Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a kutyák általában az észak-déli tengely mentén helyezkedve vizelnek, ami azt sugallja, hogy képesek lehetnek a Föld mágneses mezejének érzékelésére. Ennél is továbbmentek azonban a prágai Cseh Élettudományi Egyetem, a Virginiai Műszaki Egyetem és a floridai Barry Egyetem szakemberei, akik az eLife című tudományos lapban közölték legújabb kutatásaik eredményét.
Két alapvetően egyforma kísérlettel vizsgálták, hogy a kutyák valóban képesek-e érzékelni a mágneses teret és hogy használják-e azt a tájékozódáshoz. Az ebeket mindkét esetben nyomkövetővel szerelték fel, kivitték őket a szabadba, majd hagyták őket futkározni. Az állatok minden esetben visszatértek ahhoz a személyhez, aki elengedte őket. Az egyetlen különbség az volt a két kísérlet között, hogy az elsőbe mindössze négy, a másodikba 27 kutyát vontak be.
A szakemberek megállapították, hogy a kutyák kétféle módon tértek vissza a kiindulási pontjukhoz: nyomkövetéssel, amikor ugyanazon az útvonalon haladtak visszafelé, mint amerre elindultak és ilyenkor feltehetőleg a szaglásukra hagyatkoztak, valamint felderítéssel, amikor ismeretlen útvonalon haladva találtak vissza kiindulási pontjukhoz.
A felderítéses visszatérések nagy százalékában a kutatók megfigyeltek egy különös viselkedést a kutyáknál. Mielőtt visszaindultak volna a kiindulási pontjukhoz, néhányszor fel-le szaladgáltak észak-dél irányban egy 20 méteres szakaszon. Ez a viselkedés a jelek szerint segítette a kutyákat abban, hogy betájolják magukat, ugyanis azok az ebek, amelyek így jártak el, jobban teljesítettek a visszatérésben.
A kutatók úgy vélik, hogy az észak-déli irányú futkározás azt bizonyítja, hogy a kutyák a földi mágneses mezőt használják a tájékozódáshoz az ismeretlen környezetben. A szerzők később egyebek között a szélirányt, a szélsebességet és a kutya nemét is számításba vették a visszatérésekkor, de egyetlen tényező sem befolyásolta az állatok tájékozódását.
