1977-ben a Genfi Autószalonon mutatkozott be a Volvo egyik legmeglepőbb modellje, a 262C. A svéd gyártótól ez igencsak merész lépés volt ekkoriban és nem is nagyon számított rá a közönség, hiszen ekkoriban javarészt megbízható, jó minőségű négyajtósairól és kombijairól voltak ismertek. Persze, az is közrejátszhatott a meglepetésben, hogy nem terjedhettek el a kémfotók villámgyorsan az interneten.
A Volvo első sorban az amerikai vevők miatt szeretett volna egy látványos kupét, így az akkori főformatervező Jan Wilsgaard megrajzolta a vázlatokat és Sergio Coggiolával együtt Torinóban elkészítették az első prototípust akkor még egy 164-es modellből. A recept azonban megmaradt, a négyajtós tetejét alacsonyabbra vágták és meg is kurtították.
A kupéba végül a Peugeotval és Renaultval együtt fejlesztett 2,7 literes V6-os motor került, aminek teljesítménye 140 lóerő volt. Ennek a motornak növelték meg a furatát az 1980-as frissítés során. A V6-oshoz 3 sebességes automataváltó járt, de felár nélkül kérhető volt 4 sebességes kézivel is.
A különleges modell igencsak gazdag alapfelszereltséggel érkezett, hiszen az amerikai vásárlók már hozzászokhattak a gazdag ellátmányhoz. Így jártak az elektromos ablakok és tükrök, központi zár, a belteret teljes egészében bőrkárpit borította és nem hiányoztak az olyan extrák sem, mint a tempomat vagy a klíma meg a fűthető ülések.
Az autókat kézzel készítették a Bertonénél, évi 800 darabot adtak el belőle, amit váratlanul nagy sikernek tekintettek. Azonban így is csupán 6622 példány hagyta el a szalagot 1981-ig. Ekkoriban a cég első embere Pehr Gyllenhammar is a 262C-t válaszotta, ám az ő autójában egy négyhengeres turbómotor dolgozott.
