Az első több mint nyolcmilliárd évvel ezelőtt, a második pedig mintegy egymilliárd évvel ezelőtt történt – közölte a Max Planck Csillagászati Intézet (MPIA).
A tudósok eddig abból indultak ki, hogy a galaktikus középpontban folyamatos a csillagok képződése. Az új „változat” hatással van a galaxis középpontjában található hosszúkás régió, a küllő kialakulására vagy tulajdonságaira.
A tudósok szerint két hullámban alakultak ki a csillagok a Tejútrendszer centrumában: több mint 90 százalékuk az első, legalább nyolcmilliárd évvel ezelőtti, 5 százalékuk pedig az intenzív csillagfejlődés második, rövid fázisában egymilliárd éve. E két fázis között szinte alig jöttek létre új csillagok.
Az érintett csillagok az MPIA szerint egy sűrű, lemezformájú, mintegy ezer fényévnyi átmérőjű régióhoz tartoznak, ez a Tejútrendszer csillaglemeze átmérőjének mintegy egy százaléka. Ez az úgynevezett központi lemez öleli körbe a Tejútrendszer központi csillaghalmazát.
A középpontban a galaxis szupernagytömegű fekete lyuka van. Az újonnan megalkotott csillagképződési elméletből az következik, hogy ez a fekete lyuk mai tömege nagy részét szintén elérte már nyolcmilliárd éve, azóta pedig csak kis mértékben növekedett.
Az MPIA szakértői úgy vélik, a rövid, de intenzív csillagaktivitási kitörés egymilliárd évvel ezelőtt a galaxis történetének egyik legnagyobb energiájú eseménye lehetett. Több százezernyi újonnan létrejött, nagytömegű csillag robbanhatott fel ebben az időszakban egymillió év alatt.
Ezek az eredmények a galaxis egy alapvető ismertetőjegyének újragondolására is késztetik a tudósokat. A Tejútrendszer egy úgynevezett küllős spirálgalaxis. Az ilyen típusú spirálgalaxis esetében a mag egy egyenes, csillagokból és csillagközi anyagból álló struktúra, a küllő közepén van, a spirálkarok a küllő végeitől indulnak. Ezek hossza a becslések szerint 3-15 ezer fényév lehet.
Egy ilyen küllő hatékony mechanizmussal juttat gázokat galaxisa központi régiójába, ami a csillagok képződését idézi elő. Az, hogy a központi lemezben évmilliárdok teltek el csillagképződés nélkül, arra kényszeríti a csillagászokat, hogy átgondolják a küllő tulajdonságait. Ezekben a nyugalmas időkben ugyanis nyilvánvalóan nem juttatott elegendő gázt a galaktikus középpontba.
