Felipe Massa még a szeptemberi Olasz Nagydíjon jelentette be, hogy 2016 végén búcsút int a Forma-1-nek. A volt Sauber-, Ferrari- és Williams-versenyzővel ellentétben a friss világbajnok, Nico Rosberg kétéves Mercedes-szerződés birtokában, teljesen váratlanul tette ezt meg, így a bajnokcsapatnak most „a semmiből” kell előhúznia egy utódot.

Egyelőre nem tudni, mit is akar a Mercedes, rövid vagy hosszabb távra keres pilótát, fiatalt vagy tapasztalt versenyzőt szeretnének-e, mindenesetre Massa szívesen segítene nekik, ha őt hívnák.

„Elégedett vagyok a visszavonulásomat illető döntésemmel, de ki ne akarna a Mercedesnél versenyezni?! Nem hiszem, hogy én leszek az, és szorítok nekik, hogy jó versenyzőt találjanak, de az biztos, hogy bármelyik pilóta számára nagy öröm a legjobb autóba ülni” – mondta a 35 éves brazil a Globo megkeresésére.

Érdekes lenne az Abu-dzabi Nagydíjat szintén utolsó F1-es versenyének tekintő Jenson Button véleményét is hallani, ugyanis annak ellenére, hogy bevallottan belefáradt az F1-be, a mezőny (egyik) legjobb autója számára is vonzó lehet, emellett szupertapasztalt, megbízható pilóta, 2003 és 2009 között hét évet töltött el Brackley-ben, a világbajnoki címét Mercedes-motorral nyerte, és Lewis Hamiltonnal is problémamentesen tudott dolgozni a McLarennél három éven keresztül.

Buttonnak egyébként továbbra is szerződése van a McLarennel, fejlesztési és márkanagyköveti feladatai vannak, 2018-ra pedig versenyzési opció is szerepel a dokumentumban.

Bestcars