„Vonat, ami levegőn jár” – ilyesmi szalagcímekkel harangozta be a korabeli sajtó az I. világháború utáni Franciaország egyik legnagyobb vívmányát. Két nagy, francia gyártó, a Renault és a Michelin fogott össze annak érdekében, hogy speciális, utasszállításra alkalmas járműveket fejlesszen. A megvalósítást sok-sok kísérletezés előzte meg, az első változat nevén nem is gondolkodtak tovább, egyszerűen elnevezték Renault La Micheline-nek.
A korabeli sajtó szerint az első kiforrott modellt (Type 5) a 30-as évek elején mutatták be. A háromtengelyes jármű külsőre úgy nézett ki, mint egy busz, amelyet teherautóval kereszteztek. A jármű hajtásáról egy 140 lóerős, 5600 köbcentiméteres, hathengeres erőforrás gondoskodott, mellyel legalább 50-80 kilométer/órás tempóra volt képes.
Gumikerekes sínautóbusz, ami elsőre inkább sínteherautónak néz ki.
A pneukerekes sínautóbusz előnye volt, hogy menet közben minimális zaj keletkezett, emellett jelentősen kedvezőbb féktulajdonságok álltak rendelkezésre. Ez a konstrukció emellett könnyebben tudott felkapaszkodni az emelkedőkre. A nagyobb tapadás miatt ugyanakkor megnövekedett üzemanyag-felhasználással kellett számolni, emellett gyakoriak voltak a defektek is.
A Type 11-es már sokkal fejlettebb La Micheline volt.
A Renault-Michelin páros tovább dolgozott a gumikerekes sínautóbusz fejlesztésén. Nem sokkal később bemutatták a továbbfejlesztett változatot (Type 11), mely már nagyobb karosszériával készült, ennek köszönhetően nagyobb ajtókkal és ablakokkal rendelkezett. Elődjével szemben ennek már elöl három, hátul pedig két tengelye volt. A fejlesztések során a meghajtást sem hagyták érintetlenül, ugyanis 220 lóerős, 6800 köbcentiméteres, hathengeres Renault-Berliet teherautó motor erőforrással látták el. Ezzel a motorral a sínautóbusz már 110 kilométer/órás végsebességre volt képes.
Később teljesen elhagyták a nyújtott orr-részt és a padlózat is magasabbra került.
A francia sínautóbuszok nem tűntek el a történelem süllyesztőjében. Sőt, korabeli források szerint 1952-ig gyártották őket és ez idő alatt több fejlesztést is végrehajtottak rajtuk. Igaz, a későbbi típusok már inkább vonatokra hasonlítottak, ugyanis egyenes homlok- és hátfallal gyártották őket.
Madagaszkárban még mindig közlekedik a francia sínautóbusz egyik változata.
Egy 1933-ban készült Type 51-es még ma is látható a franciaországi Michelin-múzeumban. A járműn elhelyezett tábla büszkén hirdeti, hogy egy hasonló változat még mindig közlekedik Madagaszkárban. Nagy kérdés persze, hogy mikor rakták ki a táblát, de akárhogy is nézzük, nagyon szép eredmény, hogy ilyen hosszú időt megélt. Érdekes módon a technológia sem tűnt el, hiszen szerte a világon – például Tokióban, Párizsban, Montrealban – vannak forgalomban olyan metrószerelvények, amelyek gumikerekeken közlekednek.
