Kimi Räikkönen első gyermeke, Robin 2015. január 27-én született, azaz még a 9. születésnapjáig sem jutott, de már évek óta a „papa” nyomdokaiban jár, gokarttal, krosszmotorral gyakorol, versenyez. (Nyitóképünkön jobbra, a kisebbik gyermek Räikkönen lánya, a 2017-es születésű Rianna.)

Az egykori Sauber-, McLaren-, Ferrari-, Lotus-, újra Ferrari-, végül újra Sauber-pilóta fia most – mondhatni – szintet lépett, immár félprofi autós szimulátorban gyakorol, méghozzá nem is akárhol: a Ferrari központja szomszédságában, Maranellóban.

Az F1-ből 2021 végén visszavonult 44 éves finn elsőszülöttje a SIM Maranello nevű cég berendezésén vezetett gokatort, amivel el is büszkélkedett az apuka a közösségi médiában.

„Robin nagyon élvezte a valódi sebesség érzését, egyértelműen jó felkészülés ez a következő [gokartos – a szerk.] szezonjára. Én is kipróbálhattam a szimulátort, egészen lenyűgözött a pontossága, a valósághűsége. Ezúttal még én voltam a gyorsabb, de nem sokáig lesz így, a srác nagyon gyors!” – írta az Instagram-posztban Räikkönen.

A SIM Maranello a legmagasabb szintű csomagjában 6DOF-platformra épülő, különböző kasztnikhoz beállítható, a Marelli által szállított telemetriával, önfeszítő övekkel, az Assetto Corsát futtató hárommonitoros szimulátoros gyakorlást kínál – az árak nem nyilvánosak, azokat csak a komoly érdeklődőknek árulják el.