2004. január 24-én landolt a Marson az Opportunity és a Spirit, a két iker-marsjáró. A projekt célja, hogy a NASA a két gép segítségével 90 napig tanulmányozhassa a Marsot, a rovereket ennyi időre tervezték. A Spirittel végül 2007-ben elveszett a kapcsolat, egy homokvihar temette be. Testvére is így végezte, az eddig dokumentált legnagyobb marsi vihar temette el a magyarul Lehetőségnek hívott marsjárót.
Az Opportunity bőven túlteljesítette a 90 napos küldetési időt, egészen pontosan hatvanszor. A kapcsolatot 2018 júniusában vesztette el vele a NASA, és hiába próbálták életre kelteni, nem reagált a marsjáró a földi jelekre.
Élete során – mellyel rekorder a marsjárók között – 217 ezer képet készített, és 45 kilométert tett meg a vörös bolygó felszínén.

Az első méterek a landolás után

Áfonya. Nem ehető, de a tudósok így nevezték el azokat a víz által kerekre formázott köveket, amelyeket a rover még első hónapjában talált

Egy-két kép láttán úgy érezzük, hogy valami művészi hajlamot is programoztak az Opportunity agyába a készítők

Gyönyörű, vörösben pompázó dűnék

Nem minden (annyira) vörös a Marson, mint ahogy ez a késő délutáni látkép is mutatja

Nem zavarják felhők a naplementét

Munka közben

Több képből összerakott szelfi a marsjáró tizedik születésnapja előtt 3 héttel

Panorámaképekben is erős volt a rover. Ez például 817 különálló fotóból áll, 2012-ben készült

Ez egy korábbi, 2010-es panorámakép. Kietlen táj, ameddig a szem ellát

Ez a kép 2016 márciusában készült. Az Opportunity épp visszatekint a maga mögött hagyott tájra, még látszanak a friss keréknyomok