Mac McClung sorozatban harmadszor nyerte meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-hétvégéjén a zsákolóbajnokságot San Franciscóban – így ő lett az NBA történetének első háromszoros zsákolóbajnoka.
McClung mind a négy mutatványára a maximális 50 pontot kapta a zsűritől, s egy ízben egy barátját és egy autót is átugrott, majd a gyűrűnek háttal húzta be a labdát.
A képre kattintva galéria nyílik:
A szóban forgó autó a részben magyar tervezésű, manapság K5 néven ismert Kia Optima volt, amit 2000 óta gyárt a dél-koreai márka. A típus névváltására a legújabb, ötödik generációs modell bemutatásakor, 2019-ben került sor. Többféle benzinmotorral – sőt, hibrid-, illetve részben LPG-s hajtással – is kínálják, viszont ez esetben lényegesebb kiemelni, hogy egy 4905 mm hosszú, 1860 mm széles és 1445 mm magas négyajtós szedánról van szó.
A 188 centiméter magas McClung karrierje során csak négy NBA-meccsen lépett pályára, jelenleg az Orlando Magic fiókcsapatában szerepel a tartalékokat felvonultató G-ligában. Ő lett az első 2023-ban, aki G-ligásként szerepelhetett All Star-gálán.
Videón itt tekinthető meg a történelmi pillanat:
MAC MCCLUNG COMPLETES THE THREE-PEAT SCORING FOUR 50s
— NBA (@NBA) February 16, 2025Reverse Jam over a #KiaK5
360 over Nate Dougherty
Double Dunk over hoverboard
Rim-tapping Slam over 6'11" Mobley
What a DOMINANT 3-year #ATTSlamDunk run for @McclungMac!pic.twitter.com/geHmNwJGcR
A szintén hagyományos tripladobó viadalt a Miami Heatet erősítő Tyler Herro nyerte meg, ezzel megakadályozta a milwaukee-i Damian Lillard sorozatban harmadik diadalát. A 25 éves győztes a verseny döntőjében a Golden State Warriors-játékosként hazai csarnokban fellépő Buddy Hieldet verte meg.