Nem sokan tudják, hogy a Diósgyőr-Vasgyár építésénél nagyon fontos feladat volt a gyár vasúti összeköttetése, hiszen ebben az időszakban Miskolc városa és a Vasgyár még különálló települések voltak.
Ennek okán tervben volt egy Miskolc alatt haladó vasút létrehozása, amely végül soha nem készült el, pedig rendelkezésre állt az építéséhez szükséges pénzösszeg is – írja a Borsod24.
Fotó: Szoták György
A tervek szerint ez a földalatti személyszállítást is bonyolított volna, így egy másik verzióként építették meg a ma is működő vasgyári iparvágányt, ami valaha személyszállítást is végzett.
A vasgyári vasútállomás azon része a jelenlegi Miskolcnak, amiről kevesen és keveset tudunk, hiszen egyrészt már nem bonyolít személyszállítást, másrészt miután a pályaudvar a kohászat területén fekszik, így évek óta le van zárva, bejutni csak külön engedéllyel lehet.
Fotó: Szoták György
Érdekesség még, hogy ezt a vonalat, amely olyan fontos részeit érinti a városnak mint az avasi lakótelep vagy az egyetem, pár száz méter sín építésével össze lehetne kötni a kettes villamos végállomásával, így akár a villamosközlekedésre is alkalmas lehetne.
Diósgyőr-Vasgyár
Diósgyőr-Vasgyár vagy a diósgyőr-vasgyári kolónia, a helyiek szóhasználatában Vasgyár, Miskolc egyik városrésze. Az új vasgyár felépítésére vonatkozó állami elhatározás 1867 végén született meg, és a Diósgyőr közigazgatási területére telepítendő gyár mellett Péch Antal már az első tervrajzán is feltüntette a kolóniát, azt a lakótelepet, ahol a gyári dolgozók és családjaik élhetnek.
A házakat zömmel vörös tégla falazattal látták el, elhelyezésüknél pedig a legcélszerűbb, négyszöghálós megoldást választották. Az egyenes utcák alkotta, egymást derékszögben metsző úthálózatban a beépítést ikerházas vagy fésűs, kertvárosi jellegű elhelyezéssel valósították meg. A gyári vezetők (tisztek, főtisztek) számára nagyobb, kényelmesebb házak épültek, de a munkások számára tervezett lakházak is a kor általános színvonala fölött álltak. Az építkezés – a gyári munkáslétszám növekedéséhez igazodva – a második világháborúig tartott.
Az első időben „gyarmat”-nak nevezett lakótelepen széles körű intézményhálózat is megvalósult. Építettek óvodát és iskolákat, korszerű kórházat, gyógyszertárat, közfürdőt, postát, munkáséttermet, könyvtárat, olcsó beszerzést biztosító kereskedelmi létesítményeket és templomokat. A kolónia már 1900-ban a monarchia legkorszerűbb lakótelepének számított. A kolónia többször is megpróbált elszakadni Diósgyőrtől, amelyhez közigazgatásilag tartozott, de ez a törekvése nem járt sikerrel, így Diósgyőr-Vasgyár soha nem volt önálló település. Ebben a helyzetben csatolták a kolóniát – Diósgyőrrel együtt – 1945 januárjában Miskolchoz, több környező, Miskolccal gyakorlatilag már összeépült településsel együtt. Ezzel a lépéssel jött létre Nagy-Miskolc.
A fejlesztések a szocializmus korszakában is folytatódtak, de az eredeti lakosság az 1960-as évektől kezdett eláramlani a város különböző részein, nagypanelből épülő lakókörzetekbe. A kolónia – újabban ismét ezt a megnevezést használják – állapota a diósgyőri kohászat megszűnése óta azonban folyamatosan romlik, lakossága – nem kevés szociális gondot okozva – cserélődik. A házak állaga – a karbantartás és a gondoskodás elmaradása miatt – egyre rosszabb lesz, több bezárt, magára hagyott létesítménnyel együtt. Mindazonáltal a lakóházak egy részét (főleg az egykori tiszti lakásokat) tulajdonosaik bővítik, korszerűsítik, de szabályozás híján ezek az átalakítások nem igazodnak az adott ház, illetve a kolónia általános stílusához. Pedig a kolónia, az egykori minta-lakótelep – építészeti értékeit tekintve – védelemre szorulna, ehhez azonban az elhatározás egyelőre hiányzik.
Fotó: Szoták György
Mindenesetre egészen elképesztő belegondolni, hogy az acélcárosban már akkor kész tervek voltak egy személyszállítást végző földalatti vasút építésére, amikor Ferenc József még nagyon messze volt attól, hogy a budapesti “kisföldalattit” átadja 1896-ban.
