Kölyökkoromban oda-vissza olvastam Surányi Endre Gépjárműszerkezet kötetét. A váltók fejezetben, a típusok felsorolásánál hangsúlyos kategóriaként jelent meg a kormányváltó, ami már akkor, a kilencvenes évek végén is egzotikumként hatott. Mint meghatározó élmény számomra is kimaradt, mindig varázslatnak tűnt, amikor valakit ilyen géppel láttam igazán sietni. Ezt az élményt emeli hatványra a következő videó, amiben egy Wartburg 353 EVO II csapat tisztességgel, az elmaradhatatlan tésztakutyulós, zsonglőrködős váltókezeléssel.
Fülekkel a kormány mögött, mi? (Aki akciót szeretne, várja meg, míg emberünk utoléri a Beetle-t.)
Elgondolkodva a kormányválót sorsán, az autógyártók kollektívan hülyék. A térkihasználás szempontjából zseniális előnye van a megoldásnak, és amikor az automaták aranykorát éljük, miért kell még mindig a két ülés között rengeteg helyet elfoglalnia a kiálló karnak? Oké, a Mercedes még mindig tartja magát a védjeggyé vált megoldáshoz, a BMW i3 egy üdítő kivétel, de a várfalszerű középkonzolba szúrt, lassan szoborszerűre faragott, a váltóval csak elektronikus kapcsolatban álló karok kora mikor jár majd le?
