1997 óta sok víz lefolyt a Dunán. Akkor még az első, azóta PlayStationből már az ötödik generációs darabokat nyüstölhetik azok, akikhez eljutott a konzol a chiphiány közepette, a GT-széria pedig mostanra kisebb kitérőkkel, de megérkezett a hetedik részéhez negyed évszázaddal az indulása után. (Kitérő alatt például a közvetlen elődöt, a Sportot is értjük: azt a GT6 előzte meg a számozott részek közül.) Még a hivatalos megjelenés előtt próbálhattam ki a Polyphony Digital legújabb alkotását.
Mi a jó ebben a virtuális autókázásban?
Amióta léteznek videójátékok, azóta léteznek versenyzős játékok is. Mindegy az, hogy három pixelt kell két folyamatosan futó vonal közt tartani, vagy lézerszkennelt autók 3D-s modelljeiben ülünk, az embereket mindig le tudta ültetni a száguldozás. Márpedig mikor nem, ha most őrülünk meg az autóversenyek virtuális változatáért, ahol kevesebb a korlátozás, mint a valóságban: a belső égésű motorok nyaka körül szorul a hurok, de a játékban kedvünkre égethetjük a benzint. Emellett jóval olcsóbb is a versenyzés eme formája, még a nulláról indulva is legfeljebb néhány százezer forintból ki lehet hozni egy tisztességes versenyzői környezetet, beleértve a konzol, a kijelző, a szoftver és a kormányszett árát is.
Az élmény pedig most van a lehető legközelebb az igazihoz: a Gran Turismo 7, különösen PS5-ön olyan vizuális élményt kínál, ami a valósággal vetekszik: HDR, 4K felbontás és ray tracing, a fényekkel „csodát tevő” renderelési eljárás itt a fő hívószavak. Sajnos próbám során a PS4 Pro konzolon fértem hozzá a játékhoz, így utóbbi hatását nem tapasztalhattam meg, de így sem volt okom panaszkodni. Az alábbi képre kattintva a GT7-ben szereplő autók egy részéről láthatsz összeállítást!
Elkezded a semmiből, de nincs megállás
A PlayStation autós világába a GT Sport szippantott be engem, néhány száz órát sikerült beleölnöm az előző részbe. Míg az a cím főként az autóversenyzést helyezte előtérbe, és szorította hátrébb a Gran Turismo széria hagyományosabban mondható értékeit, a GT7 visszahozta azt, amit sokan hiányoltak a Sportból. Az alkotók – élükön az egykori autóversenyzővel, Jamaucsi Kazunorival – bevallott célja volt az autós kultúra ápolása, ezeknek az értékeknek, a tudásnak a továbbadása a fiatalabb generációnak. Ez sikerült is nekik: azok, akik hajlandóak elolvasni a központi rész, a Café küldetéseinek átvezető szövegeit, és nem csak végig akarják pörgetni a játékot kizárólag a versenyzésre koncentrálva, valóban sokat tanulhatnak az autózásról és jó esetben meg is szeretik azt. Mindezt élvezetes módon tehetik, nem kell benzinvérűnek lenni, hogy jól szórakozzunk.
A játék során szépen, fokozatosan válhatunk kifinomult autógyűjtővé: kezdetben üres a játék megjelenésekor 424 különböző kocsit felvonultató garázs, a pénzünk pedig csak arra elég, hogy egy lerúgott, használt japán kisautóra beruházzunk. Nem nevezhetőek versenyautóknak ezek, mégis ezekkel kell elindulnunk a ranglétrán. Ezen a téren mindenféleképpen javult a GT Sporthoz képest az utód: míg előbbiben szinte nyakon öntöttek bennünket autókkal (akár minden nap kaphatott az ember újat, ha vezetett eleget), itt már nem osztanak annyit. A változtatásnak köszönhetően több kihívás maradt a játékban.
Később aztán ezekből is ki lehet hozni a bennük rejlő vadságot, köszönhetően a szerteágazó – és a GT7-ben újra nagy hangsúlyt kapó – tuningolási lehetőségeknek. Gyakorlatilag az autók minden részéhez hozzá lehet nyúlni, minden apró csavarás befolyásolja az összteljesítményt. Lenyűgözött a beállításmódosítási lehetőségek óriási tárháza, melyet ha jól használ az ember, egy városi kisautóból is zsebrakétát csinálhat. Nagyon sok időt elszöszöltem itt már egy olyan autó tökéletesítésével is, mint a fenti Toyota, de egyáltalán nem bántam.
Menet közben a csinosítási lehetőségek végtelen tárháza is rendelkezésre áll, felniktől kezdve a matricákon át a nagy újdonságig, a változtatható elemekig. Utóbbi részeként a gyáritól eltérő lökhárítóval, küszöbökkel, hátsó szárnnyal, vonószemmel, bukókerettel szerelhetjük fel az autókat.
