A Mazda Szibéria-járó túrájának legizgalmasabb részén már túl vagyunk, de még koránt sincs vége a kalandnak. Ugyan a befagyott Bajkál-tavon váratlan nehézségek nélkül keltünk át, a szöges gumik és az okos állandó összkerékhajtás megbízhatóan tették a dolgukat, a Mazda CX-5 ott is szépen elment, ahol gyalog sem volt könnyű talpon maradni a tükörjégen. De van még mit túlélnie a futóműnek és az autó utasainak, messze még a befutó.
Miután több órányi jégen autózást követően visszatértünk a közútra, mindenkit elengedtek, az új cél az Ulan Ude központjában lévő, egy fura lakótelep közepére pottyantott sokcsillagos szálloda. Az út eleinte ígéretes volt, széles, aránylag jó minőségű, simán lehetett tolni a bő 90-et. Aztán váratlanul jött az első hitvány szakasz, szinte fékezni sem volt idő. Az út minősége ezeken a részeken olyan volt, mintha az M1-esről az összes úthibát összeválogatás után leszórták volna egy százméteres szakaszon. Aztán megint semmi, béke, nyugalom, laza autózás a következő rázós ébresztőpontig.
Egy nem igazán átgondolt gyalogátkelő, amit sárjárással kombináltak
Ha épp nem a lyukakat kellett kerülgetni, vagy az útjavítások miatt haladtunk lépésben a munkaterületen, akkor a többi jármű műszaki állapotán lehetett szörnyülködni. A kisebb karosszériahibákat ragasztószalaggal javítják, a hiányzó műanyag elemek mindennaposak, és olyan kamionpótkocsit is láttunk, aminek legalább négy darab kereke hiányzott. Ami volt, az is csálén állt.
Az indokoltnál sokkal kevesebb kerék segít spórolni a gumiköltségeken
Teljesen logikus lenne, ha a helyi utak tele lennének régi, ilyen-olyan állapotban lévő szovjet autóval. Ennek ellenére ilyen-olyan állapotú, sokat látott japán autókkal van tele Ulan Ude, amik között gyanúsan sok a jobbkormányos. Aztán elkezdtem számolni a jobb- és balkormányos autókat és egész hamar kiderült, hogy a személyautók durván kétharmada jobbkormányos.
Ulan Ude tele van japán autókkal. Jó, néha azért egy kis hazai tuning is kell, hogy igazán szép legyen az autó
A legelterjedtebb a Toyota Corolla mindenféle egzotikus nevű változata, de Land Cruisert is annyit látni, hogy talán Afrikában sincs ennyi. Legtöbbjük persze benzines, V8-as. Amiket a 174 forintra átszámított 40 rubeles benzinár mellett valószínűleg nem is annyira megterhelő tankolni. Lada nincs sok, egy kezemen meg tudtam számolni, a pár nap alatt hány darab jött szembe. Dacia egyáltalán nincs, de csak azért, mert a Logan és Duster Oroszországban Renault emblémával kerül az utcára.
Dacia embléma helyett Renault került a Logan-ra
Változatos a teherautós felhozatal is, a nagyon öreg, főként benzines orosz gépek mellett akadtak modernebbek is – a rendőrök például előszeretettel használnak klasszikus formájú, de láthatóan új UAZ-okat – és gyakoriak a japán márkák, illetve a Hyundai is. A tömegközlekedés a nálunk megszokottnál jóval kisebb méretű, 10-12 személyes kisbuszokra támaszkodik, de azokból tengernyi van, turistaként nagyjából átláthatatlan menetrenddel, útvonalakkal. Fix megálló kevés van, a megfelelő járatszámú buszt le is lehet inteni, és a leszállás is bemondásra megy. A legmókásabbak a teherautókból épített darabok.
Öreg Zil, de vegyük észre rajta a LED-es nappalifényt
Ulan Udéban van villamos is, kicsit Mad Max-es megjelenéssel, látszólag sík acéllemezekből tákolva. A vágányok ritkán fekszenek az út síkjában, de a helyieket ez láthatóan nem igazán zavarja. Még extrém helyeken sem. Összesen négy villamosjárat közlekedik a városban, amiből az egyik körbe megy a város körül. Használata egyszerű, nem kell előreváltott jeggyel bíbelődni, csak fel kell szállni, majd a kalauznál fizetni.
