Észak-Oszétia jelenleg Oroszország egyik köztársasága az ország délnyugati részében, a Kaukázus ormai között. Rejtett, még felfedezésre váró vidék, ahol az érintetlen természet, az ötezer méter közelébe nyúló csúcsok mellett ősi legendák helyszínei is csábítják a kalandkereső utazót.
Az itt található eldugott helyek közül Dargavs a legizgalmasabb. A falunak látszó épületegyüttes három órányi autózással, veszélyes és kanyargós, de annál látványosabb útszakaszon közelíthető meg. Távolról szemlélve a domboldalon egyszerű kunyhók tűnnek fel ,azonban a fehér, házhoz hasonló szerkezetek nem élő lelkeknek szolgáltak menedékül. Halottak számára felhúzott kripták voltak, amelyekből közel 100 darab épült. Az oszétok ugyanis lakóhelyük közelében, de attól mégis teljesen elkülönítve temették el halottaikat – a falujuktól nem túl messze emelkedő lankás domboldalon.
A teljes terület háta mögött egy őrtorony található, amelynek felső részét megsemmisítetté, a helyiek szerint a tornyot célja a pihenő lelkek figyelése volt.
A kripták változó méretűek, akad 2-4 emelet magas, a kisebbek viszont csak egy szintesek, és tető nélküliek is előfordulnak. Régészeti felfedezések nyomán tudjuk, hogy a temetkezés már a 12. században megindult ezen a helyen, a legöregebb sírkamrák pedig a 16. századból maradtak fenn. Később a 17-18. század nagy járványai során is szomorú főszerepet kapott a nekropolisz, a pestissel fertőzöttek önként vonultak ide karanténba, és a holtak földjén várták amíg lassan értük is eljön a halál.
A hely árulkodik a helyi szokásokról is, az elhunytak mellé gyakran ingóságaikat is elföldelték, a koporsóként szolgáló faszerkezetek pedig hajóra emlékeztetnek.
Hajózható folyó nincs a környéken, ezért valószínűleg vallási gyökerek vannak a motívum mögött, a történészek szerint az a lakosok úgy gondolták, hogy az eltávozott léleknek át kell mennie egy folyón, hogy a mennybe jusson – ez lehet a magyarázata a különös formájú koporsóknak.
Megoldatlan kérdés még a kripták elé ásott kutak létezése, amelyek környékén érmeket találtak. Valószínűleg a szertartás része volt, hogy pénzt dobtak a kútba, és a leérő érme hangja jelezte, hogy a lélek átért a túlvilágra.
