A máig élő ősi szertartás szerint a holttestet, az „üres edényt” keselyüknek ajánlják fel. A hegyeken vagy a dombtetőkön a szertartást végző emberek a megmosott, meztelen élettelen testet szinte anatómiai pontossággal darabokra szelik, amit a dögevő állatok – mongol területen helyenként kiéheztetett kutyák – fogyasztanak el.
A test szétbontását vagy egy szerzetes, vagy inkább egy „rogyapas” (test-megszaggató) végzi. A feladatukat nem szertartásos nehézséggel végzik, hanem beszélgetnek és kacagnak, mint minden más kétkezi munka esetén. A buddhista tanítás szerint ez megkönnyíti a lélek távozását egy új életbe.
A megmaradt csontokat egy edényben összezúzzák, árpával, vagy liszttel összekeverik és ezt a kisebb testű varjak és héják kapják meg. Hitük szerint így adják vissza a természetnek a testet abban a meggyőződésben, hogy az elhunyt úgyis újraszületik.
Peking az 1960-es években megpróbálkozott az akkor „barbárnak” minősített hagyomány betiltásával, de nem sikerült. Néprajzkutatók emlékeztetnek arra, hogy a múltban a hamvasztás kizárólag a tekintélyes lámáknak és más arisztokratáknak volt a kiváltsága, bár ma már a tibeti buddhisták körében is egyre elterjedtebb a kormányzat által támogatott módszer. A szakértők arra is emlékeztetnek, hogy a földbe temetés a Tibeti-fennsík nagy részén a sziklás, nehezen munkálható talaj miatt meglehetősen körülményes.
A tibeti területi népi gyűlés 2015-ben fogadott el egy új jogszabályt, ami rendelkezik a temetésekhez kívánatos körülmények megteremtéséről, a vonatkozó környezetvédelmi kérdésekről és előírja a szertartás felelősének képzettségét.
„Ez az első alkalom, hogy Tibetben a törvényhozás szabályozza az égbe temetést, ami az évezredes hagyomány tiszteletben tartását és védelmét fejezi ki”
2005-ben a tibeti kormányzat már egy ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a temetések turistalátványosságként való kezelését, fénykép- és videofelvételek készítését, közlését, valamint a történések sajtóban történő leírását, de úgy tűnik, a turisták utat törnek maguknak, és mai napig akadnak, akik fotózni való látványosságként kezelik ezt a régi szertartást.
