Éveken át kisbusszal, egy dízel Opel Vivaróval mentünk az Adriára nyaralni, ami tagadhatatlanul kényelmes volt még hat embernek is, de idén feleekkora létszámmal és sokkal kevésbé környezetszennyező módon indultunk Isztriára. Egy 4×4-es Suzuki Ignisszel vágtunk neki az útnak, kihasználva az utószezonban enyhülő forróságot és a kevésbé tömött tengerpartot.
Különféle okok miatt idén mi is a szlovén oldalra szavaztunk a szerintünk zsúfoltabb és ár/érték arányban kevésbé jó Horvátország helyett. Az egyik érv a matricás autópálya kényelme volt, amivel egészen biztosan nem kerülünk dugóba fizetőkapuknál és a 15 eurós (4950 Ft) heti matrica ára is kedvezőbbnek ígérkezett, mint kunában leróva az oda- és a visszaút díja az isztriai tengerpartig.
K12C, a madárétkű négyhengeres
Miután végigvettük, mit érdemes magunkkal vinni és beszuszakoltuk a csomagokat, végre elindulhattunk. A K12C kódjelű, hengerenként kétinjektoros, magas sűrítésű benzines a kategóriát uraló háromhengereseknél sokkal kellemesebb szívómotor. Mivel négyhengeres, finomabban jár és szebb a hangja, ami fontos erény hosszú autópályás úton.
Tesztünkön az Ignis 1,2 elsőkerék-hajtással 5,4 l/100 kilométeres átlaggal gurult vegyes üzemben. Ebből kiindulva a szinte végig autópályás út előtt az összkerekesre 6,5 litert tippeltem százon, mert magas építésével az apró SUV nem a légellenállás bajnoka, és ott van még a 4×4-es hajtás miatt állandóan forgatott kardántengely ellenállása illetve az összkerékhajtás súlytöbblete.
Az M7-esen délnyugatnak tartva az Ignisben egész vidáman telt az idő. A műszerfal világos kontrasztszíne a narancssárga ajtóbehúzókkal feldobja a belső teret, a GL+ és a GLX tologatható hátsó üléssorával hátul is valószínűtlenül tágas a lábtér a 3,7 méteres hosszhoz képest és a kulturált motorral a zajszint is elfogadható. 130-nál kicsivel 3500 alatti értéket mutat a fordulatszámmérő. A szlovén szakaszon, ahol a magyar határtól Mariborig többnyire 110 km/óra a megengedett sebesség, 3000-en állt a mutató.
Hőségben irány a barlang!
Szlovénia nemcsak kulturált viszonyaival, barátságos lakóival, meseszép hegyeivel és tavaival, rövid, de annál takarosabb tengerpartjával ejti rabul a turistákat. Az Ausztriával, Horvátországgal, Magyarországgal és Olaszországgal határos országban mészkőbarlangok is vannak, amelyek még a magyar turistáknak is izgalmasak, pláne, ha ismerik az Aggteleki-karszt csodáit.
Szlovéniában mintegy 11 000 barlang található, közülük egy tengerparti nyaralásba illesztve a Skocjan-barlangrendszer meglátogatását ajánljuk. Isztria szlovén oldalára vagy onnan hazafelé tartva remekül útba ejthető a Skocjan-barlangrendszer. Járatainak teljes hosszúsága körülbelül hat kilométer, legmélyebb és legfelső pontjai között mintegy 200 méter van. A varázslatos föld alatti Grand Canyonként emlegetett világot a Reka folyó vize vájta a puha kőzetbe. A barlangrendszerbe bejutva vízesésekben, tavakban és gigászi termekben gyönyörködhet a látogató, ahol az ember eltörpül az üreg méreteihez képest.
Isztria szlovén oldalára vagy onnan hazafelé tartva remekül útba ejthető a Skocjan-barlangrendszer. Kép: Skocjan Nemzeti Park
A skocjani túra nem a szűk járatokban kígyózó guminőknek és saras overallba bújtatott, karbidtartályt rázó barlangászoknak szól. A hűvös időhöz passzoló ruhában, normális lábbeliben kényelmesen végigsétálható az út, de aki ide is flipflopban jönne, az gondolja át a dolgot. Nyáron különösen jó barlangban túrázni, mert itt a hőmérséklet stabilan 12 Celsius-fok. (A budapestieknek is érdemes a gyötrő meleg elől a Szemlő-hegyi vagy a Pál-völgyi-barlangba menekülni.)
Júniustól szeptemberig óránként indulnak a mintegy másfél-kétórás vezetett túrák minden nap az egész órákban, 10-től 17 óráig. A főszezonon kívül kevesebb a vezetés, de 10 és 13 órai indulással egész évben számolhattok, hétköznap is. A fő túrára a felnőttbelépő ára szezontól függően 16-20 euró (5280-6600 Ft), a gyermekjegyé 7,5-10 euró közötti (2475-3300 Ft), a barlanglátogatás megfejelhető egy 1,5 kilométeres távú túrával a Reka folyó mentén. Részletek itt.
Autópályán a telerámolt autó 5,78 és 6,27 liter között fogyasztott százon a kúton mérve, óra szerint 115-145 kilométer/órás sebességre állított tempomattal, hol több, hol kevesebb kaptatóval és lejtővel. Az elsőkerekes tesztautó azt bizonyította, hogy a fogyasztást valószínűtlenül kis értékre lehet zsugorítani, városban 5,5 liter körülire, országúton reális a 4,8 literes átlag. Hasonlót az összkerekes modelltől nem várhatunk, de egy sík, nyugodt szakaszon 80-90-nel osonva sikerült 3,8 literre levinni a fogyasztást a kijelzőn. A tankolások alapján a számítógép egyetlen decit téved, tehát nagyon takarékosan vezetve négy liter közelébe szorítható a fogyasztás.
Ne tankoljunk autópályán!
Elfogadom, hogy a kényelemnek és az időnek ára van, de ugyanezért a benzinért nem szeretek sokkal többet fizetni a sztrádán, mint pár kilométerrel arrébb. A tengerpartra menet Nagykanizsára tértünk be tankolni, 200 kilométer után nem is ártott a pihenő, megtoldva némi Mekivel.
Literenként 46 forinttal kevesebbe került az autópályától négy percre lévő kúton ugyanaz az üzemanyag, mint az M7-esen. Az új Ignis kifejezetten takarékos, ami elődjéről nem mondható el
Amikor visszafelé Siófokra gurultunk be az M7-ről, direkt megmértem, hogy összesen négy-öt perc telt el a sztráda fel- és lehajtója és a benzinkút között. Ezzel a legfeljebb tíz perccel 451,9 helyett 405,9 forintért tankoltam ugyanazt a benzint ugyanannál a kúttársaságnál, mint a sztrádán sorjázó kutaknál.
A literenként 46 forintos különbséggel 25 literen 1150 forint maradt a zsebünkben némi időbefektetéssel. Nem egy ügyvédi óradíj, de egy jégkrém és egy vattacukor kijön belőle. Szlovénián belül sokkal kisebb volt a különbség a városi és az autópályás kút árai között az itthoninál, amit Horvátországban is értékelek, de így sem esett volna jól literenként 1,36 euróért, azaz 449 forintért tankolni a sztrádán.
Városi autó, de hosszabb utakon is kitesz magáért a csupán 370 centis Suzuki Ignis. 130-nál percenként 3500 a fordulatszám ötödikben
Mindössze 32 literes az autó üzemanyagtartálya, de 22-25 liternél egyszer sem ment bele több benzin. Egyrészt a kijelző nagyon óvatos, az oszlopok eltűnésével idejekorán a benzinkútra tereli az embert. Másrészt ismeretlen területen sosem szeretem egyharmad alá engedni az üzemanyagszintet, mert igen kellemetlen, ha a kinézett kút nem tart nyitva késő este, épp nem működik a bankkártya-terminál, nem fogadja el a dombornyomott hitelkártyát, pont zárva tart a tartályautó érkezése miatt vagy becsúszik bármi más malőr. Óvatosságra intenek az időnként kialakuló többórás torlódások, akkor is járatni szeretnénk a tiszta üzemű benzines motort a légkondicionálás miatt.
Jól jöhet az AllGrip
620 kilométer után jó volt lejönni az autópályáról országútra és még jobb volt az aszfaltról letérve sátorhelyet keresni, tengeri kilátással. Egészen addig az összkerékhajtás csak súlytöbbletként utazott velünk, de egy olajfaligetben élmény volt kihasználni az automatikusan aktivált hátsó hajtást, belül hajmeresztőnek tűnő, de az autót meg sem rezdítő oldaldőléssel áthajtva a dombokon.
Valódi SUV: jók a terepszögek, az első kerekek kipörgése aktiválja a hátsók hajtását, amivel a kezes és fordulékony Ignis elemében van terepen
Az Ignis terepszögei nagyszerűek, elöl 22, hátul 38,8 fok, hasmagassága elegendő (180 mm) és 9,4 méteres körön megfordul, ami nemcsak áruházi parkolókban, óvárosi sikátorokban jön jól, hanem terepen is. Annyira meggyőzően mozgott a meredélyeken, hogy rögtön elnézőbb lettem a kényelmetlen rugózásban ludas hátsó merev tengellyel. Az Adriát megpillantva és az első üveg Laskót szisszentve nem bántam meg, hogy idén kisautóval indultunk nyaralni.
