Hétfő reggel van, már a szerkesztőségben ütöm a billentyűzetet és közben kortyolok egyet a duplacsokis, gépi kakaóból, mert megérdemlem.
Megérdemlem, mert 5-kor keltem, hogy időben beérjek Nyíregyháza mellől a III. kerületbe. Megérdemlem, mert olyan köd volt egészen 6-ig, hogy az orromig sem láttam. Megérdemelem, mert bő másfél óra alatt letudtam az autópályás szakaszt. Megérdemlem, mert volt annyi eszem, hogy hallgattam a híreket és nem szaladtam bele az M3-as bevezetőn lévő masszív dugóba, ami egy baleset miatt alakult ki már kora reggel. Megérdemlem, mert a Megyeri híd felé vettem az irányt. Megérdemlem, mert a híd után több mint 1 órába telt, mire beértem a szerkesztőségbe, és végül megérdemlem, mert mindezt kibírtam agyvérzés nélkül.
TÖBB MINT EGY ÓRÁBA!
Nyíregyházától durván a Budapest tábláig, a 200 kilométeres távot kicsit kevesebb mint két óra alatt teljesítettem és ehhez nem kellet túllépnem a megengedett sebességet. A Megyeri hídtól a szerkesztőségig húzódó 14 kilométeres távhoz azonban bő egy óra kellett. Tudom, pont a csúcsban értem oda, de ez akkor is agyfasz, hiszen a Waze és a Google Maps alapján abban az időpontban Budapest összes bejárata vörösen izzott a forgalomtól. És most elárulom, hogy Te, kedves autós, miért nem érdemled meg a duplacsokis kakaót.
Nyomkodod a telefont
Lassan a testrészeddé válik az okostelefon, nem engeded el soha: az ebédnél, a vacsoránál, a WC-n és az autóban is nyomod, főleg a dugóban, nehogy lemaradj egy lájkról, a bulvárlapok legfontosabb híreiről, a tőzsdeindexről vagy egy nagyon fontos e-mailről. Esetleg alternatív útvonalat keresel a GPS segítségével, de azt nem hiszem, mert végig előttem araszolsz a dugóban.
És hogy ez miért baj? Mert elvonja a figyelmed a vezetésről, ha minimálisan is, de lassítod a forgalmat, mert másodpercekkel később reagálsz mindenre, és elbambulsz a lámpánál is, amikor már rég zöld. Ha csupán egyedül csinálnád, nem lenne gond, de mindenki nyomja. Mutatom, mi történik, ha a kocsisor nem egy tempóban halad, és valaki kiesik a ritmusból:
A telefon nyomkodása pedig tipikusan az a dolog, ami pengén kiejt a ritmusból. Ami neked csak pár másodperces késés, az 500 méterrel hátrébb már percekben mérhető.
Oda-vissza váltogatod a sávot, folyamatosan, és ezzel feltartod mindkét sort minden egyes alkalommal. Semmi értelme a dolognak, mert még fél óra múlva is csak 3-4 autóval vagy előttem, pedig már ötször váltottál sávot, hátha a másik gyorsabban halad.
Korunk legnagyobb problémája, hogy a legtöbb autóban egyetlen ember ül, a sofőr. Ezzel nem csak Budapest, a világ összes nagyvárosa küzd, egyelőre kis sikerrel. Egyes helyeken a belső sávot már csak azok használhatják, ahol egynél több ember ül a kocsiban. Gondolj bele, hogyha minden autóban legalább három ember ülne, három olyan, aki egyébként autóval járna, akkor máris mennyivel kevesebb autó ömlene reggelente a városba.
Próbálj meg nem birkaként közlekedni, és kiválni a nyájból. A Waze például remek alternatív útvonalakat szokott ajánlni, ahol nincs dugó, csak suhanás és nyugalom. Remek példa reggelről: miután elhagytam az Árpád híd budai hídfőt, rögtön levitt a mellékutcákba, és úgy érkeztem meg a szerkesztőséghez, kikerülve egy halom szívást.
Sietsz, idegállapotba kerülsz, koccansz
A legrosszabb pedig az, hogy amikor sietni próbálsz, ideges vagy, ebből kifolyólag pedig figyelmetlen leszel és koccansz egy másik autóval. Megálltok, leblokkoltok egy egész sávot és hízik a dugó, mint Gombóc Artúr.
(Tisztelet és kézcsók a kivételnek!)
Csak hogy tisztázzuk és megelőzzük a felesleges kommenteket: nem először jártam így, de most érett meg a dolog arra, hogy cikk formájában megszülessen.
