Az AT&T Williams csapat német versenyzője, Nico Rosberg a pénteki szabadedzés mindkét szakaszában az 5. helyen végzett, a csak délután részt vevő Alexander Wurz pedig a 6. helyen zárta a napot. A csapatnál elégedettek lehetnek. „Találtunk néhány jó beállítást az edzésen, de egyelőre nehéz megmondani, hogy hol is állunk. Holnapra a többet tudunk majd az utolsó szabadedzést követően” – mondta Rosberg.

Ki fogja ezt bírni?!
Csak félidőig húzza az osztrák?

Csak félidőig húzza az osztrák?


Az ausztrál nagydíjat nagy szerencsével épségben megúszó Alex Wurz a következőket mondta a szabadedzésről: „Én csak délután vezettem, és az autó eléggé másnak tűnt, mint a múlt heti teszteken, ezért sokat kellett dolgoznunk, hogy kihozzuk a korábbi teljesítményt. Nem vagyunk teljesen elégedettek, de még ott a holnapi szabadedzés, hogy javíthassunk.”

 A csapat technikai igazgatója, Sam Michael ugyancsak arról beszélt, hogy az edzésen sokféle beállítást kipróbáltak, és hogy a múlt heti teszteknek köszönhetően már sok hűtéssel és fékkel kapcsolatos munkán túlvannak.

 Wurz a maláj nagydíjról ezeket mondta: „Nagyszerű pálya. A kanyargós részt azóta szeretem, amióta csak először vezettem itt. Nehéz megtalálni a jó beállításokat, de a legnagyobb kihívást a hőség jelenti a versenyzőknek. A csapatok igazi teljesítményét majd a hétvégén látjuk csak meg, de én biztos vagyok benne, hogy egy nagyon szoros futam lesz.”

 A Williams pénteken jelentette be, hogy a hétvégétől új szponzorlogó is lesz az autón: a csapat megegyezett Délkelet-Ázsia legsikeresebb „fapados” légitársaságával, az AirAsiával a támogatásról.