Matematikavizsgájára indult a 18 éves főiskolás lány azon a hideg reggelen. 2013. január 17-én 7 óra 45 perckor lépett le a zebrára a megyeszékhely központjában, majd másfél méterrel beljebb az útszéltől elgázolta egy éppen arra közlekedő busz. N.-t életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők a közeli kórházba, ettől a naptól kezdve kómában feküdt az intenzív osztályon.
Az elkövetkező hónapokban a nyomozók többször kihallgatták a sofőrt. A vizsgálatot vezető főhadnagy és a középkorú férfi februári találkozójának jegyzőkönyve szerint a rendőr a baleset részleteinek ismertetése után közölte a sofőrrel: „Ön cselekményével megszegte a KRESZ 43. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályokat. A fentiek alapján Ön megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli, a Btk. 187. § (1) bekezdésbe ütköző és aszerint minősülő közúti baleset gondatlan okozása vétségének elkövetésével.”
Hozzátette, a gyanúsítás ellen panaszt tehet. „Megértettem. Panaszt teszek, véleményem szerint nem követtem el bűncselekményt” – válaszolta ügyvédjével az oldalán a sofőr.
Néhányan látták a balesetet, ám a talán két legfontosabb szemtanú egymásnak ellentmondóan nyilatkozott egy rendkívül fontos részletben. Őket április 3-án szembesítették a közlekedésrendészeti osztályon, de a próbálkozás nem járt eredménnyel. Egyikük szerint N. folyamatosan gyalogolva lépett le a járdáról az úttestre, míg a másik szerint (aki szintén buszsofőr, de a helyi járatos cégnél), állt az útszélen, utána lépett le. Abban azonosan nyilatkoztak, hogy a lány nem a neki balról érkező busz irányába nézett.
A nyomozás egyik jegyzőkönyve. Még nincs lezárva véglegesen az ügy, ezért a történet szereplői közül egyelőre senkit nem nevezhetünk valódi nevén
Június 25-én az eljárás főhadnagy vezetője négy rendőrrel az oldalán kivonult a baleset egykori helyszínére. Hajnali 5 óra 12 perctől helyszíni kihallgatáson felidéztették a gyanúsított sofőrrel és védőjével a történteket.
Az itt felvett jegyzőkönyvéből idézünk attól a résztől, ahol a kérdezz-felelek N. mozgásáról szólt. „…az eljárás vezetője felkéri a gyanúsítottat, hogy mutassa be a gyalogos mozgását a baleset előtti időben. A gyanúsított szó szerinti válasza: Megmondom őszintén, hogy én nem emlékszem, hogy egyáltalán mozgott-e. Én annyit láttam, hogy ott állt.” Erre az igazságügyi műszaki szakértő reagált. „Az viszont tény, hogy a gyalogos bekerült az elütési pontba! Gyanúsított szó szerinti válasza: Igen, de én nem láttam. Tehát akkor, amikor bekerülhetett, én még távol voltam, biztos. Tehát én azt nem láttam pontosan. Én csak azt láttam, hogy ott volt.”
Ezután az eljárás vezetője kérdezte tovább a sofőrt. „Ön az előbb már megmutatta azt a helyet, ahol Ön járt, amikor először megpillantotta a gyalogost. Attól távolabb már nem lehetett, hiszen nem visszafelé közlekedett. Gyanúsított szó szerinti válasza: Nem tudok erre nyilatkozni. Eljárás vezetője: Azt meg tudja-e mutatni, hogy hol kezdte meg a fékezést? Hol járt a busszal, amikor megkezdte a fékezést, és ehhez képest hol járt a gyalogos? Gyanúsított szó szerinti válasza: Pontosan az ember azt nem tudja megmondani, mert azt a helyzet adja. Tehát onnan az ember szép lassan csorog befelé. Itt nem lehet hajtani, mert itt a gyalogosok úgy közlekednek, hogy nem lehet megállapítani, hogy jön valaki. Tehát ha itt az ember megáll, akkor itt reggel 5 órától állhat délutánig. Eljárás vezetője: Más gyalogos közlekedett itt abban az időben? Gyanúsított szó szerinti válasza: Nem tudom, fogalmam sincs. Lehet, hogy onnan a másik oldalról talán, de fogalmam sincs. Nem tudom megmondani.”
A kihallgatás végén egyik jelenlévőnek sem volt egyéb észrevétele. 20 perc alatt végeztek a baleset felidézésével. A jogerős bírósági ítéletig több év telt el.
Váratlan fordulat a bíróságon
2013. július 26-án megindult a sofőr elleni bírósági eljárás az ügyészség vádiratával, ez így fogalmaz: „A baleset azért következett be, mert a vádlott cselekményével megszegte a KRESZ 43. § (1)-(2) bekezdéseiben írt szabályt. A bűncselekmény elkövetését bizonyítja:
– a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv
– a rendőri jelentés
– a helyszínrajz
– fényképfelvételek
– orvosi látlelet és vélemény
– igazságügyi orvosszakértői lelet és vélemény
– jelentés meghallgatott személy elmondásáról
– tanúvallomások
– szembesítésről készült jegyzőkönyvek
– bizonyítási kísérlettel kapcsolatos fényképfelvételek, helyszíni tanúkihallgatások, helyszínrajzok
– igazságügyi műszaki szakértői vélemény.”
A vádirat
N. családjának megdöbbenésére a megyeszékhely járásbírósága 2014. november 13-án első fokon felmentette a vád alól a sofőrt. Az ítélet hosszú indoklása úgy foglalta össze a balesetet, hogy N. 1,1 másodperccel az elütése előtt lépett le az útra. Ekkor a busz 8-10 méterre volt tőle, 27-32 km/óra közötti sebességgel közlekedett, a féktávolsága pedig a bíróság szerint 16-18 méter volt. „A baleset elkerülhető lett volna, ha a (…) gyalogos, mielőtt az úttestre lép balra néz, és látja a tőle mintegy 8-10 méterre épp közeledő autóbuszt, elhalasztja az átkelést. A baleset azért következett be, mert a sértett megszegte a KRESZ 21. § (6) bekezdésében írtakat.”
Itt az olvasó közbevághatja a sofőr korábban idézett mondatait, miszerint maga is tisztában volt vele, hogy sok gyalogos mozog a városnak ezen a részén, pontosan tudnia kell, hogy a zebrán őket illeti az elsőbbség, és járművezetőként ő a zebrát kizárólag úgy közelítheti meg, hogy képes legyen megállni.
Kitért ezekre is ítélete indoklásában a bíróság. „A gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogost elsőbbség illeti meg, ezt az elsőbbségét részére a KRESZ attól a pillanattól kezdve biztosítja, amikor lelépett a gyalogátkelőhelyre, innentől kezdve elsőbbségi joga feltétlen. A gyalogátkelőhelyre azonban a gyalogos csak akkor léphet le, ha a KRESZ 21. § (6) bekezdése alapján meggyőződött annak veszélytelenségéről, oda váratlanul nem léphet. N. vádlott a járdán közlekedve közeledett a gyalogátkelőhelyhez, azonban annak kiemelt szélét jelző szegélytől minimum 1-1,5 méterre – ettől eltérő, távolabbi adatokra is volt vallomás – megállt, és figyelmét nem a hozzá közelebb eső – neki balról érkező – forgalom felé fordította.”
Természetesen az ügyészség nem fogadta el az elsőfokú ítéletet, azonban a későbbi eljárások mind-mind felmentették a sofőrt, amit rendkívül igazságtalannak érez azóta is N. édesapja. „A lányom minden bizonyíték szerint egy teljesen átlagos gyalogos mozgásával közlekedett a zebra előtt, és a zebrán is, ahol fékezés nélkül elgázolta a busz. Mi lett volna, ha ott nem egy ember megy át a busz előtt, hanem egy vonat?” – mondja a Vezessnek a férfi, majd hozzáteszi, talán a sofőr azóta is vezet.
Közben elindult a másik ügy
N. elgázolásának évében nagyjából 15 ezer személyi sérüléses baleset történt a hazai utakon, tavaly már 16 ezernél is több, ami az elmúlt 7 év legrosszabb adata. Azt mindenki fújja, hogy autótörésnél a kgfb alapján mikor és kinek fizet a biztosító, azt viszont ma Magyarországon nagyon kevesen tudják, hogy ennek az évi 15-16 ezer embernek is jár kártérítés. Nem az autóra, hanem az egészségügyi károsodására és annak következményeire. Akkor is, ha gyalogos, akkor is, ha kerékpáros, akkor is, ha autós, buszos, kamionos stb. Még akkor is, ha részben okozója a saját sérülését (is) eredményező balesetnek, és abban az esetben is egyértelműen megilleti biztosítói kártérítés, ha mondjuk az őt elütő járműnek még kötelező felelősségbiztosítása sem volt.
Négyféle jogcímen járhat kártérítés, mondja egy kártérítési ügyekben jártas ügyvéd. A „nem vagyoni előleg” még azelőtt utalható, hogy egy balesetben komolyabban megsérült ember végleges állapotáról a baleset után fél évvel orvosi jelentés készül, ez egyfajta gyors segítség, ahogy a neve mondja, előleg. A „vagyoni kártérítés” gyakorlatilag az ápolásra, kezelésre, rehabilitációra a sérült vagy családja által kifizetett költségek megtérítése járhat a gyógyszerektől az uszodaköltségeken át az elautózott üzemanyag áráig – magyarázza az ügyvéd. Kívülálló számára talán a „sérelemdíj” a legérdekesebb, és talán a legnehezebben forintosítható. Ennek lényege, hogy megpróbálja kompenzálni a sérült személy életéből a baleset következményeként kiesett, ezért az életminőségét csökkentő szokásokat. Egy példa a lehetséges millióból: korábban kocogott a sérült, a baleset után már nem tud futni, erre is járhat kártérítés. A negyedik pedig a „járadék”, mondjuk valaki élete végéig kezelésre szorul, ezért is fizetni kell a biztosítónak havi rendszerességgel a fenti három jogcímen felül.
Nagyon fontos, hogy ez a négyféle kártérítés a sérült mellett azon családtagjainak is járhat, akiknek a baleset következtében költségeik támadtak, vagy bármilyen módon megváltozott az életük.
Mindezzel ellentétben a jellemző hazai gyakorlat szerint vagy meg sem keresik a biztosítók a sérülteket, vagy valamilyen összeg átutalásáért cserébe kért aláírással lezárják kártérítési kötelezettségüket. Itt is mondunk kitalált példát: elveszíti egy kőműves az egyik lábát autóbalesetben, mire a biztosító utal neki 2,5 millió forintot. Örömmel elfogadja az élete végéig botra támaszkodó munkás, holott egy év alatt ennél többet bukik a szakmája feladása miatt, nem számolva a kezelésére fordított költségeket. Az ügyvéd szerint egy ilyen összeg a töredékét sem fedezi az ő valódi kárának, márpedig a kártérítés arról szólna. Pontosan ki kell számolni a veszteségeket, és azokat ki kell fizetni a sérültnek.
Itt térünk vissza N.-hez, aki az elütése után kómába esett, egy ideig gépek lélegeztették a vidéki kórház intenzív osztályán. Annyira súlyos volt sajnos a lány állapota, hogy a szülei lakhelyéhez közelebbi fővárosi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe is csak másfél hónappal később lehetett átszállítani. Itt bő három hónapig próbálták gyógyítani, 2013 nyarán szállíthatták haza a szülei, az akkor készült sokoldalas zárójelentéséből csak két mondatot idézünk. „Csukott szemmel fekszik. Felszólításra nem, csak fájdalomingerre nyitja a szemét, mely néhány nap után becsukódik.”
A 18 éves korában elgázolt lány ma 23 éves, jelenleg ágyban fekszik. Szülei átalakíttatták a családi házuk nappaliját, N. speciális orvosi ágya annak közepén áll. Édesanyja a baleset után feladta pedagógus hivatását, évek óta kizárólag lánya ápolásával foglalkozik, a lány édesapja és két testvére mellett egészségügyi dolgozók segítik az ápolását, magas órabérért. „Ötvenévesek vagyunk a feleségemmel, eljön a pillanat, amikor már nem tudunk mellette lenni, de ő még csak 23. Szeretnénk, ha élete végéig biztosítva lennének számára az ő helyzetében adható legemberibb körülmények” – mondja az édesapja.
N. családja és a biztosító közötti kártérítési per a részletei, és az ebből összeadó kártérítési igény miatt vízválasztó lehet a hazai balesetes kártérítési perek történetében.
186.939.854 forint
Az N.-t és családját képviselő ügyvédi iroda 2013. május 8-án részletes levélben nyújtott be kárigényt a biztosító felé, amelyben – akkor még nem volt bírósági ítélet a sofőr ügyében – a rendőrségi jegyzőkönyvre hivatkozik. Ez kimondja, hogy a vádlott megszegte a KRESZ-t, evidens módon az ő buszos cégének a biztosítóját kereste meg N. családja.
Az ügyvédi levél pontról pontra végigveszi mindazt az anyagi kárt és költséget, ami a balesetkor és azóta keletkezett. Elsőként a „személyi sérüléshez kapcsolatos kárigényt”, amelyben a balesetben megsérült ruházatot (kabát, cipő, nadrág stb.) 48 ezer forintban határozza meg, a „kórházi kezelés során vásárolt ingóságokat” (pizsamák, törülközők, fürdőköpeny, tisztálkodási szerek stb.) 47 ezer forintban.
Az ügyvédi iroda levele
Számszerűsíti a beteglátogatás tetemes költségeit is, mivel N. szülei az ország távoli részében élnek, heti 850 kilométert autóztak, majd szállodai szobát is foglaltak a kórházhoz közel – erre 1,5 millió forint megtérítését kérik. Mivel N. magatehetetlen fekvő beteg életveszélyes sérülésekkel – írja az ügyvédi iroda levele -, kómában van, nem képes magát ellátni, szülei ápolják a baleset óta, így havi 200 ezer forintot a baleset napjától járadékszerűen kér részükre a levél. N.-nek a szülők 555 ezer forintos ápolási ágyat is vásároltak, aminek megtérítését szintén kérik, majd itt a levél hangsúlyozza: „Az esetleges további felmerülő kárigények tekintetében általános jogfenntartással élünk.”
Ezután következik a nem vagyoni kár részletezése. Pár bekezdéssel ezelőtt írtunk róla, ez az a „sérelemdíj”, ami a baleset elszenvedőjének és az ő családjának az életében bekövetkezett változást próbálja forintosítani. Az ügyvédi iroda itt egy vaskos bekezdésben ír N.-ről, mint egy átlagos életet élő 18 éves egyetemistáról sporttal, barátokkal, különórákkal. „Sajnálatos módon csak múlt időben tudjuk ezt mondani, mivel a tragikus baleset óta kómában van, állapota kritikus. A baleset előtt igen mozgalmas, tevékeny és intenzív életet élt a vele egykorúakhoz hasonlóan. Nagyon fiatalon érte a baleset, ami alapjaiban változtatta meg az életét. Ügyfelem igénye nem vagyoni kár címén jogfenntartással 40 millió forint.”
Pár sorral lejjebb a szülőkről, majd N. bátyjáról és húgáról ír, akiknek szintén radikálisan megváltozott az élete. Részükre fejenként 10 millió forint „hozzátartozói nem vagyoni kárigényt” nyújt be a levél.
Természetesen a biztosító a saját gyakorlata szerint eljárva több alkalommal utalt a családnak, de összességében ez csak a töredéke volt a levélben előbb részletezett kárigénynek, így egy idő után per lett az ügyből.
A 2015. május 30-án kelt keresetlevél minden korábbinál részletesebben írta meg a biztosítónak és a Fővárosi Törvényszéknek N. és családja kárigényét, aminek az együttes összege már a dokumentum elején olvasható: 186.939.854 forint. Egysérültes közlekedési baleset után ekkora összegről tudomásunk szerint soha nem indult még idehaza kártérítési per. A levélig 11,5 millió forintot utalt a biztosító.
Egyértelmű az oka, hogy a Vezess miért ír ilyen részletesen erről: szeretnénk, ha kellő mélységben látnák a Magyarországon közlekedési balesetet elszenvedők és a családjuk (évente 15-16 ezer ember és család), hogy milyen szinten élhetnek kárigénnyel a biztosítók felé. Tényleg bárki kerülhet ilyen helyzetbe.
„Ő a világ számára már élőhalott, s az ő számára a világ elérhetetlen”
Tízoldalnyi felsorolásból és 14 darab mellékletből áll a keresetlevél, amelynek csak néhány részletét emeljük ki, hogy az olvasó érzékelje a család költségeit, és az ezekért benyújtott kárigényt, és azt, hogy egy ilyen ügyben hogyan számszerűsít egy ügyvédi iroda gyakorlatilag megfoghatatlan károkat.
Mint például N. élete. Az egész ügynek ez a középpontja, a legfontosabb része, természetesen a kárigénynek is a legsúlyosabb eleme. A „nem vagyoni károk” felsorolásánál a baleset megélése, a fizikai fájdalom, a sokkhatás, és az eszméletvesztés után „az élete végéig tartó éberkóma megélése és következményei” rész a kívülálló olvasó számára is nehezen befogadható, de ez az egész per kulcsa. Szó szerint idézzük.
