A tetoválás művészete szinte egyidős az emberi kultúrával. Egymástól függetlenül alakult ki különböző népcsoportoknál, de a bőrbe ütött tintaminták feladata szinte mindenhol azonos volt. Egyfajta üzenetet hordozott viselőjéről, sokat elárult arról, honnan származik, milyen társadalmi rangot képvisel az illető.
Nyugati civilizációnkban a keresztény vallás térhódításának tulajdonítják a korai tetoválások hiányát, már az Ótestamentumban szerepelt a bőrre írt szimbólumok tiltása. A III. Mózes 19:28 szó szerinti fordítása így hangzik: „Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, jeleket ne írjatok magatokra. Én vagyok az Úr.”
A tengerészek viszont már a földrajzi felfedezések során, a 17-18. században sem voltak a Biblia tanításainak elkötelezett hívei. Így amikor James Cook és legénysége 1769-ben elérte Tahitit, több matróz is a helyiek szokásait felvéve, törzsi tetoválással gazdagodott.
Ők voltak az elsők, akik elvitték az úgynevezett tataut, az ősi bennszülött rituális aktust mint divatot Európába. Eleinte leginkább bennszülött törzsi szimbólumok készültek, amik a mai törzsi tetoválások előfutárai. A 18. század végén a tetoválások már széles körben elterjedtek voltak a matrózok körében és a brit haditengerészet volt az első, ahol nyilvántartottak néhány mintát.
Ezért nem csoda, hogy a tengerészek között terjedt leggyorsabban a tetoválás, és nyugaton náluk alakult ki az első komoly szimbólumrendszer is.
Fecskék: Ötezer tengeri mérföld megtétele után járt a madár, tízezernél a következő, és így tovább. Így akinek több fecskéje volt, az nagyon tapasztalt matróznak számított. A fecske szimbólumát a madarak migrációs szokása adta, egy fecske ugyanis mindig hazatalál. Más elméletek szerint a tengerbe veszők lelkét ezek a madarak szállították a partra.
Vasmacska: Elsősorban az Atlanti-óceán átszelését jelezte, de háborús körülmények közt a katonai utánpótlásban részt vevő kereskedelmi flották matrózai is viselték. Ma már inkább a stabilitás, az állandóság jelképe.
Három- vagy több árbócos hajó, kibontott vitorlákkal: A matróz legalább egyszer megkerülte a Horn-fokot, azaz hajózott a Dél-Amerika legdélebbi pontját ostromló kegyetlen vizeken.
Tengerészeti csillag vagy szélrózsa: Reményteljes szimbólum, célja, hogy a viselője mindig megtalálja a hazafelé vezető utat. Váltakozó sötét és világos szegmensekből álló, leggyakrabban ötágú csillag, a sarkcsillag jelképe, ami a régi korok tengerészeinek mindig segített megtalálni a megfelelő irányt.
Kötélcsomó a csuklón: A hajó kikötéséért, valamint az áru ki- és berakodásáért felelős személy
Sárkány: Viselője hajózott már ázsiai vizeken, Kínában, Japánban, az aranysárkány pedig arra kerülhetett, aki áthajózott a nemzetközi dátumválasztó vonalon.
Keresztbe tett ágyúcsövek: Azok a matrózok kapták, akik szolgáltak hadihajón, ha két puska van az ágyúk helyén, akkor gyakorlott lövészről van szó.
A teknős azt mutatja, hogy a tengerész már átkelt az egyenlítőn
Szigony: Halászhajókon szolgáló matrózokat azonosít
Disznó és csirke a lábakon: A babonák vizeire evez ez a tetoválás, a két haszonállatot az elsüllyedő hajóktól tartó tengerészek varratták magukra. Mert amikor süllyed a bárka, és tele az összes mentőcsónak, akkor nincs más lehetőség, bele kell kapaszkodni abba, ami még a víz tetején lebeg, és várni a jó szerencsét. Ezek a lebegő tárgyak sok esetben állatok ketrecei voltak, gyakran baromfikat, disznókat szállítottak bennük. Ezekben több ilyen, úszni képtelen állat élt túl hajótörést, így a matrózok szerint nekik is szerencsét hozhatott, ha nagyon nagy volt a baj.
