Ma már rengeteg dolgot kézenfekvőnek veszünk, amiről fél évszázada még fogalmunk sem volt. Abban, hogy mindez megváltozott nagy szerepe volt egy maroknyi „őrült tudósnak” akik vakmerően vágtak bele minden olyan kísérletbe, ami tágíthatta tudásunkat.
Szó szerint felajánlották testüket a kutatás oltárán, Dr. John Paul Stapp például képes volt önként beülni egy sínen futó rakétaszánba, amiben pokoli erők szabadultak el. Ha akarunk egy listát azokról az emberekről, akik szárazföldön haladtak gyorsabban egy puskagolyónál, az ő nevét biztosan fel kell vésnünk a listára.
Az ötvenes években tudományos körökben tartotta magát az elképzelés, hogy az emberi test maximum 18 G gyorsulást képes elviselni. Ez meghatározta repülőgépek tervezését, és kihatással volt az űrkutatásra is, de Paul Stapp fogta magát, és 1951-ben megdöntötte ezt a mítoszt, amikor első rakétaszános kísérlete során túlélt 35 G lassulást. Kétszer.
Ezt követte pár év tervezés, kutatás, kísérletezés, és 1954. december 10-én, 29., egyben utolsó kísérlete során Stapp lett a leggyorsabb ember a Földön: 1017 km/órás sebességgel száguldott a Holloman légibázis rakétaszánján, fékezéskor pedig 46,2 g-s erő hatott rá, aminél többet senki sem viselt el önként.
A lassulás miatt előre tolult a vér a szervezetében, a szemeiben megpattantak a legapróbb erek is, a helyszínre érkező orvos csak két vörös dagadt gömböt látott a szemhéjak mögött. Ez átmeneti vakságot is okozott, és élethosszig tartó látáskárosodást okozott, de ezen kívül semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett az amerikai fenegyerek, aki kísérleteivel a repülést, és az autózást is biztonságosabbá tette.
