Hazánkban az aranyér népbetegségnek számít. Erre olvasónk levele is felhívja a figyelmet, aki egy korábbi cikkünkre reagált. „Kifejezetten érdekes anyagba szaladtunk bele nálatok, amire akkor figyeltünk fel, miután megvicceltük a főnökünket. A tréfa nem sült el túl jól” – kezdte e-mailjét Sándor, aki kifejtette, hogy ő és a kollégái egy költöztető cégnél dolgoznak. Hozzá vannak szokva a nehéz tárgyak emeléséhez, akad köztük olyan, aki direkt azért jár kondiba, hogy minél nagyobb és nehezebb bútorokat tudjon megemelni.

Ütős tréfa

„Amikor kiderült, hogy februárban 13. havi fizetést kaptunk, rájöttünk, hogy olyat tettünk a főnökünkkel, amivel talán kicsit túllőttünk a célon. Éppen ezért jóvá akartuk tenni a tréfánkat” – hangsúlyozta Sándor. Elárulta, hogy egy vidámabb csapatépítőn úgy határoztak, megviccelik a főnöküket úgy, hogy beviszik a kocsiját a kert végébe, egy olyan helyre, ahonnan nem tud kiállni vele. A rendhagyó elképzelés megvalósítására akkor nyílt lehetőség, amikor a főnöknek éppen könyvelőhöz kellett mennie, de megkérte egyiküket, hogy álljon be a Caddy-jével az udvarra, mert a háza előtt csatornát építenek.

Baj lehet a nehéz tárgyak emeléséből 1

A dolog remekül ment, beálltunk a kocsival az udvarra, majd észrevettük, hogy van egy farakás a kert végében. A Caddy-vel hátrébb gurultunk, majd kitaláltuk, hogy beemeljük azt a farakás mögé, hogy ne tudjon vele kiállni. A furgont elől a fadeszkák, hátul pedig a kerítés határolta. Látni akartuk az arcát. Mi már akkor vigyorogtunk, mint a repedt dinnye” – tette hozzá Sándor. Ezek a heccelések elmondása szerint rendszeresen voltak, belefért a nem hagyományos főnök-alkalmazotti viszonyba. Arra is volt példa, hogy négyen elbújtak a kerti medencéjébe télen, és akkor ijesztették meg, amikor hazajött.

Lelkiismeret-furdalás

A tréfa sikerült. Amikor megérkezett, néhány keresetlen szó kíséretében csak azt kérdezte, hát ezt meg hogy csináltuk? Sírva nevettük, mert tudtuk ezt a napot sokáig fogja emlegetni. Amikor azt mondta később, hogy 13. havi fizetést kapunk, akkor lelkiismeret-furdalásunk támadt. Kihasználtunk egy következő adandó alkalmat, és a kocsit kiemeltük, majd rendesen leparkoltunk vele” – írta nekünk Sándor. A baj utána jött.

A költöztetési szezon elkezdődött, de a csapat fele, három ember kidőlt. Nem tudtak Sándorral és főnökével, Bélával tartani. A hiányzó embereknél az aranyérbetegség tünetei jöttek ki. „Akkor jött velünk szembe egyik cikketek, amiért nagyon hálásak vagyunk. Abból kiderült, hogy a nehéz tárgyak emelése során erősen megterheljük a medencealapi izmokat is, mivel az emelés fokozott haspréssel jár” – jegyezte meg Sándor.

A fokozott hasűri nyomás hatására pedig nagyobb nyomás nehezedik a végbél és a végbélnyílás környéki vénákra. Emiatt a vénák kitágulnak és megduzzadnak, ami elősegíti az aranyeres csomók kialakulását. Ezek begyulladhatnak és fájdalmat okozhatnak.

Baj lehet a nehéz tárgyak emeléséből 2

Éppen ezért mi azt tanácsoljuk, hogy ha gyakran emelsz nehéz tárgyakat, érdemes odafigyelni a helyes technikára és erősíteni azokat az izmokat, amelyek segíthetnek a teher hordozásában! Emellett ajánlott figyelni a megelőzésre, például a rendszeres testmozgásra és az egészséges étrendre.

HIRDETÉS

Telitalálat aranyér ellen!

Az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segíthet a micellákba csomagolt hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmazó Proktis-M termékcsalád. A hialuronsav kiemelkedő hidratálóképessége igazolt, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a belső, míg a Proktis-M plus kenőcs a külső, fájdalommal és gyulladással járó aranyeres panaszok enyhítésére használható, a tünetektől függően akár kombinálva is.

Baj lehet a nehéz tárgyak emeléséből 3

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!