Nem tudjuk, úszni vagy biciklizni tudnak-e többen, de azt megkockáztatjuk, hogy kevesebben képesek igazán tempósan vízben haladni, mint pedálokat hajtani.
Így gondolhatták a francia Seabike-nál is, amikor kipattant a fejükből a különleges, egyszerűségében nagyszerű „vízibicikli” ötlete.
A koncepció világos: propellert adni a fürdőzőre, hogy a motorcsónakokhoz, hajókhoz hasonlóan azzal hajtsa magát előre a vízben – vagy akár a víz alatt –, ám ebben az esetben nem motor, hanem az emberi izomerő forgatja a lapátokat.
Az eszközt az úszó a derekán rögzíti magához, a rudat a lábai közé veszi, a pedálokat tekerését pedig nem is kell magyarázni. A propeller általi hajtás garantáltan nagyobb sebességet biztosít, mint a lábtempózás, és az áttételnek köszönhetően talán kevésbé is fárasztó. A propelleres hajtáshoz kartempó is társulhat, de egyszerűen kinyújtott karral vagy deszkára, matracra felfeküdve is működhet a dolog.
A Seabike szerint a lapátok nem forognak olyan sebességgel, hogy sérülésveszélyt jelentsenek, így a „járgány” akár mások közelében, uszodában, medencében is használható – már ha megengedik.
Az eszközből több kivitel is létezik, a belépőmodellt 290 euróért, azaz bő 113 ezer forintért kínálják.