Hát nem egy CAF, azt meg kell hagyni
A taxi nem igazán elterjedt a városban, hiszen szinte az egész bejárható gyalog is, de a reptérre azért érdemes azzal utazni. A városközponttól nagyjából 20-25 perc autóútra lévő repülőtérre 300 rubelért – 1300 forintért – visz ki a taxis, minket bő 630 ezer kilométert futott autóval, vezetés közben telefont nyomogatva.
Lada alig van már Ulan Ude-ban
A közlekedés amolyan tempós hömpölygés errefelé, az autósok, villamosvezetők nem tűnnek idegbetegnek, előbb-utóbb minden helyzet szépen megoldódik magától. Aki orosz dashcam-videókon nőtt fel, nem is érti, amit a burját autósok a gyalogátkelőknél művelnek. Ha csak közelít a gyalogos a zebrához, máris illő távolságban megállnak és türelmesen várnak. Nehéz volt megszokni, hogy Ulan Udében szinte körbenézés nélkül leléphetünk az úttestre a gyalogátkelőnél. Emellett még arra is marad energiájuk, hogy az út szélén megálló hólétengerbe úgy hajtsanak bele, hogy a járdán sétálókat ne terítsék be sáros vízzel. Vagy lelassítanak, vagy inkább beljebb húzódva kikerülik a pocsolyát. Felfoghatatlan.
Mindenhol figyelnek a gyalogosokra. Nemcsak nem gázolják őket halálra, de még arra is figyelnek, hogy ne fröcsköljék le őket
Maga a város nem egy nagy szám, még a helyiek szerint sincs itt más látnivaló, mint a 42 tonnás, bronzból készült Lenin-fej, amit 1970-ben készítettek, Lenin születésének 100. évfordulójára. A többi bronz szobortól eltérően ez a fej nem „patinásodik”, a speciális bevonat megvédi, hogy úgy bezöldüljön, mint egy templomtorony burkolata. A világ legnagyobb Lenin-fejénél nem sokkal halála előtt Kim Dzsongil is fejet hajtott 2011-es látogatása alkalmával, de a gránit talapzaton lévő fej sokkal inkább a fiatalok találkozóhelyeként funkcionál. Lenin szoborból nem ez az egyetlen Ulan Udében, mi még hármat találtunk, de valószínűleg ennél sokkal több is van a városban.
42 tonna bronz, ami a spéci bevonatnak köszönhetően nem patinásodik
Márciusban már Szibériában is vannak melegebb napok, nincs mindig fagypont alatt a hőmérséklet. A Bajkál-tó környékén pedig szinte minden nap süt a nap. Ha nem virágozna el a jázmin és folyton csicseregnének a madarak, pont olyan lenne, mint Petuski. A járdákon Ulan Udében még ilyenkor is vastag jégpáncélon jár boldog, boldogtalan, de nagy dráma nincs, a rárakódott vastag, fekete koszrétegtől a jég már egyáltalán nem csúszik. Bár a jégnél sokkal rosszabb a temérdek kutyaszar, ami tényleg földöntúli mennyiségben található az utcán. Nehéz elképzelni, hogy honnan van ennyi, mert kutyát alig látni.
Öreg, fiatal, mind a jégen próbál haladni. Szerencsére a kosztól már nem csúszik
Néhány napot azért még eltöltöttünk a városban, csak gyakrabban kellett a lábunk elé nézni. Megnéztük a város nagy vizeit, az Udát és a Szelengát, a pályaudvart – itt ágazik le a Transzszibériai vasútvonalból a mongol vonal – láttunk piacot, ettünk helyi puccos étteremben, jurtában, és vietnami étteremben, megnéztük a helyi óvárost, piacot, operát, diadalívet, amit csak lehetett. Most meg keresztbe tett ujjakkal drukkolunk, hogy legközelebb is hasonlóan Isten háta mögötti hely jusson a mazdások eszébe. Ha miniszterelnök-helyettes lennék, azt mondanám, hogy inspirálna, ha valaki meghívna Mongóliába autózni.
