A hidegháború kezdetén tényleg fagyos volt a helyzet a két világhatalom között. A Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállásának legsötétebb éveiben mindkét fél készült a világégést hozó atomháborúra. Az elrettentő támadást célzó egyre nagyobb, hatékonyabb bombák felhalmozása mellett a védekezésre is energiát fordítottak.
Ezért az USA-ban többek között összehozták a világ leghangosabb légvédelmi szirénáját. Az 1940-es évek végén készült egy 140 lóerős verzió, aminek már a hangereje megvolt, azonban kezeléséhez kellett egy vakmerő gépész, aki felugrott, és beindította, ha jött a vészjel. 1952-57 között készült a rekorder második generáció, amit a Chrysler 5,4 literes V8-as HEMI motorja hajtott 180 lóerővel. A 3,7 méter hosszú, 2,7 tonna tömegű szerkezethez már nem kellett manuális indítás, egy dedikált telefonvonalon keresztül adtak jelet a gépnek.
A kompresszor által percenként átmozgatott 70 köbméter levegő hat óriási sziréna felé távozott, az elért hangnyomás pedig mai napig rekordérték, 138 decibel. Ezzel a sziréna hangja akár 40 kilométeres körben is jól észlelhető volt, közelről pedig garantált halláskárosodást okozhatott.
A szerkezetből a kormány támogatásával bőven vásároltak a nagyvárosok és államok, Detroit húszat, Kalifornia állam pedig huszonnégy óriási kürtöt vállalt be. A paranoia éveiben bőszen gyakorlatoztak velük, de ahogy enyhült a szovjetekkel való ellentét, úgy rohadtak le sorban a szirénák is. A legtöbb a roncstelepen végezte, de pár gyűjtői kezekbe került, és nagy ritkán ma is megmutatják, milyen ha a világvége első hírnökeként kell telekiabálni a vidéket.
