Az ausztrál üzletember azonban nem bírja versenyzés nélkül, most azt tervezi, hogy a Champ Car sorozatban hoz létre egy istállót. Mint elmondta, azért tűnik vonzónak számára a sorozat, mert az oválpályák helyett egyre inkább az utcai és a hagyományos versenypályák kapnak benne szerepet.
Vélhetően az is szerepet játszhat a döntésben, hogy továbbra is nagy esélye van a Champ Car és az IRL sorozat egyesülésének, amely így igazi vetélytársa lehet a legnépszerűbb amerikai sorozatnak, a Nascarnak. Sőt, 2007-ben új, olcsóbb karosszériával indul minden csapat, ami javíthat az új és a kis csapatok esélyein.
A pénzt a holland ingatlanbefektető cég, a Muermans Group hozná a csapathoz, amely amerikai ismertsége érdekében már most is támogatja a Champ Carban versenyző Jan Heylent. A Muermans támogatása elsősorban a most a Red Bullnál tesztpilótáskodó Robert Doornbos előtt nyithatja meg a kaput, már ha elhagyja az F1-et.
A pilótákkal kapcsolatban azonban felmerült hazánk neve is. „Robert rajta van a pilóta listánkon, mint ahogy minden kiváló versenyző, aki dolgozott a Minardinál, az egyik ilyen Bas Leinders, a másik Zsolt Baumgartner.” – mondta Stoddart a versenyzőkről.
„Most azonban még nem kell a versenyzőkkel foglalkoznunk, arról kell döntenünk, hogy létrehozzuk-e a csapatot, amire októberig van időnk.” – tette hozzá az ausztrál üzletember.
Baumgartner Zsolt neve nem véletlenül merülhetett fel, hiszen jelenleg is jó kapcsolatban van Stoddarttal, részt vesz rendezvényein, amikor kell, vezeti kétüléses versenyautóit. Az is döntő tényező lehet, hogy Zsolt volt az, aki hosszú idő után pontot szerzett a Minardi csapatnak a 2004-es Amerikai Nagydíjon.