Ha orvosi vizsgálatról van szó, a férfiak sokkal nehezebben szánják rá magukat, mint a nők. Így volt ezzel történetünk főszereplője is, akit az „ej, ráérünk arra még” habitusa miatt csak Pálnak nevezünk.
Pál története nagyjából egy évre nyúlik vissza. A stresszes életet élő férfinak eleinte kisebb, nagyon enyhe és tompa alhasi fájdalmai voltak, de nemigen törődött velük. Azt gondolta, biztos a munka közbeni sok ülés okozta mindezt, az esetleges kivizsgálás pedig eszébe sem jutott. Határidők sokasága szabta meg mindennapjait, szinte csak a munkának élt.
A fájdalmak a hónapok elteltével először csak kiterjedtek a gáttájékra, majd valamelyest erősödtek is, de a férfi ezzel sem foglalkozott igazán. Megváltást a várva várt szabadságtól remélt, és azt gondolta, a pihenés majd mindent megold. Állapota azonban gyorsabb ütemben romlott, mint ahogy az idő fogyott a szabadságig.
Pál fájdalmai kiterjedtek az alhasára, időnként kisugároztak a lágyékába is, illetve megjelent egy új tünet: már nem aludta nyugodtan végig az éjszakákat, mint korábban, hanem éjszaka jó néhányszor fel kellett kelnie, hogy könnyítsen magán. Rendszeressé vált az éjszakai WC-zés több alkalommal is.
Panaszairól a férfi sosem szólt a párjának. Próbálta titkolni előle, ugyanis nem akart az egészből nagy ügyet csinálni. A nő azonban – mivel éjjel a legkisebb neszre is felébred – elég hamar észrevette férjén az árulkodó jeleket. Pál nem tudott elég halk lenni ahhoz, hogy észrevétlenül kiosonjon a mosdóra, a nő pedig azok után, hogy ez rendszeressé vált, gyanakodni kezdett.
Napközben is figyelte kedvetlen férjét, akinek testbeszédén is látszott, hogy nincs minden rendben. Mondhatni ez volt Pál szerencséje és kálváriája lezáró szakaszának kezdete: a feleség elmondta, hogy tud az éjszakai WC-re mászkálásokról, sőt, azt is hallotta, hogy a vizelete nem túl nagy lendülettel távozik, inkább csak csordogál. Hozzátette, látszik is, hogy egyre komolyabb a problémája, így nincs más választása, irány az urológus.
Pál erre eleinte nemet mondott, és továbbra is a közelgő szabadságot emlegette, hogy az majd tényleg mindent megold, de a párja hajthatatlan volt. Az urológus a nő meglátásait támasztotta alá: krónikus prosztatagyulladást állapított meg a férfinél. Szinte tankönyvi példa volt az övé az orvos szerint: a betegség a folyamatosan jelen lévő stressz következményeként jelent meg, eleinte csak enyhe, később erős és látványos tünetekkel.
A férfi igencsak megijedt, amikor az urológus hozzátette: ha Pál tovább halogatta volna az orvos felkeresését, akkor akár szexuális zavarok is jelentkezhettek volna nála, meddőséggel párosulva. Ez volt az a pont, amikor főszereplőnk elszégyellte magát, hiszen már egy éve is érezte a fel-felbukkanó fájdalmakat, és ha akkor cselekedett volna, sokkal több nyugodt éjszakája lehetett volna. Ehelyett feleségének kellett őt elrángatnia az orvoshoz, ami végképp kínos volt.
Hirdetés
A Proxelan végbélkúp helyi hatású, tökmagolajat tartalmazó orvostechnikai eszköz a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás okozta vizelési zavarok kezelésének kiegészítésére. A prosztata közelében hat, vagyis ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van. A szexuális aktivitást nem befolyásolja. A harmincdarabos kiszerelés vény nélkül elérhető a hazai patikákban. A kezelés ismételhető és akár tartósan is alkalmazható.
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!