Idén márciusban Máltán találkoztak az Európai Unió közlekedésért felelős miniszterei, hogy a közlekedésbiztonsági mutatók további javításáról egyeztessenek. Ezzel összefüggésben adott interjút márciusban Violeta Bulc közlekedésért felelős biztos a Die Weltnek, amelyben többek között azt mondta, hogy az EU tagállamainak meg kell vizsgálniuk annak a lehetőségnek a bevezetését, hogy a városi területeken 30 km/h-ban korlátozzák a sebességet – írta a Napi.hu.

A biztos szándékosan nem a lakott terület kifejezést használta, hiszen nem az a cél, hogy az alig lakott falvak főútvonalain is csak 30-cal lehessen végigdöcögni.

A kijelentés természetesen nem véletlenül hangzott el, hiszen a máltai találkozón azt a célt tűzték célul, hogy 2020 és 2030 között a kiinduló érték felére kell csökkenteni a súlyos sérültek számát a közlekedésben. 2010 és 2020 között is hasonló célokat tűztek ki.

A Valettai nyilatkozatban az aláírók egyebek mellett vállalták, hogy az érintett ágazati szereplőkkel közösen megvizsgálják a sebességkorlátozási övezetek kiterjesztésének lehetőségét is. Így a jelenleginél több magas kockázatú területen lehetne érvényben legfeljebb 30 kilométer per órás megengedett sebesség, különösen ott, ahol emberek dolgoznak, kerékpároznak, vagy ahol gyerekek játszanak – írta a Napinak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Arra a kérdésre, hogy itthon van-e a döntéshozói akarat a 30-as zónák kiterjesztésére, a válasz az, hogy igen, de ésszel. „A korlátozott sebességű övezetek további alkalmazása, terjesztése közlekedésbiztonsági szempontból is támogatandó” – írja óvatosan az NFM.

„A korlátozás tömeges alkalmazása azonban nagymértékben szűkítené a hálózat átbocsátó képességét, ami hosszú távon jelentős torlódásokat eredményezhetne. Ez végső soron a szabálykövetési hajlandóság visszaszorulásához vezethetne, így akár kontraproduktív intézkedés is lehet” – teszik hozzá.

A hatályos hazai szabályozás is lehetőséget ad csillapított forgalmú és korlátozott sebességű övezetek kialakítására („Lakott terület kezdete” táblára elhelyezett „Sebességkorlátozás” tábla, „Korlátozott sebességű övezet”, „Lakó-pihenő övezet” jelzőtábla). A tapasztalatok szerint a tervezők, közútkezelők, települési önkormányzatok élnek is ezzel a megoldással, jellemzően a történelmi városrészekben, a városközpontokban, a jól elkülönített lakóterületeken és az üdülő/pihenő övezetekben.

A közeljövőben tehát vélhetően újabb és újabb zónákban korlátozzák majd a sebességet 30 km/h-ra, arra azonban nem kell számítani, hogy egységes szabályozás jön, vagyis a városi sebesség egyelőre 50 km/h marad.