A kínai piac hatalmas, az ottani érvényesülés ezért minden külső szereplőnek fontos, Hollywoodtól az autóiparig mindenki megtesz mindent, hogy a lehető legnagyobb szeletet szerezze meg a tortából.

Számos nyugati autógyártó kizárólag arra a piacra szánt modelleket is készít, emellett pedig az ottani ünnepek alkalmával is akciókkal, gesztusokkal készülnek a nagyközönség felé, partnereiket pedig különböző repiajándékokkal lepik meg.

Utóbbiakról általában nem értesülünk, de most láthatunk egy példát, méghozzá a büszke ajándékozó jóvoltából. A Ferrari makaói és hongkongi importőre a szeptember végi őszközépünnep kapcsán ajándékozta meg fontosabb partnereit.

A sárkánytánc, a lampionok gyújtása mellett az őszközépünnep egyik jellegzetes szokása a holdsütemény készítése, és ajándékozása is, ennek keretében a mitológia szerint a Holdon lakó Jádenyúl képével díszített finomságokat adnak egymásnak az emberek.

A Ferrari-importőr Blackbird Concessionaires a maga, igen stílusos módján gyakorolta ezt a szokást: a VIP-k a cég logójával ellátott sütiket kaptak, a nagy durranás azonban a körítés, a csomagolás volt. Az ünnepi csemegéket egy, a Ferrari 296 GTB fékrendszerét a valódival megegyező méretben mintázó dobozban helyezték el.

Ferrari 296 GTB

A Ferrari 2021-ben bemutatott, közúti modelljei között elsőként hathengeres (2,9 literes V6-os, így jön ki a név) erőforrással szerelt típusa. A 663 lóerős belső égésű motorhoz 167 lóerős villanymotor társul, a hibrid erőforrás rendszerteljesítménye 830 LE. Az autó 2,9 mp alatt van 100-on, 7,3 mp alatt jut 200 km/óráig, végsebessége 330 km/óra felett van. A típus kezdőára 110 millió Ft körül van.

A megvalósítás remekül sikerült, első pillantásra akár igazinak is hihetnénk a tárcsát, a nyerget, de a Hongkong egyik legmenőbb hotelében, a Peninsulában készített sütiket 3D-nyomtatással készült dobozba rakták, íme: