Az egyetem kezdetétől sokat írtam, több helyre. Eleinte filmkritikákat a Népszabadságnak, riportot az Élet és Irodalomba, interjúkat a Cash Flownak, majd a Világgazdaság ifjú szerkesztőjeként megtapasztaltam egy kis csapatot vezetve, milyen mások munkáinak a gondozása. Nem volt kérdés több diplomával a zsebemben, hogy merre vezet az út.

Másfél évtizede az Origo akkor kiváló belpolitika rovatában folytattam a pályát a lehető legtöbb műfajt kipróbálva, egyre komolyabb ügyekben nyomozva. 2007-ben Minőségi Újságírásért Díjat ért állami százmilliók magánzsebbe vándorlásának kiderítése, más ügyben bepereltem az ország legnagyobb vállalatát a főnöki fizetések eltitkolásáért, miközben országos vezetőktől próbáltam négyszemközti találkozókon begyűjteni a tűzhöz a száradt fát. Több-kevesebb sikerrel, idővel elviselhetetlenül büdös lett a Parlament levegője.

Korábban foglalkoztam már közlekedéssel, a négykerekűek imádata alap, így átültem az ottani Autó rovatba – 2009-től dolgozom autós újságíróként. A feladat azóta sem változott: közérdeklődésre számot tartó autós témák felkutatása és megírása. Érdekes riportok szállítása, közügyek kiderítése, izgalmas szakmabeliek megszólaltatása. 2011 óta a Vezess sármos szerkesztőségének tagjaként interjúztam börtönben pihegő autótolvajokkal és a közlekedők életéről döntő kormánytagokkal, riportoztam ukrajnai benzincsempészekről és önvezető autót fejlesztő srácokról, bemutattam a Forma-1-ben dolgozó ismeretlen magyar tehetségeket és politikusaink vaskos benzinszámláit, meg persze tengernyi keserű sztorit így-úgy átvert autós társainkról. Igyekszem a jövőben is ugyanezt tenni.