Szinte cuki zenével, vicces feliratokkal mutatják be a motorokból üzemanyagot ivó majmot.

Üzemanyag átfejtése közben előfordulhat a benzin lenyelése, a házipatika szerint: „Benzin vagy gázolaj „letüdőzése” évente 20-30-szor fordul elő a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályán. (Ez nagyjából a budapesti és az agglomerációs települések előfordulását jelenti, de az osztály bizonyos esetekben országos hatáskörrel látja el a betegeket.) Országosan évi száz esetről lehet tudni, de a látens esetek száma két-háromszáz is lehet, ilyenkor az érintettek nem is fordulnak orvoshoz. Vagyis miközben naponta előfordulhat ilyesmi Magyarországon, általában csak minden harmadik érintett hív mentőt vagy keresi fel az orvosát, esetleg a közeli kórházat. 

A benzin, a gázolaj, szájon át lenyelve, kis mennyiségben nem okoz általában problémát. A kőolaj és származékai, a benzin is, felböfögést okoznak, hányás, hasmenés is felléphet – ez általában 1-3 korty esetén következik be. Érdemben ilyenkor alig szívódik fel a bekerült anyag, vagy nem okoz szisztémás hatást. A tüdőkárosodás nem azonnal alakul ki, hanem néhány óra, egy-két nap alatt. Ezért kell orvoshoz fordulni.

A szénhidrogének 3. csoportjának tagjaiból – például benzinből, gázolajból – nagyobb adag, „slukk”, belégzése, lenyelése, félrenyelése nyomán alakulhat ki kémiai tüdőgyulladás (pneumonitis). Ennek nyomán felülfertőződés is bekövetkezhet, illetve tüdőtályog, legrosszabb esetben pedig tüdőrokkantság.”