A prosztata avagy dülmirigy ma már egy ismert, jól körülírt területe az emberi szervezetnek. Ez a gesztenye nagyságú, húgycsövet körülölelő szerv minden férfi életében jelzi a jelenlétét előbb-utóbb, de a modern orvostudománynak köszönhetően minden jelentkező nyavalyája gyógyítható.
A leggyakoribb elváltozás, a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás napjainkban aránylag fájdalommentesen, kevésbé invazív módon, vagyis minimális beavatkozással gyógyítható, de nem volt ez mindig így.
A prosztata és annak problémái már akkor is léteztek, amikor azt se tudtuk, hogy sejtek alkotják az emberi testet. A megnagyobbodás okozta tünetek ugyanúgy gyötörték az idősebb kort megélő férfiakat az ókori Egyiptomban, mint a középkori Európában, így a kezelésre is volt igény, aminek hol gyógyulás, hol halál volt az eredménye.
Hérophilosz görög orvos már az időszámításunk előtt háromszáz évvel említette a dülmirigy létezését, de Leonardo Da Vinci anatómiai munkáiban már nyoma sincs. A prosztata többször eltűnt az orvoslás térképéről, de a fertőzés, vagy időskori jóindulatú megnagyobbodás okozta vizelési nehézséget mindig kezelték, méghozzá a jó öreg katéterezéssel.
Miért baj a duzzadt prosztata?
Álljon bármilyen kiváltó ok is a háttérben, a megnagyobbodott prosztata leginkább a vizeletürítés megnehezítésével teszi pokollá a férfi életét. Körülöleli a húgycsövet, így a méretnövekedés először csak szakaszossá, nehézkessé, kritikus esetben pedig teljesen lehetetlenné teszi a vizelést. Ezt az akadályt kellett elhárítaniuk a gyógyítóknak már évszázadokkal ezelőtt is, és a legkézenfekvőbb megoldásként a katéterezést találták ki.
Egyiptomból papirusz alapú katéterek leírása maradt ránk, de nyomai vannak a bronz használatának is, Pompeii romjai között S alakú, ezüstből készült katétert találtak, a rómaiak már vasból készült eszközzel törték át a húgycsövet szűkítő akadályt, a kínaik pedig organikus megoldáshoz nyúltak, egyes források szerint a sarjadékhagyma szárával könnyítették meg a vizelet áramlását. A különféle fémekből formált merev csövek uralták a katéterpiacot egészen 1844-ig, amikor Charles Goodyear felfedezte a vulkanizálást, vagyis a modern gumit, amiből már tartós, hajlékony csöveket készíthettek, akár erre a feladatra is. Így alakulhatott ki a ma széles körben alkalmazott Foley-katéter is.
A középkorban nem volt más megoldás, csak a fémből készült merev katéter
Nyilván egy alul fityegő csővel élni elég kellemetlen, ráadásul állandó fertőzésveszélyt jelent, így egy másik, radikális megoldással is próbálkoztak a történelem során. Műtéti úton próbálták meg eltávolítani az elzáródást okozó szöveteket.
Ezzel a 16. századi feljegyzések szerint először a híres francia sebész, Ambroise Paré próbálkozott először. Zsenije meghaladta a kor színvonalát, az általa feltalált eszköz tulajdonképpen egy katéter volt, fémszállal a belsejében, amihez egy félgömb alakú zárórész tartozott. Ezzel csipkedte körbe az elzáródást okozó szöveteket, de módszerét nem kapta fel a kor orvoslása, hasonlóval sem próbálkoztak egészen az 1800-as évekig.
Az Ambroise Paré által alkalmazott eszköz, belegondolni is fájdalmas, mit élhetett át a páciens, akit ezzel a koraújkorban kezeltek.
Szó szerint ezek voltak a tapogatózás évei, hiszen a műtéteket vakon végezték az úttörő sebészek, azt, hogy honnan és mennyi szövetet távolítanak el, alapvetően a tapasztalat és az érzés határozta meg. A magas halálozási arány miatt ezek kísérleti módszerek maradtak, és ezen az olasz sebész, Enrico Binotti módszere sem változtatott, de az elektromos áram alkalmazása legalább a vérzés mértékét csillapította. Binotti eszköze penge helyett akkumulátorral felhevített platinafejjel sütötte el a húgycső útját elzáró prosztatatorlaszt, a korabeli feljegyzések szerint 52 ilyen műtétet végzett, és csak két páciense halt meg.
Egy átfogó rajz a 19. század megoldásai közül, amin már volt cisztoszkóp (jobb felső sarok – a kor színvonalán, tükrökkel, lencsékkel, de adott némi betekintést a sebész számára) az tulajdonképpen a ma is használt eszközök őse
Az áttörést az egyre fejlettebb altatási megoldások és az endoszkópos technológia fejlődése hozta meg. Ennek köszönhetően a sebész már látta is, hogy mit csinál, így a műtét modern verziója, a transzuretrális prosztatarezekció a leggyakrabban végzett műtéti beavatkozás a prosztatán. Lényegében kis darabokban kerül eltávolításra a méretnövekedéssel gondot okozó szerv. A sebész a húgycsövön keresztül vezeti fel a kamerával ellátott eszközt, ennek segítségével kisebb darabokat tud kimetszeni az eszközön lévő, elektromos áram alá helyzett fémhurokkal. A kérdéses részek eltávolítása csökkenti a húgycsőre gyakorolt nyomást.
Ami régen halálos veszélyt, egy vakon végzett, elvérzést, fertőzést okozó operációt, vagy mindennapos katéterezést jelentett, azt ma egy rutinműtét végleg, tünetmentesen meg tudja oldani. Ma Magyarországon évente mintegy 8000 ilyen operáció történik, ezzel a férfiak körében a második leggyakoribb, a szürkehályog-műtétek után. Nincs nagy műtéti metszés, a szövődmények száma alacsony, és már a tünetek enyhítésére is több hatékony készítmény elérhető, a gyógyszeres kezeléssel gyakran a műtét is elkerülhető.
Legyen szó krónikus prosztatagyulladásról, vagy a megnagyobbodás okozta panaszokról, az urológus a legtöbb esetben tud panaszokat enyhítő gyógyszeres kezelést javasolni. A kezelések kiegészíthetőek Proxelan kúppal, melynek növényi összetevői a prosztata közelében segítenek enyhíteni a panaszokat. A mozgásterápia, a medencealapi izomzat tréningje, vagy a helyi melegítő kezelések szintén hasznosnak bizonyultak az állandó vizelési kényszer enyhítésében.
Források:
– Roger C. L. Feneley,Ian B. Hopley, Peter N. T. Wells – Urinary catheters: history, current status, adverse events and research agenda [J Med Eng Technol. 2015]
– www.urologynews.uk.com
– popula.com
