A XX. század derekán még kevesebb szabály kötötte meg a kutatók, legfőképp a katonai területen dolgozó kutatók kezét. Ekkoriban még simán használtak emberi holttesteket töréstesztekhez, az állatok felhasználása különféle kísérletekben pedig teljesen mindennapos volt.
Új fejlesztésű katapultjaikat például medvékkel tesztelték a légierőnél, elsősorban himalájai és fekete medvéket, valamint csimpánzokat szíjaztak be, mivel ezek tömege állt legközelebb az emberéhez.
A medvék bevetésére egy mentőkapszula fejlesztésénél került sor, ami túlmutatott a korabeli, baleset esetén kilőhető, egyszerű pilótaüléseknél. Az új megoldásokra az új gépek iszonyatos sebessége miatt volt szükség, a friss katonai gépek ugyanis bőven a hangsebesség felett repültek, és ilyen körülmények között egy katapultálás garantált életveszély.
A B–58 Hustler szuperszonikus, közepes bombázó repülőgép volt, melyet az Amerikai Egyesült Államokban fejlesztettek ki. (Fotó: Wikipédia)
Ezért egy mentőkapszula bevetésén gondolkodtak, a hangsebesség kétszeresével repülő Convair B-58 Hustler stratégiai atombombázó számára. A feladattal a Stanley Aviation Companyt bízták meg, ahol elkészítettek egy túlnyomásos, élelemmel, vízzel túlélőkészlettel felszerelt mentőkabint, ami biztosíthatta a pilóták túlélését.
Összesen hat medvét és egy csimpánzt vetettek be, az első repülésre pedig 1962. március 21-én került sor, hangsebesség fölött. A háromszemélyes gépet egy pilóta vitte fel, majd a mögé szerelt mentőkapszulát az előre tervezett magasságon és sebességgel katapultálta.
A mentőkapszula (Fotó: J Clear / Wikimedia Commons)
A medvék erősen szedált állapotban, mérőműszerekkel felszerelve vettek részt a bevetésen, és egy kivételtől eltekintve minden tesztet horzsolásokkal túléltek. Ezt követően viszont nem élvezhették a veteránok nyugodt életét. Hiába sikerült megúszniuk a 10 kilométeres magasságból, 1400 km/órás sebességről történő földet érést, a sorsuk végül a boncasztal lett. Pár nappal később elaltatták és felboncolták a kísérleti medvéket, a katapultálás okozta élettani hatások nyomait kutatva.
A teszt meghatározó pillanata maga a katapultálás (Fotó: Wikipédia)
A történet vége katonai szempontból is hasonlóan lehangoló. A B-58-as mire gyártásba került volna, már elavult konstrukcióvá vált, rövid hatótávja, magas fenntartási költségei, nehéz kezelhetősége miatt alig egy évtizedet élt meg. A kapszulák a géppel együtt eltűntek, a bonyolult szerkezetek helyett sokkal praktikusabb megoldásnak bizonyultak a túlnyomásos pilótaruhák. Szerencsére a későbbi fejlesztésekhez már nem használtak élő állatokat, helyüket, akárcsak az autóiparban, átvették a szenzorokkal alaposan megpakolt antropomorf tesztbábuk.
Ebben a korabeli videóban megmutatják a kísérletek eredményeit, esetenként a nyugalom megzavarására alkalmas részekkel:
