi nevezetesség, a félútpályás lezárásos, váltakozó forgalmú útépítések miatt.
Úgy tapasztaltuk, hogy a térképek, netes útvonaltervezők adatbázisa nem elég friss a stresszmentes autózáshoz, viszont a Waze mindenütt remekül működött, megbízhatóan jelezte előre piros csíkkal a beállt szakaszokat. Mivel alternatív utak, főleg a hegyekben nincsenek, sok mindent nem tudtunk ugyan tenni, de legalább nem ért váratlanul néha (gyakran) a pár perces ácsorgás, kisebb volt az idegbaj.
Tükörsima sztrádák, tehenes kis utak
Sztrádán 130, országúton osztrák és német mintára 100 km/h az engedélyezett sebesség. Az autópályákkal nincs is gond, ha van, hibátlan, még a nálunk oly megszokott 100-as, 120-as eseti korlátozások sem lassítják a tempót. (A klasszikus fejlődő országbeli jelenséggel, a sztrádán döcögő szekérrel is csak egyszer, már a bukaresti városi szakaszon, a sztráda legvégén találkoztunk.) Az országutakon viszont időnként még ma is előfordulhatnak meglepetések.
Lovaskocsira leginkább a vidéki utakon kell számítani
Míg a városok környékén, városokban a magyarországi viszonyokhoz igen hasonló mederben folyik a közlekedés, egy-két, nálunk már gyakorlatilag kiveszett szekér felbukkanásától eltekintve, a hegyi utak kis falvai láthatóan életminőségben is, közlekedési kultúrában is régi időket idéznek. Itt aztán szekér is van gazdagon, de az út közepén kérődző tehén vagy a béklyós lábaival az aszfalton átbicegő ló is gyakori jelenség. Nem is beszélve a temérdek kóbor kutyáról, bárhol, bármikor. Ezeken a tájakon érdemes folyamatosan résen lenni, nem szabad úgy beesni a kanyarba, hogy ne számítanánk valami lábasjószágra, aki pont a mi sávunkban talált valami elmélkedni valót.
Ló nyal esővizet a záróvonalról
Mindenki előz bármikor
A közlekedési morál legjellemzőbb eleme egyfajta legényesen öngyilkos majdleszvalami-attitűd. Elképesztő, a helyiek milyen hányaveti módon vetik bele magukat teljesen beláthatatlan szakaszokon is előzésekbe, gyenge vagy erős autóval, akár trélert húzó furgonnal egyaránt. Akinek drága az élete (és a fényezése), jól teszi, ha folyamatosan figyeli a tükröt is, a szembe sávot is, hogy idejében le tudjon húzódni, ha mégsem adja ki valamelyik bátor hülyének a szitu.
Településen belül nagyjából fele-fele arányban vánszorognak 40-50-nel, illetve tépnek 70-80-nal a román rendszámú kocsik. Érdemes már az elején eldönteni, mi melyik stílust választjuk, a KRESZ-hez ragaszkodni macerás, időnként kimondottan veszélyes. Jó szívvel ajánlom a román tapasztalat után is régi, bevált módszeremet, miszerint akár lassan, akár gyorsan akarunk menni, álljunk be egy helyi autós mögé. Így elég csak rá figyelni, őt követni, nem kell az ismeretlen környezetben folyamatosan keresni az utat. És a H-s rendszám se villan olyan messziről az esetleges lehúzós hangulatú, urambocsá’ ” hungarofób” rendőrök szemébe.
A magyar rendszámmal nem élveztünk kitüntetett rendőrfigyelmet az utakon
Ami nekünk a fóliázott ablakos BMW, az nekik az A4-es TDI Audi, egyértelműen ezek a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb sofőrök szolgálati járművei a romániai utakon.
Traffipax: van, de jelzik a többiek
Intézkedő rendőrt csak egy-két lepukkant jármű mellett, esetleg építkezéseknél a forgalmat segítve láttunk. A főutak mellett és a városokban az út mellett álló kocsik némelyikében volt traffipax, de ezeket megbízhatóan jelezték előre villogással az autósok, mint nálunk.
Ja, és kötelező a kocsiban a szokásos cuccok mellett – a tűzoltó készülék! Ugyan még nem hallottunk olyanról, hogy bárkit ennek hiánya miatt csesztettek volna, de azért jobb a békesség, vigyünk egy ilyet is, ha keletnek indulunk. Jó utat!