„A megélés. Két évvel a baleset után értelme és érzelme láthatólag csecsemő szinten van, már mosolyog, de elég gyakran sír is, ami arra utal, hogy kudarcként éli meg, hogy nem tudja kifejezni gondolatait, érzelmeit. Több lehet benne, mint amennyit mutatni képes, és a tehetetlenség elkeseríti. Meglehet, hogy felnőtt gondolatokkal és érzelmekkel, de kisgyermeki kifejezési eszközökkel éli meg, szenvedi el az éberkómát. Ez az éberkóma lehet a legsúlyosabb nem vagyoni kára.
A következmények. Két évvel a baleset után az ágyban segítséggel a másik oldalára tud fordulni, fel tud ülni, egyensúlyát azonban egy mozdulatra elveszíti, járni képtelen, etetni és pelenkázni kell. A tolókocsiban az egyensúlyát nem tudja megtartani, eldől. Teljes mértékben ki van szolgáltatva környezetének. És valószínű, hogy ezt tudja.
Nem folytathatja tanulmányait, nem szerezhet diplomát, nem végezhet keresőfoglalkozást, nem élvezheti a munka örömét.
Nem élheti a mindennapokat: ágyhoz, szobához, (talán) tolókocsihoz lesz kötve egész életében, nem beszélhet, nem futhat, nem járhat, nem sétálhat, nem melegedhet ki, nem úszhat be a Balatonba, nem süthet pogácsát, nem locsolhatja meg a virágait, nem szedhet gyümölcsöt a fáról stb.
A férfinemtől el van zárva: nem élhet szerelmi életet, nem választhat párt, nem alapíthat családot, nem kísérheti gyermekét iskolába, nem könnyezheti meg a ballagáson, és nem örülhet az unokájának.
Ha szülei elhalnak, testvérei családot alapítanak, egyedül marad, intézetbe szorul, idegenek közé kerül, magatehetetlenné válik. Mert az orvosszakértő szerint az állapota nagy valószínűséggel végleges. Ő a világ számára már élőhalott, s az ő számára a világ elérhetetlen.
Mindezekért felperes 100.000.000 Ft nem vagyoni kárigényt érvényesít. Ebből alperes már 3.700.000 Ft-ot megfizetett.
A magas összeg józan indoka a következő. Felperes most húszéves. Ötven év múlva megközelíti a nők átlagéletkorát. Ez azt jelenti, hogy ötven éven át gyógyágyban, jobb esetben tolókocsiban szenvedi el az életét, és örökké kiszolgáltatottja lesz környezetének. A százmillió eloszlik ötven évre, és évenként kétmillió, havonta 166.000 Ft lesz belőle” – idáig az idézet.
Ezenfelül a lakás átalakításától a kisbuszvásárláson át N. állandó ápolási költségéig rengeteg tételt számszerűsít a kárigény, természetesen a másodrendű (édesanya), a harmadrendű (édesapa), a negyed- és az ötödrendű felperesek (N. bátyja és húga) költségeit, valamint a nem vagyoni kárukat is. Ezekből tevődik össze a közel 190 millió forint.
Négy és fél évvel a baleset után sincs vége
Az elsőfokú ítélet szerint a biztosító részben vitatta kártérítési felelősségét, mert szerinte N. közrehatott a baleset bekövetkeztében, ezért „50-50 százalékos kármegosztás alkalmazása indokolt”. A bíróság szerint azonban az alperes „teljes helytállási kötelezettséggel” tartozik N.-nek és családjának, mert nemcsak azzal lett volna elkerülhető a baleset, ha a lány balra néz, hanem akkor is, ha a sofőr a lány észlelésének a pillanatában fékez.
A biztosító fellebbezett, némileg neki igazat adva a másodfokú bíróság 60 százalékra módosította a helytállási kötelezettségét. Ez ellen N. családja fellebbezett, ám a Kúria 2016 októberében nem találta elég alaposnak a felülvizsgálati kérelmüket, helyben hagyta a másodfok döntését.
Itt tart az ügy négy és fél évvel N. balesete után. Az édesapa és a család ügyvédje azt mondja, nem hagyják annyiban, folytatják.