Egy rendes autótulajdonos karban is tartja féltett kincseit. Itt sincs ez másképp: olajat kell cserélni a gépekben, el lehet küldeni a motort nagygenerálra, és a kasztnira is érdemes időnként ránézni.
Érezhető különbség az autók között
A szükséges alkatrészekből bevásárolva szinte korlátok nélkül, de reális keretek közt reszelgethetjük a vasat, mielőtt megnyílik az út a versenyzésre már alkalmasabb autók előtt. Itt jön ki a játék egyik zsenialitása, mely kiemeli őt a mezőnyből: az autók, illetve a különböző gumikeverékek között még úgy is érezni a különbséget, ha kontrollerrel vezetjük őket. Pár apróságtól eltekintve vérbeli szimulátornak is nevezhetnénk a játékot.
Itt sajnáltam a leginkább, hogy nem PlayStation 5-tel próbálhattam ki a játékot. Sokat ígértek a fejlesztők az új játékvezérlővel kapcsolatban, többek között felületek között érzékelhető finom visszajelzési különbséget – gondolok itt aszfaltra, betonra, fűre vagy sóderre. Emellett egyedi fékezési érzetet az autókhoz: például egy Minivel nem úgy lassít az ember, mint mondjuk egy McLarennel, ez pedig elvileg átjön a kontroller haptikus visszacsatolásának köszönhetően.
Nem tapasztalhattam meg az új kontrollerre gyakorolt hatását az időjárás-változásnak sem. A Grand Turismo 7-ben a nappal és az éjszaka váltakozhat, állandóan mozgásban vannak a felhők, sőt, megérkezhetnek vagy elvonulhatnak versenyek közben a csapadékfelhők. Nagy hangsúlyt fektettek erre a játék készítői, ez volt az új rész egyik legfontosabb újítása. Nagyon látványos, ahogy ezek a folyamatok végbemennek, a lemenő naptól kezdve a tócsánként felszáradó aszfaltcsíkig. A tuningolási lehetőségek mellett ez, vagyis a változó világ vett le leginkább a lábamról. Az alábbi két képet például egyetlen futamon készítettem, kétkörös eltéréssel: látványos a körülmények javulása.
Tartsd a lépést, fejleszd magad
Ahogy egyre jobb autók volánja mögé ülhetünk be virtuálisan, egyre jobban is kell vezetnünk, hiszen nagyobb tempónál egy hiba nagyobb következményekkel jár. Fejlődésünkben segítenek az ún. licenctesztek, ahol a legjobb GT-játékosoktól leshetjük el titkaikat. A tanulási fázis olyan alapszintről indul, mint az időben gázadás és fékezés, vagy épp az ideális íven kanyarodás, a végén azonban egyre keményebb feladatok elé állítja a pilótákat a gép. Az biztos, hogy ha valaki mindezt elsajátítja, és kamatoztatni tudja az ebben a játékban is jelen lévő, a Nemzetközi Automobil Szövetség által is elismert online versenyeken, a legjobbak között lehet.
Akkor nem is tudok egy jóízűt autózni, ha nem vagyok gyors?
A GT7 alkotói erre is gondoltak. Így született meg előzmények nélküli teljes újításként a Music Rally, egy olyan üzemmód, ahol kellemes zeneszámokra lehet kocsikázni, tehát elvileg a kérdésre adott válasz az, hogy de, tudsz jóízűen is autózni. Ennek a módnak is van azonban kompetitív oldala: középen egy visszaszámláló jelzi időnk – bocsánat, ütemeink – számát, valamint össze lehet hasonlítani, ki ment mindenkinél nagyobb távolságot egy zenényi idő alatt.
Aki ezt nem nézi, az valóban élvezheti a gondtalan autózást némi zenével. Én tényleg vártam azt, hogy egy chillzónát kapjunk a GT7-től ezen a téren, ám e helyett kaptunk egy modern kori pénzbedobós árkádjátékot, ahol az ellenőrzőkapukon áthaladva már nem másodperceket, hanem ütemeket kapunk. Innentől pedig akárki akármit mondjon, én akkor is arra fogok törekedni, hogy kiautózzak 8,5 kilométert az aranyéremért, mire véget ér a szám, ha törik, ha szakad. És innentől ez már nem is a nyugis kocsikázásról szól. Talán a játék legnagyobb csalódása ez a rész számomra, szerencsére ez csak egy minimális méretű szelet az egész, egyébként nagyon jól sikerült tortából.
Az előzetes próbaidőszakban, mely bő egy hétig tartott, már több mint hat órát töltöttem tiszta vezetési idővel a játékban (a teljes idő már bőven egy nap felett jár), és nem csak azért tettem ezt, hogy megírjam ezt a cikket: tényleg élveztem, élvezem azt a szórakozási lehetőséget, amit a Gran Turismo 7 kínál.
