Roz Edwards példája mutatja, hogy ami egyeseknek szemét, az másoknak lehet kincs, az angol hölgynek az egyenesen szemétbe dobott műanyag bábúkon akadt meg a tekintete. Egy bezárásra váró bolt készletéből hozott el párat, ebből a kalandból pedig az évek során valódi gyűjtőszenvedély alakult ki.
A készlet szép lassan 15 000 darabosra duzzadt, és a plasztik kezekből-lábakból furcsa, de jövedelmező üzleti vállalkozás nőtte ki magát. A konténerben tárolt, tévés produkcióknak (Top Gear, X-factor) bérbe adó cég végül Lincolnshire egy vidéki telkén telepedett le. Itt jött létre a Mannakin nevű bázis, ahová immár ömlesztve érkeznek a kiselejtezett babák.
Szó szerint hegyekben állnak a műanyag emberek, akiknek üvegszálas testük még tetőt sem igényel. Rajtuk nem fog az idő, gomba, penész nem bontja le ezt az anyagot, legfeljebb a föld nyelheti el őket. Vagy jobb esetben valamilyen dekorációként kezdhetnek új életet, hiszen a bérlés mellett vásárlásra is lehetőség van: aki befizeti a 21 ezer forintos díjat, az 15 perc alatt annyi babát vihet magával, amennyit csak fel tud pakolni.
A bizarr helyszín népszerű a fotósok, filmesek körében, Halloweenkor pedig éjszaka is nyitva vannak a babás udvar kapui, és sötétben, némi derengő világítással várja a borzongásra vágyókat.
